Vihar és szikla

Csengetés. Lábdobogás. Ajtónyitás. Fürdőköpeny. Elkerekedett szemek.

–T-t-t-te mit ke-keresel itt? Hogy kerülsz i-ide? – Megnyerő mosoly. Makulátlan öltöny. Jólfésült haj. Divatos szemüveg. Vendég itt.

–Szia mókusom. Csak látni szerettelek volna. Régen volt nagyon.

–Másfél éve nem láttalak! Mit akarsz tőlem pont most? Azóta, hogy szakítottunk, felém sem néztél.

–Nyugalom mókuskám, csak egy kérésem lenne hozzád. Holnap hívd fel a családom. Megvan még a számom? Mindjárt gondoltam. Tessék, fogd. Nagyon fontos lenne.

–De... – Újra ajtónyílás. Alacsony férfi. Dühös arc. Táguló pupillák. Magas vérnyomás.

–Mi a fenét képzelsz te??? Azonnal tűnj innen a francba... Drágám, menj be, beszédem van ezzel a szeméttel!

–Nyugalom szerelmem, csak megkért valamire, semmi komoly, már megy is, ugye?

–Megmondtam, hogy hagyd békén, kis híján tönkretetted! Ha én nem vagyok, akkor soha nem nyugszik meg azután, amit csináltál vele. Ha még egyszer idejössz, azt nem éled túl! – Apró talpak koppanása. Futás. Eltűnő tünemény. Két arc. Ideges és nyugodt. Két világ. Földöntúli kacaj.

–Úgy érzem még találkozunk... – Gyors indulás. Még nincs itt az idő. Vihar és kőszikla. Lélek és test...

Csengetés. Cipők koppanása. Ajtónyílás. Elképedt arc.

–Te hogy a fenébe kerülsz ide? – Boldog, hitetlen mosoly. –Azt hittem, még mindig a kórházban fekszel. De ahogy így elnézem, kutya bajod. Szerencséd, hogy meggyógyultál, ezt a nyavalyát kevesen élik túl... Gyere már be, igyál egy sört, hallod-e. És mennyit változtál! Hova tűnt az az igénytelen srác, aki voltál? Biztos bomlanak utánad a nők! – Mosoly.

–Bocsáss meg haver, de sietek. Szeretnélek megkérni valamire. Mennyire vagy még jóban a húgommal?

–Hááát, amióta elmentem egyetemre, azóta ritkán látom. Miért?

–Azt hiszem egy ideig szüksége lesz minden barátjára. Kérlek, holnap keresd meg. Örülni fog neked.

–Miről beszélsz? A frászt hozod rám, nem vagy igaz... Rendben, rendben, megkeresem. – Bátortalan mosoly. Érzelemmentes arc. Zavart és nyugodt. Két világ. Féloldalas mosoly.

–Köszönöm. Sok boldogságot...

–Miről?... – Távolodó dobogás. Kevés az idő. Pergő hoümokszemek. Vihar és kőszikla. Lélek és test...

Csengetés. Papucsok csattanása. Ajtónyílás. Halk sikoly.

–Mit csinálsz te itt? Tegnap még kómában feküdtél fenn Pesten. – Féloldalas mosoly. Érzelemmentesség.

–Kérlek engedj be. Hozzád jöttem utoljára, a legjobb barátomhoz.

–Gyere, bár szerintem neked kórházban lenne a helyed. Ülj le. Kérsz valamit inni?

–Öt percet adj kérlek, add vissza önmagam!

–Ez nem szerepelt a szerződésben!

–Megkapod úgyis amit kértél, akkor meg nem mindegy?

–Legyen!

–Mi van veled? Hívok orvost, félrebeszé... Sikoly. Változás. Kócos haj. Beesett szemek. Összeomlott váll. Csontsovány arc. Feszülő bőr. Betegség. Könnycsepp. Zokogás. Sírás. Véres könnypatak. Leomló szikla. Tomboló vihar. Mániákus kiáltozás.

–Eladtam! – Öt perc. Azonnali javulás. Újra önmaga. Egészség. Magabiztosság. Szépség. Szikla és napsütés.

–MI VOLT EZ? TE JÓ ÉG, MI VOLT EZ?

–Nyugalom. Mindent elmagyarázok, csak enélkül nem hitted volna el. – Racionalizmus. Érzelemmentesség. Ember. –Csak egy szerződés. Mindent a vágyaimért. Az álmaimért. A bosszúmért. Hogy lássa, mit vesztett!

–Te-te-te tényleg nem vagy normális. Tényleg képes voltál eladni MINDENT azért, hogy bosszút állj, mert valaki dobott? Takarodj innen te hülye, hagyj ki a beteges dolgaidból! – Düh. Utolsó hiba. A sokezredik. Nem a legrosszabb, a legfájdalmasabb. Vonat. Villamos. Porta. Üveges szemek. Visszatérő élő. Orvosok. Kiabálás. Sötétség.

Kárhozat.

GiZmo