Kereső

– A győri Révai Gimnáziumban végeztem, akkoriban még emelt matematika-fizika osztályban. Ott még nem volt specmat, de ez állt a legközelebb hozzá. Kísérleti osztály voltunk, külön könyvből tanultunk matematikát, ami azért volt érdekes, mert a könyv írója érettséginél ott ült a bizottságban. Aztán felvételiztem erre a jeles egyetemre, híradástechnikai szakra. Ez állt akkoriban a legközelebb a mai informatika szakhoz, amely akkor még nem létezett, csak a négy villanyos szak. Első évben még nem voltam kollégista, csak utána kerültem be, akkor még a Várban levő diákszállásra. 1975-ben diplomáztam először, aztán 1976-ban is. Negyedikben lehetőségem nyílt arra, hogy az ötödév mellett párhuzamosan elkezdjem a doktori címhez szükséges két évemet, nem volt egyszerű ötödév. Utána továbbra is a kollégiumban maradtam, tíz évig voltam nevelőtanár, először a Kruspér utcai kollégiumban, majd a Toronyban is. Akkoriban kezdtem el írni az első publikációimat a szimulációs rendszerekről, majd ebből nőttek ki a párhuzamos rendszerekkel foglalkozók.

– Ha jól tudom, van is ilyen tantárgy egyes szakirányokon.

– Igen. A második diplomám után rögtön el is kezdtem tanítani. Szerencsém volt, mert éppen üresedés volt a tanszéken, így akik előző nap még a tanáraim voltak, másnap már a kollégáim lettek. Pascalt csak később kezdtem el oktatni, akkoriban a karon csak Algol, Pl1 és Fortran nyelvet oktattak, és nem értették, miért kellene ezt az akkor még kevéssé ismert nyelvet tanítani, pedig didaktikailag sokkal jobb a többinél. Úgyhogy úttörőként tartottam meg az első ilyen évben az előadásokat, de a rá következő évben már mindenki ezt tanította első nyelvnek.

– Szokta gyakorlatban is használni a Pascal nyelvet?

– Főleg a C nyelvet használom, de kisebb, egyszerűbb programok esetén előfordul, hogy a Pascalt veszem elő.

– Gondolt arra, hogy esetleg angol nyelven tanítsák a programozást? Az elsőéves tárgyak közül a digitális technika mellett ez az egyetlen tárgy, amelyet nem oktatnak angolul.

– Tényleg? Erről nem tudtam! Ennek lehet, hogy lenne előnye, én személy szerint szívesen vállalkoznék arra, hogy angol nyelven adjak órákat, angol nyelvű képzésen már évek óta tanítok programozást. Esetleg az lenne a hátránya, hogy külön órarendi időpontot kellene rá beiktatni, és kis létszámú hallgatóság esetén nem érné meg.

– Mesélne arról a kék könyvről, amely a nevéhez fűződik, és Pascal- vagy Pongor-bibliának is nevezik?

– Ezt a könyvet azért írtam, mert amikor a Pascalt elkezdtem oktatni, nem volt használható magyar nyelvű jegyzet a tárgyhoz. 1987-ben kezdtem el, és jó egy évembe került, amíg elnyerte a közel végleges formáját. Akkor rászabadítottam a munkatársaimat, hogy olvassák át és kritizálják. Nehéz volt a megfelelő sorrendet megtalálni, főleg a megfelelő példaprogramokat megírni, hogy szemléletesek és kellőképpen bonyolultak is legyenek.

– Tervezi könyvének bővítését, kiegészítését?

– A hibajavítás folyamatos, mint ahogy azt Önök is tudják, minden év elején felhívom az elsősök figyelmét, hogy bármilyen hiba megtalálásakor száz forintot fizetek. Előző évben elég sok pénzt kellett kiadnom azért, mert a kiadó a megkérdezésem nélkül adta ki a jegyzetet, így előtte le sem tudtam adni az aktuális hibajegyzéket. Különben tervezem egy-két érdekesebb algoritmussal való bővítését.

– Van egy póló, amely az ön nevéhez fűződik, mesélne erről?

– A mostani ötödéves évfolyamot az akkori felsőbbévesek nagyon megrémisztették, hogy ha nálam tanulják a programozást, akkor készüljenek és járjanak be, mert szigorú vagyok. Ezért aztán ők nagyon komolyan vették ezt a tárgyat, tényleg minden előadáson nagy számban megjelentek, és később meg is szerették a témát. Én azt mondtam nekik, hogy "Perfect Professional Programmer"-eket szeretnék belőlük faragni, erre ők kitalálták, hogy készítenek egy ilyen feliratú pólót, és aki a két félévet nálam teljesíti, kap egy ilyet az én aláírásommal. Később ebből az évfolyamból többen is megkerestek engem, azzal a szándékkal, hogy nálam TDK-zzanak.

– Mivel tölti szabadidejét?

– A legkellemesebb elfoglaltságom a családom, de szeretek szörfözni és teniszezni is. Amikor nevelőtanár voltam, akkor alakult a szörfkör. Akkoriban maguknak csináltak szörföt, és én egy diáktól vettem meg az első deszkámat. Persze erre a hobbimra sajnos csak kevés idő jut. Sok időt töltök el egy kis diákcsapattal, akik nálam fejlesztenek egy web alapú projektet, amely a web újszerű alkalmazásaival, például a telekommunikációs hálózatok teljesítményének párhuzamos diszkrét idejű szimulációjával foglalkozik.

– Milyen kapcsolata van most a Schönherz-cel?

– A kollégiumból kikerülve ugye ott volt a család, és az egyetem. Ehhez kapcsolódik Sándor Laci egy mondása: "A kollégiumi élethez hozzászokni 3 évedbe telik, de ahogy kikerülsz, fél év alatt elszoksz tőle." Ezért is nem járok be sajnos mostanában a kollégiumba.

– Emlékszik valamilyen történetre az akkori kollégiumból?

– Még a Kruspér utcai kollégiumban laktam, amikor történt egy olyan eset, hogy a portás, vagy valaki más teljesen véletlenül lekapcsolta a kollégiumban az áram főkapcsolóját. Erre az egész kolesz elsötétült, amire a kollégisták úgy reagáltak, hogy mindenki elkezdett kiabálni és zajongani a nyitott ablakon keresztül ki az utcára, egyszóval hatalmas nagy káosz lett. Persze az áram nemsokára visszajött, de ez a nagy zaj sajnos annyira felbosszantotta a környékbelieket, hogy feljelentettek minket, aminek az eredményeképpen központilag betiltottak minden rendezvényt a kollégiumban két hónapra. El lehet képzelni egy villanykari koleszt két hónapig teljes csendben, olyan volt, mint egy siralomház.

– De ahogy láttuk a honlapjáról, az évfolyamtársaival még tartja a kapcsolatot.

– Igen, nagyon összetartunk, van levelezési listánk, felkutatjuk a régi neveket és címeket, ezt éppen most frissítjük, csak még nem vittem fel. Évente egyszer-kétszer összejárunk.

– És mennyire szoktak részt venni a mostani villanykaros rendezvényeken?

– Csillagtúrán mindig részt vesz a csapatunk, van egy kis társaság, akik minden évben ott vannak, ők azok, akik az első csillagtúrát szervezték. Néha-néha én is kilátogatok, egyszer még a gyerekeimet is kivittem, és nagyon élvezték a lányok. Kupára sajnos mostanában nem futja az időmből, de azért az elmúlt évek során megnéztem egy pár eseményt ott is.

– Miben volt más az akkori Kupa a mostanihoz képest?

A mi évfolyamunkon volt az a csapat, aki először rendezte meg a Kupát, majd a mi csapatunk kétszer is megnyerte. Nem hiszem, hogy nagy különbség lenne az akkori és a mostani Qpa között. Talán egy kicsit szexistább lett, de a felszabadultsága hasonló.

– Tanár úr hogyan emlékszik vissza az akkori Impulzusra?

– Az Impulzust néhány lelkes ember indította, de mikor ők végeztek, akkor megszűnt, aztán újraindították, aztán megint megszűnt. És körülbelül, amikor a Kruspér utcai kollégiumba kerültünk, akkor kezdett stabillá válni az Impulzus. Nagyon érdekes volt, egy csomó ember itt tanulta meg az újságírást, ami egy nagyon komoly szakma. Néha volt impulzusos embereket újságíróként látok viszont a televízióban, ahogy ott ülnek a sajtótájékoztatókon. A másik érdekessége az volt, ahogy – főleg a rendszerváltáshoz közeledve – elindult egy eléggé kritikus irányba az akkori rendszer ellen, sokat támadták, finoman vagy kevésbé finoman. Ez teljesen természetes, egy fiatal ember legyen kritikus a környezetével szemben, de néha kellemetlenségeket okozott a Kar vezetőségének – nem komolyat, de azért kellett vele foglalkozni. Az Impulzust olvasni mindig nagy érzés volt. Néha megjelentek kiemelkedően jó cikkek, nem tudom, van-e most archívum...

– Épp most készül az Interneten keresztül hozzáférhető archívum (csak győzzük gépelni a régi cikkeket), de a papíros archívum a legelejétől megvan.

– Amikor Bercit fellőtték a világűrbe, megjelent egy cikk erről a kerekerdő meséjeként, zseniális cikk volt. Annak idején én, mint szakmai nevelőtanár indítottam el, kezdtünk készíteni szakmai mellékletet az Impulzushoz, ez lett az XR az "Impulzus Kari Szakmai Revű". Utána ezt egy személyben elkezdte egy srác csinálni, nagyon jó cikkeket írt az éppen legújabb szakmai dolgokról. Állandóan érdemes volt olvasni az Impulzust, most is érdemes.

– Én magamat elég fiatal lelkűnek tartom, nagyon élvezem, hogy egyetemisták között vagyok, ennek ellenére sok olyan cikk van, amit már nem értek. Tehát zenékről, amiket nem ismerek már, filmekről, amiket nem nézek meg, mert nem tudok mindent megnézni, de nagyon élvezem a stílusát. A kollégiumról mindig elolvasom a cikkeket. Hogyha a Karról általában vagy emberekről van szó, az is érdekel, szívesen olvasom az újságot. Más mint régen volt, sokkal lazább a mostani társaság, és ez nagyon jó.

– Az irodalmi cikkek hogy tetszenek Önnek?

– El szoktam olvasni és nagyon élvezem, van, amelyik sokkal jobban kifejezik az egyetemisták világát, mint bármi más. Nagyon jó, hogy van ilyen egy egyetemi ifjúsági újságban. Ami kiveszőben van, és ezt sajnálom, az a ballagó újság, az UV, vagyis az Utolsó Villamos. Az utánunk következő évfolyam volt az első, Bokor Pistiék, ők csinálták az elsőt, és nagyon jó, amikor a társaság öt év érdekességeit összegyűjti. Ez akkor megy, amikor az évfolyam nagyjából együtt halad. Tehát van egy közös élmény.

– Hiányzik esetleg belőle valami? Mi az, amit szívesen látna? Esetleg szakmai cikkek?

– Nem biztos, hogy kellenek szakmai dolgok, azt az Egyetemen meg kell tanulni, vagy a megfelelő embernél TDK-ban. Egy olyan szakmai hírcsokor talán többeket is érdekelne, hogy "hű ez érdekes ezért meg ezért, itt lehet róla olvasni", majd pár URL. És akkor akit érdekel utánanézhet. A másik, aminek talán nem minden riportalany örülne, hogy ha a hallgatókat izgat egy probléma az egyetemen, akkor azt végig lehetne beszélni. Körbe kéne járni, beszélni az oktatókkal, hogy miért van úgy. Például most elsősöket tanítok, és ebben az évben nagyon jó a helyzet, mert második hétre már működik a TIRIS kártyájuk a bejelentkezéshez, de még jegyzetet nem tudnak venni. Úgy látszik, az adminisztratív dolgok nagyon lassan indulnak be, márpedig ez engem zavar, hogy a hallgató a második héten még nem tud tanulni. Csak mondtam egy témát, ami engem épp foglalkoztat, de az a fontos, ami a hallgatókat érdekli.

– Ez a Dékáni Hivatal év eleji leterheltsége miatt van, de talán ez hamar meg fog oldódni, mert lesz Központi Tanulmányi Hivatal.

– Nem biztos, hogy azzal meg fog oldódni. Ha megoldódik vele, akkor szuper.

– Elvileg meg lehet csinálni működőre, de például Karlsruhéban is, ahol komolyan előkészítve megcsinálták az összevonást, két éve szétbontották.

– Attól félek, hogy nekünk több időbe kerül, míg rájövünk. Nem akarom kapásból azt mondani, hogy nem lesz jó, de ha lecserélünk egy rendszert egy másikra, akkor le kell mérni a rendszer pillanatnyi minőségét, és legalább ezt a minőséget kell az új rendszernek teljesítenie. Meglehetősen messze vezető egy ilyen döntés, hadd mondjak egy példát: Finnországban amíg egy, a mienknél kisebb, négyezer hallgatót számláló egyetemen voltam, a teljes adminisztráció számítógépen ment, és ehhez ki volt téve a folyosókra négy vagy öt terminál, és kész. Ezen ment a kreditrendszer, a vizsgarend, minden.

– És a papírmunkát igénylő feladatok? Az indexek?

– Nincs olyan, hogy papírmunka, indexet én nem láttam, bár vizsgáztattam, de leadtam a névsort a jegyekkel az adminisztrátornak, és kész.

– Az egységesítési törekvések hatására eltörölték az n*17-es szabályt, így csak az első és második év végén van ellenőrzés. Ön szerint csökken az oktatás színvonala?

– Ezt nem tudnám mondani: első- és negyed-ötödévben tanítok, s szakirányon olyan tárgyakat, amelyek érdeklik a társaságot, tehát ott eljönnek, tanulnak és készülnek, ezzel nincs gond. Első évben abban látok problémát, hogy némelyek csak véletlenül vannak ezen az egyetemen, és ha nincs affinitásuk ehhez a szakmához, akkor elég nehéz. A közbenső éveket sajnos nem látom.

– Tanár úrnak van valami nagy jövőbeli terve, amit az egyetemen meg szeretne valósítani? Esetleg tervezi-e, hogy Pascal helyett egyből C-t tanítson?

– Többször megpróbáltam, ha olyan társaságot, tankört tanítottam, ahol nagyon okos emberek voltak, hogy bizonyos szinteket átugrunk, de ez mindig kudarcba fulladt. Minden réteget megfelelő mélységben kell tanítani, tehát átugrani a programozás alapjait a túlnyomó többség számára veszélyes. Sokat gondolkoztunk rajta, hogy a Pascalt ki kéne hagyni, kapásból C-t kéne tanítani, hogy több idő jusson rá. Pedig a C egy olyan veszélyes nyelv, hogy amíg valaki a nulláról az alapokat megtanulja, vért izzad, és akkor ugyanott vagyunk, hogy körülbelül ugyanannyi idő alatt tanítjuk meg az egész C nyelvet, mint most a Pascalt és a C-t is. Didaktikailag nagyon vigyázni kell, főleg az első években, hiszen akkor még félig középiskolás a társaság: nem lehet azt mondani nekik egy nagyobb anyagrészre, hogy tessék otthon megtanulni.

– Jelenleg a BME-n végzett informatikus hallgatók jelentős része programozóként helyezkedik el, internetes cégeknél dolgozik, Javában és PHP-ban kódol, scripteket fejleszt. Ezen hogy lehet esetleg túllépni?

– A szakma mindenütt – kicsit durván fogalmazva – három részből áll: lesznek menedzserek, főnökök, meghatározó döntéshozók, ők eltávolodnak az apró szakmai dolgoktól. Lesznek tervezők, nevezzük így, akik az egész tervezést csinálják, és lesznek megvalósítók. Most nézzük meg az emberek mekkora része alkalmas arra, hogy menedzser legyen: ez egy nehéz dolog, emberekkel, pénzzel, határidővel kell dolgozniuk. Tervező legyen az, aki képes átlátni nagy rendszereket. És lesz, aki erre nem képes, és ezt is meg kell valakinek csinálnia. Rendben van, csinálják főiskolások, de én azt mondom: akiben tehetség van, az talál magának olyan munkát, aminél ezt ki is használhatja. A volt tanítványaim, ismerőseim szinte hetente írnak, hogy ilyen-olyan szakértő kéne, szerezzek nekik két-három embert. Ilyenkor a megfelelő listákra elküldök leveleket, hogy ilyeneket keresnek; nem az szokott lenni, hogy x darab programozót keresünk, hanem hogy Java-programozót, Windows grafikusfelület-programozót, driver-programozót, adatbázis szakértőt, internet szakértőt keresünk. Aki magas szintű munkát szeretne vállalni, az talál.

– Mi a mód arra, hogy valaki ezt az utat megtalálja? Esetleg valami tapasztalat...

– Voltam kollégista, és sok mindent tanultam a kollégiumban. Nem csak tanulmányi, szakmai dolgokat. Aztán kollégiumi tanár voltam és láttam generációkat felnőni. A kollégiumban és az egyetemen töltött pár év egy olyan időszak, amikor nagyon sok mindent ki lehet próbálni, meg lehet tanulni: szervezni, emberekkel bánni, szakmailag fejlődni. Egyetlen tanácsot tudok adni: nagyon tessék kihasználni a lehetőségeket! Ilyen eredményes, gazdag öt éve nehezen lesz még egyszer az embernek, akinek ez megadatik, az nagyon szerencsés. Ha egyetlen ilyen bölcs tanácsot lehet mondani: ezt az öt évet ne a sarokban ülve tessék eltölteni! Sok mindent ki kell próbálni, végigcsinálni, sikeresen és sikertelenül egyaránt, ez a legfontosabb az öt év alatt.

– Köszönjük a riportot.

– Én köszönöm, hogy itt voltak.

Balázs - Loft - Nessie