Már a rektor is?

Talán természetes jelenség, hogy ha egy országban romlik a gazdasági helyzet, differenciálódnak a jövedelmek, egyre gyakoribakká válnak azok a hangok, amelyeket szociális demagógiának szoktak nevezni. Bizonyos személyek – saját csoportjuk, rétegük sanyarú anyagi helyzete okán – hajlamosak mások javaira irigykedni. S valóban, az utóbbi időben mintha az Impulzusban is egyre gyakrabban találkozhatnánk ilyesféle meggondolatlan kitételekkel.

Azt hiszem, egyetemünk legmagasabb pozícióját betöltő tisztségviselőjének, a rektornak különösen kellene ügyelnie arra, hogy szavait ne lehessen félreérteni. Márpedig az "Ismét tandíj" című nyilatkozatban (4.-5. oldal) Michelberger Pál szerintem kétszer is olyan kijelentésre ragadtatja magát, amelyek hallatán bizonyos csoportok tagjai (ráadásul olyanokéi, amelyek joggal várhatnának némi szolidaritást rektor úrtól) joggal hökkenhetnek meg, különösen, ha – nem minden alap nélkül – azt gondolják, hogy az egyetem vezetőjének véleménye az intézmény hivatalos álláspontját tükrözi.

"Az országot nem a bölcsészek és a jogászok fogják eltartani." – olvashatjuk. Valóban nem, önmagukban nem, de nem is csak a mérnökök, vagy a kétkezi munkások. Modern világunkban annyira bonyolultak a társadalmak, annyira magas fokú a munkamegosztás, hogy mindnyájunk munkájára szükség van, ha nem is egyformán. (Nem hiszem, hogy Michelberger úr ezt másképp látja.) Sőt, lehet, hogy még néhány hónapig, évig, amíg a gazdaság nemigen kezd prosperálni, de a politikai, társadalmi rendszerváltás tovább folyik, éppen a társadalomtudósokra lesz nagyobb szükség. Akkor pedig hogyan fog számot adni erről a nyilatkozatról például a Rektori Konferencián, ha valamelyik tudományegyetemi kollégája kérdőre vonja? Vagy mit szólna hozzá, ha hasonló érveléssel egy demagóg esztergályos azt bizonygatná, hogy ő tartja el az országot, nem pedig az irodában, vagy éppen a rektori rezidencián papírokat tologató mérnök? Nem hiszem, hogy csak az végez hasznos munkát, akinek olajos a keze, izzad a teste, vagy aki műszaki területen dolgozik.

Később pedig azt fejtegeti rektor úr, hogy "az utóbbi három év tendenciáit figyelembe véve 14 év alatt a hallgatók nettó ösztöndíja meg fogja haladni a professzorok bruttó fizetését". Bár később maga is tompítani igyekszik állításának súlyát, de sajnos már a Jövő Mérnökében is olvastam egyetemünk number one-jától hasonló gondolatmenetet. Túl azon, hogy az oktatók fizetése nem azért alacsony, mert a hallgatók ösztöndíja magas (?!?), túl azon, hogy Michelberger úr a hallgatók rektora is, túl azon, hogy mit gondolhat magában erről az állításról a hallgatók – pár ezer forintot kapó – túlnyomó többsége, túl azon, hogy ezt nem egy kis jövedelmű tanársegéd mondja, hanem akinek – tisztségéből adódóan, természetesen – reprezentatív fizetése és nem csekély különjövedelme lehet, túl azon, hogy most emelik föl az egyetemi tanárok fizetését (de csakis az övéket) egy csinos kis kerek summával, miközben a mi karunkon például csökkennek a tanulmányi ösztöndíjak, szóval mindezeken túl, jobban mondva mindezek előtt egyáltalán gondolhat-e a rektor úr komolyan egy ekkora csacsiságot? Nyilván nem, mert ha mégis komolyan gondolná, arra kérném, hogy csak az Impulzus előző és jelenlegi számát fussa át, találna benne néhány adatot, grafikont, véleményt a kar hallgatóinak anyagi helyzetéről.

Végezetül úgy gondolom, egyetemünk rektora nem akkor jár el helyesen, ha nyilatkozataiban olyan kijelentéseket tesz, amelyek alkalmasak lehetnek az értelmiség különböző rétegei (humán és műszaki szakemberek, illetve oktatók és hallgatók) közötti – anyagi természetű – ellentétek szítására.

Tevan Imre