13 éve írtuk

Mottó:
"A siker nem egyéb, mint a túlhaladott kudarcok sorozata."

A piros hetes csapdája

Tanmese – kizárólag – ivarérett férfiaknak

Prológus

Elbeszélek nektek egy történetet, ha elég jól unatkozol az előadáson vagy gyakorlaton, de akkor is elmondom, ha esetleg – véletlenül – nem unatkoznál, mert történt valami érdekes:
– leszakadt a tábla, vagy
– gyakvezérnőd már megint (javul az idő!) Triumph nélkül, feszes pulcsiban magyaráz valamit, amit már az előadáson sem értettél.

No. 1.

Ennek a kultúrpolitikailag is jelentős akciónak a keretében, melyet természetesen több ifjúsági szervezetünk és valamennyi pártunk támogat, lebeszéllek mindenfajta ismerkedési kísérletről, amelynek szereplői egy lány és egy fiú, vagy egy fiú és egy lány. Még valami: nagy jóindulattal feltételezem, hogy Te, aki olvasol, fiú vagy, mert ha esetleg lány lennél és elmerészkedtél idáig, akkor lapozz tovább!

No. 2.

Ibolya (nem akarom tovább csigázni férfiasságodat) nem más, mint egy gyönyörű l(e?)ány. (A lányoknak nyomatékosan felhívom a figyelmét, hogy a cikkem közepén, szúrópróbaszerűen, több alkalommal sex-részvizsgálatot tartok, amelybe a szakszervezet, a pártszervezet, a KISZ-szervezet is önként, felismerve a részvizsgálatok hatékonyságát... nem egyezett bele, de számít az?! Tehát részvizsgálok!)

Férfiú barátaim!

Remélem, el tudjátok képzelni, milyen gyönyörű szép lehet Ibolya. Engedtessék meg nekem, hogy ne írjam le fantasztikus alakját, mert ezt úgyis kihúzná újságunk Első Olvasója.

Magamról csak egy jót mondhatok el: páratlanul fejlett esztétikai érzékkel felfedeztem Ibi fentebb le nem írt tulajdonságát.

No. 3.

Az előzményekhez tartozik, hogy ezzel a tüneménnyel, akinek a nevét még nem tudhattam, először és azután egy darabig sokszor a Piros Hetes buszon találkoztam. A Móricz Zsigmond körtéren szálltam fel, és ilyenkor a Kosztolányi téren szálltam le, mert féltem, hogyha még egy megállót bámulom (ahol valójában le kellett volna szállnom), akkor arra gondolhatott volna, hogy valami rokonszenvet érzek iránta. Akkor elpirul és akkor én is elpirulok és akkor az utasok kinevetnek és akkor... és akkor.

A hátralévő egy megállót általában a következő busszal, esetleg gyalog tettem meg.

No. 4.

Kapcsolatunk e felhőtlen szakaszát csak néhány jelentéktelen dolog zavarta meg. Nem tudtam a nevét. Még azt sem, hogy Ibolyának hívják, azt, hogy hol lakik, meg még néhány ilyen apróságot.

Így ezzel a felhős égbolttal telt el az ősz.

No. 5.

...és akkor kezdődött el az akció...

Tanácsadómmal (Tamás barátommal) úgy döntöttem, hogy elegendő egy buszt bevonni az akcióba, amit a Bosnyák téren indítottak – teljesen feltöltött benzintartállyal. A tervek szerint a busznak a Kelenföldi pályaudvarig kellett mennie. Nehezítette a kommandóakciót, hogy a busznak át kellett haladnia a Kelenföldi Betonsivatagon, és az egy buszból, s ez igen szigorú feltétel, egynek sem volt szabad elromolnia.

A tervünk a következő volt:

Tamás barátommal buszozunk néhány napon keresztül a 7-essel, és ha összeakadunk Ibolyával, akkor ő követi, megtudja, hol lakik, és azután nekem már csak az I-re kell feltennem a pontot.

Ez, mint kiderült, nem ment minden nehézség nélkül.

Kezdetben jól haladtunk, volt Piros Hetes, rajta volt Tamás barátom és én is, csak az volt a baj, hogy Ibolya nem volt sehol. Az első néhány nap még nem türelmetlenkedtem, csak hetek múlva kezdtük unni a reggeltől estig való buszozást.

Közben kissé elhanyagoltam a tanulmányaimat, úgyhogy ideiglenesen búcsút vettem egyetemünktől. Tamás jól alkalmazkodott a megváltozott körülményekhez; szerinte a kollégiumhoz képest ez egy álom. Csak a féléves rajzával volt egy kis probléma, de csak azért, mert több utas beleszólt, hogy így kéne, meg úgy kéne, de aztán végül is elkészült.

No. 6.

Tavasz felé, amikor már kezdtem kételkedni, összejött a dolog.

Öt óra volt, csúcsforgalom. Együtt minden: a Piros Hetes, Ibolya, Tamás és én. Csodálatos volt! Elkezdődött a megálmodott akció:

Minden feltűnést mellőzve Ibolyáig lopóztunk a zsúfolt buszon. ("Az ... anyátokat, mi a ...-nak nem tudtok megülni a ...-en!?")

Megálltunk tőle két leheletnyire.

– Tamás – mondtam Tamásnak, nem tudom miért, de a barátomnak nem tudtak jobb nevet kitalálni – látod?

– Mi van?

– Látod?

– Ne üvölts!

– Látod?

– Persze, mit?

– Hát őt!

– Hát már hogyne látnám, itt állunk szemben vele, te, ez egy marha jó nő. Tudod mit, hagyjuk a fenébe azt az Ibolyát, inkább erre hajtsunk rá; tudod mit, majd én ráhajtok. – hadarja Tamás jó hangosan.

– Te állat, ez az Ibolya!

– Légy szíves, ne sértegess; azért, mert téged kirúgtak az egyetemről, és én példának okáért már jövőre is végezhetnék, még nem kell sértegetni. Főleg Ibolya előtt nem!

– Pszt, csendesebben, meghallja – sziszegtem.

– Ide figyelj kis pofám, jobb, ha hagyod Ibolyát és hazamész lemásolni a Nagy Kék Indián Könyvet (a "VIP"-et – a szerk.), mert akinek segítség kell egy ilyen bombanőhöz, az jobb, ha otthon a Texasán ellenőrzi a színusztáblázatot.

Nem tudtam a megdöbbenéstől szóhoz jutni, így bízhat az ember a legjobb barátjában. A helyzetem reménytelenre fordult.

No. 7.

Persze, ekkor még csak a busz egyik fele röhögött, a másik része – a csuklón túl – még jól tartotta magát. (Legszörnyűbb szegény Ibolyának lehetett, két öregasszonyság közé ékelődve még elfordulni sem tudott, csak azt a szép kis ajkát harapdálta.)

Már úgy látszott, minden elveszett, amikor eszembe jutott valami:

– Tamás, mondd csak, Ágnes hogy van?

A hatás leírhatatlan volt. Egyébként Ágnes Tamás régi és (eddig) örök nagy szerelme volt... de ez már egy másik történet.

No. 8.

Ibolya a Kosztolányin szállt le. Tamás – ahogy megbeszéltük – követte. Én hazautaztam.

Másnap reggel izgatottan vártam beszámolóját:

– A neve?

– Azt nem tudom.

– A házszám?

– Azt sem tudom.

– Merre lakik?

– Mi vagyok én, hogy mindent tőlem kérdezel?

– Mit csináltál, te szerencsétlen?!

– Mit csináltam, mit csináltam... elfutott.

– Ki futott el?

– Hát Ibolya.

– Futni hagytad?!

– Naná, majd lelövöm!

No. 9.

A vizes borogatás jót tett.

Hamar túltettem magam az egészen, hiszen annyi jó nő van, meg minden... Egy hétig nem is volt semmi gond. Közben egy másik haverommal, Lacival jót dumáltunk a nőkről. Elmesélte, hogy van egy unokatestvére, aki marha jó nő, eleget is bosszankodik rajta, hogy pontosan az ő unokatestvére. Ezen jót röhögtem. Mindenkinek megvan a maga baja.

Egy hét után újra Ibolya került bennem a felszínre. Ezúttal magam láttam a terv kidolgozásához.

No. 10.

Akció – II.

TV-szerelőnek álcáztam magam, mindig is ez szerettem volna lenni, de sajnos felvettek az egyetemre. Sorra jártam a Kosztolányi tér összes házát, lakásait:

– Kezétcsókolom, ugye itt rossz a TV?

– Nem fiam, itt a kávédaráló rossz!

– Nekem az is jó.

– Anya, gyere, csoda történt, egy félórája romlott el a daráló, és már itt is a Gelka, pedig nem is hívtuk.

Ezen annyira elcsodálkoztak, hogy észre sem vették, hogy körülnézek a lakásban, hátha pont itt lakik Ibi. Sajnos, egy alkalommal nem koronázta siker az akciót.

Ez mondható el javításaimról is. Ilyenkor néhány kellemetlenség adódott, de gyorsan gyógyultam.

No. 11.

Közben szerepeltem a TV-ben is. A "Kék fény"-ben. Ügyes kis riportfilmben emlékeztek meg TV-szerelői munkásságomról. Persze, csak egy jól sikerült robotfotó alapján. Remélem, színes TV-jük van Ibiéknek.

No. 12.

Ezek után abbahagytam áldatlan tevékenységemet. A népszámlásás ötlete a legártatlanabb dolognak látszott.

Akció – III.

Sokan furcsállottál, hogy miért kell már megint népszámlálni, és csak akkor nyugodtak meg, amikor a személyijükbe én is beírtam egy személyi számot. De hiába volt minden...

No. 13.

Otthon éppen a negyedik akciót álmodtam meg, amikor csengettek. Az álmosságtól csak Laci barátomat ismertem fel. Valami nővel volt. Ahogy kezdtem ébredezni, kezdett ismerős lenni a leány. Ebbe egészen biztos csak akkor lettem, amikor elkezdett röhögni. Most már senkit és semmit nem ismertem fel.

Epilógus – I.

Amikor magamhoz tértem, minden olyan megnyugtató és csendes volt, kedves, fehérköpenyes ápolónő hajolt fölém. Hunyorogva néztem, aztán felismertem: Az ápolónő, persze, Ibolya volt. (Fordítva is igaz, Ibolya ápolónő volt.) Elkezdtem gondolkodni:

Ha nem találom meg Ibolyát, megbolondulok, most, hogy meghülyültem, megtaláltam.

Ez a Piros Hetes csapdája.

Megkérdeztem tőle, hol lakik:

– Tétényi út 36/A, VII. 22. – mondta kedvesen. Mondott még valamit, de arra már nem emlékszem.

Epilógus – II.

Meg lehet szokni a zubbonyt és a rácsot is. Elvégre nem tehetek róla, hogy én a Tétényi út 36/A, VI. 19-ben lakom.

Nagy Tamás