VERS-ELŐ
Üzenet az értőknek
A némák üzenete
Szélben feléd röppen,
Ajkukról szavak
szállnak tova,
Érteni őket soha,
soha, de soha
nem fogod!
Utcák
Magányos utca,
a hó olvadó pamacsai
néma tócsákba gyűlnek.
A havas háztetőkről
madarak és
emlékek röppennek.
Trilláik furcsán hangzanak
mégis oly ismerősek.
És az idő,
a lomha tolvaj,
csöndesen szállingózó
hópelyhei belepnek
embert és világot.
Röpke
Nézd a vakító szép eget,
Találd meg kedvesed csillagát,
Áram járja át testedet, és
Kiömlik bíbor véred, akárcsak
Egy hosszú nap után, pihenve
Leomló szép haján, a boldogság.
Halálvölgy
Halálvölgybe zárva,
csikorgó láncok,
visító szélrázta
cserregő szellemek,
A bokrok vadjai
tépett cafatokban
tűnnek elő.
A tiszta mély,
a tintakék völgybe
sivító neszek
zuhannak. S
az öreg gazda
ködben bolyongó
alakja, ki
felröppenti csontjait
s a kopjafás,
halott asszonyok,
mezők felett
csendes eső permetez,
ajtót nyit és
beözönlik a végtelen.
Légiók
Fakó szárnyain elsuhan az éj,
Százezer torok félelem fényében,
remegö lángok elveszve örökre,
Haláluk köd fonja be, csöndes
keresztek végtelen mezőkön,
Csak némaság dobol a szélben.
Kígyó
A vörös kígyó
az égen szétterülve,
felkapja fejét s
borostyán szemei
reád vetülnek.
Hatalmas teste át-
meg átfonja világod,
Mérge akár az
éltető eső
arcodra hull,
és szederjes ajkakkal
bámulod tovább
a lenyugvó,
vérszínű napot,
S a langy eső eláll...
Szemek
A mosolygós, tűzben égő szemek
oly messze néznek.
Fényük, akár a nap, bíbor
pírba, ködös álomba ringat.
S a fény és esők között
az örök hullámok mosta kövek,
Szélben táncoló tajték a parázs
hajnalban, és felhők szelíd
csupa hang némaságban ...
Tépázott, gyenge sellő,
S haja lobog a szélben.
Akár a csillagok
Ragyogó csillagok, fényük
mogorva tavakon, akár
a kristálypohár ízekre
törik, s milliom darabja
feletted fent ragyog,
akár a csillagok!
In memoriam E. A. Poe
Ketyeg az óra, tik-tak-ja
halkan betölti a szobát,
morajlik tompán,
minden rezdülése fáj,
zeng az óra,
ingája hatalmas bárd,
dübörög minden másodperc,
pengéje húsodba vág,
üvöltöd némán: tik-tak,
és roncsaid elúsznak,
békésen vár a kút,
és tik-tak...
Skizofónia
A szék melyen ülök
már foglalt,
ott ül némán,
csak hallgat,
saját szemébe néz.
Beszél és én
bár hallgatom
magam, nem értem.
Alter ego, vagy
saját valóm,
s ezt ki mondja?
Én, ő vagy mi,
s ki írja, talán ő,
Már nem tudom,
Tehát ketten,
egy testben?
S ő is, akkor
már négy, vagy
Hogy is?
Felnézünk és
szobánk telve,
velünk.
Langy esők
Langy esők jönnek,
Vállamra dőlve
könnyei arcomat
mossák, ragyogó hajnal.
Ajkai, akár a tűz
napnyugta rózsája,
arca holdvilág,
haja fűz.
Csendben ágyamban,
szíve halkan susog,
fénylenek percei,
Könnyesen alszik
pihék testén csillannak,
s fent a csillagok.
Fischer Erik