Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Extrapoláció 4.

"A vonat kocsiszínbe megy, utasokat nem szállít, kérjük, ne szálljanak be."

Könyvajánló

Amit teszünk, nem más, mint hogy megpróbáljuk tudatosítani, közérthetővé tenni a felgyülemlett tudást, hogy az olvasó ezzel felvértezve járulhasson hozzá a betegségek leküzdéséhez.

Zűr a villamos Dékániban

Viccek

Kosármeccsek eredményei

Impulzus

Megütött a HiFi-guta

Mi lenne...

Villanykari nóták

DSK – Sporthírek

Sportoljatok, csá!

Vajda Milán

Fantázia - Erő - Álom

Jó ideje már, hogy az Impulzusban utoljára koncertbeszámoló jelent meg, ezt a "szokást" szeretném most kicsit feleleveníteni, koncertek látogatásához és hasonló élmények leírásához kedvet csinálni. Abban a reményben is teszem ezt, hogy a Bard kolléga által elkezdett vonulatot valamelyest folytassam, a szóba kerülő együttesek az előző néhány MusicMania-ban megjelent irányzatokhoz közeliek. "Természetesen" mindegyikük a metál valamely válfaja. A közelmúlt három nagysikerű koncertjéről szól a mese, melyeket időrendi sorrendben idézek most fel.
Eternal Tears of Sorrow – Sinergy – Nightwish
2000. október 29., E-Klub

A kapunyitás előtt fél órával még az a félelmem látszott beigazolódni, hogy kevesen leszünk, és a végén ez a hangulat rovására megy. Szerencsére, amint az a későbbi koncertek során nyilvánvalóvá vált, a többség ilyenkor érkezik meg, sokan a helyszínen vesznek jegyet. Bejutás, árusok póló-készletének megcsapolása, hely elfoglalása, pár percre rá kezd az első előzenekar. (A színpadon két dob-szerelés látszik, a hátsó nagyobb. Yesss, a Nightwish már itt van valahol... :))

E. T. o. S.: Death metált játszanak, melyre az énekes erősen hörgős, mély hangja, a zene tónusa és a helyenként felismerhető szöveg egyértelműen rávilágít. Készültem, így pár számot felismerek: többnyire az új lemezükről és keveset az előzőről játszanak. Túl nagy hangulat még nincs, lévén a többség nem ismeri a bandát. Én azért örültem az Autumns Grief-nek, az fogott meg legjobban tőlük.

Átrendezés után sorban a második csapat: Sinergy. Az előzőnél felszabadultabb, "emberibb" zene; elég tempós, a gitár dominál. Néha hallatszik a billentyűs is, a dobos egész jó. Az énekesnőjük próbálja bevonni a népet, egy kis közönségénekeltetés is volt. A bemelegítés jól sikerült, bár a hangosítás minősége hagyott kívánnivalót maga után, a női hang néha elveszett...

Színpadon készülődés, hangszer hegyek ki, helyettük még nagyobbak be... a Nightwish következik. Fény kialszik, a tömeg egyre hangosabban zúg. Komolyzenei színezetű, hosszú felvezető, végül megjelennek az ismerős alakok szépen sorban, végül ováció fogadja Tarja Turunen kisasszonyt. Mit kisasszony... kiránynő! :) She Is My Sin nyitja a sort azonnal, dob, billentyűs, bekapcsolódik a gitár, csodás felvezetés és a várva várt hang... Helyben vagyunk, erre a percre várok mióta egy éve először láttam a kolesz hálón felbukkant koncertvideójukat! Nem csalódtam. Minden a helyén, egymás után ontják legjobb dalaikat, kezdésből a harmadik végéig meg sem állnak. Óriási előadók, kitűnő műértő közönség, teljes összhang, a hangulat a tetőfokán mindkét oldalon. Az egyiket érzem, a másikat a zenészek arcán, mozgásán látom. A fénytechnika és a hangzás együtt káprázatos (az utóbbi kisebb hiányosságaként néhol elvész Tuomas billentyűs játéka, de nem vészes). Félelmeim maradéktalanul eloszlottak, Tarja hangja tisztán szeli át a levegőt, végig bírja torokkal. Felvonultatják a Wishmaster legjavát (talán páran még emlékeznek, erről írtam a koncert előtt egy cikket), felidézik az Angels Fall First és Oceanborn lemezeiket is. Ismeretlen dallamok tűnnek fel, a tagok felváltva szólóznak és egyszer csak a Fantasmic közepén találjuk magunkat... Tudják miről szól egy koncert, élő zene, a stúdió felvételeknél többet, közvetlenebbet nyújtani! Ez igen!

Kétszer is visszajönnek ráadást játszani; vég nélkül bírnám hallgatni őket. Végezetül kézenfogva vonulnak be, közben a Conquest of Paradise hangzik fel, még a befejezés is tökéletes. Viszlát Nightwish, jó éjt Budapest!

Az est mindhárom fellépője Finnországból érkezett, mindegyikük közel azonos korosztály képviselője, de nem kétséges, hogy az E. T. o. S. és a Sinergy csak előzenekar lehet egy Nightwish-hez képest. Tehetség, kérem, nem is kevés. Vigyázat, azonnal függőséget okoz! :)

Majd elfelejtettem: a Nightwish alatt végig videóztak. Remélem mi is rajta leszünk a hamarosan megjelenő DVD-n... :)

Freedom Call – Virgin Steele – HammerFall
2001. február 4., Petőfi Csarnok

Nem először fordul elő velem, hogy teljesen ismeretlen együttesek fellépését veszem szemügyre közvetlen közelről. Ilyenkor ismerőseim ízlésére hagyatkozom, túl nagyot nem csalódhatok. Egyébként ilyenkor meg az jut eszembe, hogy miért is ne mennék, ha már jó szívvel ajánlják, mert "zenés szórakozóhelyre" úgyse járok, ilyenkor csak azt a pénzt költöm el, amit amúgy megspórolnék... :) Elhiszitek, hogy megéri?

Legalább a főszereplő legújabb lemezét egyszer halljam, legalább sejtésem legyen. Ez megvolt; nem igérkezik rossznak.

Itt "valamivel" nagyobb a színtér, mint a Népligetben volt, díszlet is fért rá. Újonan szerzett pólómra pillantok... Ez ugyanaz a kastély, nem rossz. Már csak az izzó szemű lovag hiányzik a iszonytatóan nagy kalapáccsal a kezében. :)

Freedom Call érkezik, dallamos, lendületes metál zenével; nem rossz. Egyik barátommal jöttem, néha összenézünk, hogy felmérjük, kinek mennyire tetszik (ő sem ismeri a fellépőket). Láthatóan neki jobban, nem teljesen egyezik az ízlésünk. Az egyének jól bűvölik a hangszereket, néhol szólóznak. Végig érdeklődéssel hallgatom, nekem nem elég változatos...

Szokásos pakolászás, majd a díszletre felterített nagy zászlót a Virgin Steele-ére cserélik. Lássuk, mit tudnak a srácok.

Hatásos kezdés, jól felépített, hosszú intrókat követő számok hangzanak el. Itt már nem olyan kiszámíthatók a váltások, mint a megelőző csapatnál, sőt... néhol lemaradok kicsit. Az elején elég rekedtes hangon kezd az énekes, szerencsére változik, határozottan tetszik az énekhang. Néhol átvezetések a számok között, néhol kommentár a frontember részéről. Csodás dallamcsokrok, gyakori a középkori hangulatot idéző gitárjáték, közben prózai szövegrészek, egy történet körvonalai. Wine of Violence. Itt lettem biztos abban, hogy ezek az emberek bármire képesek. Elsöprő erejű szám, sosem felejtem el... (Utólag meghallgattam a stúdiófelvételt a lemezről, csak azért tetszik annyira, mert felidéz minden pillanatot.) Innentől kezdve egyre jobban tetszett az egész. A közönség többsége láthatóan osztja a véleményemet, bizonyára többen is ismerik a soron lévő együttest, mint az előzőt. Közben a Great Sword of Flame-hez – stílszerűen – behoznak egy lángoló kardot.

Újabb átépítés, ki-be pakolás után sötét, hangulat indul. Felvételről játszott aláfestés, színpadi események. Bejön egy alak, na vajon ki... hát az izzó szemű lovag a brutális kalapácsával és egy fáklyával – na erre senki sem számított. Meggyújtja a várfal fáklyáit, közben leereszkedik a vár hídja (mert olyan is volt ám!), és láss csodát, az egész HammerFall legénység ott pózol a kapuban.

Az énekes elbeszéléséből kiderül, hogy régi és új számokat is játszanak, hívők pedig éljeneznek. :) Gyors, határozott, két gitárral vezényelt igazi jó metál zenében lehet részünk. Ez már Szabolcs barátomnak és nekem is egyaránt "bejön". HammerFall-ék sem tudnák letagadni a Manowar stílusjegyeket (hasonlóan a Virgin Steele-hez): témaválasztás, néhol dallamvilág; ja, és a legutóbbi lemezük címadó dalának elején hallható országúti kétkerekű felzúgása... :) Mivel a szöveget nem igazán ismerem, van időm jól "kiértékelni" magát a zenét. Erőteljes, változatos, virtuóz gitárszólókkal. Ez utóbbi a Raise the Hammer-ben teljesedik ki, melyből egy igazi koncert-változtot élhetünk meg. A kezdő dobjáték elburjánzik, fergeteges játék (na jó, 98 nyarán a Deep Purple dobosa jobb volt, de ő azért mégiscsak 30+ éve nyomja, akarom mondani üti a hangszert :)), a külső cineket fel is gyújtják egy időre, majd ezután lép be hihetetlenül pergő gitárjáték, az énekes nem is juthatna szóhoz, nem is szántak neki szerepet eredetileg sem. Elmaradhatatlan egy-két lassú szám is, legalább a közönség is pihenhet egy kicsit; rá is fér a többségre, nagy a "tombolás" a gyors számok alatt, a refrén hangerejéhez mindenki hozzátesz. Sőt, az énekes külön szórakozást talál ki a Legacy of Kings tiszteletére. Behoz egy hangerősség-mérőt(!), és próbál minket rávenni arra, hogy a Velencei közönséget "nyomjuk le". Hát, ez nem jön össze annak ellenére sem, hogy lejön a sorainkba(!) és ő is segít. De azért jók voltunk, teszi hozzá utólag... A pár perces közjáték után még játszanak egy ideig, majd felvonják a függőhidat és mögötte eltűnnek a tagok; mégegyszer látjuk a kalapácsos lovagot...

Dying Wish – Without Face – The Gathering
2001. február 26., E-Klub

Az első két név valószínűleg nem sokat mond a többségnek. A Gathering egyik lemeze kapcsán – az én tollamból – már szerepelt az Impulzusban, az előzenekarokról viszont én sem hallottam előtte, sőt, első körben a netes keresés is csődöt mondott. Végül mégiscsak rájuk akadtam: magyar(!) együttesek.

A Nightwish koncert tanulságaként várt emberlétszám megjelent, nem volt zsúfolásig az E-Klub, de megtöltöttük rendesen. Ez volt a harmadik koncert, amit itt láttam/halottam, de most volt olyan először, hogy az egyik fellépő nem a (fő) színpadon lépett fel, hanem egy kisebb helyiségben; egy kis dobogó volt, aköré csoportosultak a tagok; a Dying Wish. Egy rövid, ám tartalmas előadással szolgáltak annak, akinek volt kedve "bemászni" oda; nem hagyhattam ki... Változatos, dallamos, különféle stílusok, korok motívumait ötvözött zenéjük, néhol még egyiptomi hatásokat is véltem felfedezni (Iron Maiden: Powerslave, ugye). Ennek ellenére mégsem esett szét, harmonikus egészet alakítottak, egyedi hangzásuk volt. Egyetlen, amit nehezményeztem, az az egyik gitáros hörgése volt, amin időnként egy-két versszakot elhadart. Élveztem a műsorukat, és ezúton is kívánok nekik sok sikert, a tehetség adott hozzá!

Átvonultunk a színpad elé, kisvártatva befutott a Without Face. Eleinte hangosítási gondokkal küszködtek, aztán az első szám végére kb. sikerült belőni a különböző hangerőket, eljutott hozzánk a női és a férfi énekes hangja is. A megjelenésük sokkal profibbnak hatott, mint a Dying Wish, ennek ellenére a zenéjük nekem közel sem tetszett annyira, mint az előttük fellépőké. A lány tiszta, csillogó hangja kellemes volt, és bizonyára a zenészek egyéni teljesítménye sem vitatható, de én végig úgy éreztem, mintha legalább két együttes játszott volna, egymás "ellen". A Vangelis: El Greco féle diszharmónia nekem jobban bejött, mint a Without Face előadása első hallásra.

Színpad újratelepítése :), mikrofonnal valami zűr, kicsit húzódik a kezdés, már nagyon izgatott mindenki. Alapzaj (szünetekben felvételről bejátszott random metál zene) csendesedik, közönség azonnal teljes lendülettel beindul, mindenki a Gathering-et akarja látni; hangos "Gathering" skandálás (bepótóljuk az "elmaradt" bemelegítést). Örjöngő tömeg fogadja a holland csapatot, akik csakhamar zenébe vezetik át a már monotonná váló földöntúli zajt, ami a bevonulásuk idejére volt beizzítva. Apró szünetekkel három káprázatos számot élvezhetünk jóvoltukból. Anneke hangja és külseje is egy külön jelenség, minden eddigi tapasztalatomat és várakozásomat felülmúlta. Gyönyörű, hibátlan hangon énekel. Aztán a haja, az öltözete és a mozgása, teljesen váratlanul ért. A fotók alapján, amiket a CD borítókban láttam, egy visszafogott, sötét hajú angyalt vártam, erre: "jó kondiban" lévő, szőkésre festett hajú, vadóc lány jelent meg. A mozgása sem volt semmi, nagyon érezte a zenét, amit előadtak... Minden pillanatban tudta, mi fog történni. Végig mosolygott, és csak énekelt, énekelt... Álomszerű volt az egész, alapvetően ilyen a zenéjük hangulata (érződik a Pink Floyd hatása), legalábbis én így élem meg. Mi pedig csak ittuk, ittuk a dallamfolyamot, nem győztünk betelni vele, számok végén hangot is adtunk tetszésünknek. Egyre jobban mindenki belemélyedt a zene élvezetébe, és ekkor egy jól eltalált szám következett, ahol végre le lehett vezetni a feszülséget: Strange Machines, erre aztán volt "fejrázás"! ...És még ezt is tudták fokozni. Az utolsó négy albumukról egyaránt csemegéztek, fő irányvonalat a tavaly kiadott lemez az if_then_else – adta. Érezhetően a régebbi számaikra még nagyobb volt a beindulás. A végén kérlelhetetlenül visszatapsoltuk a zenekart, érezhetően semmi erőltetett tapsikolás nem volt, senki sem tért még magához a megelőző több mint egy óra önkívületből.

Nem egy számot játszottak visszajövet után, bőkezűen varázsoltak még nekünk. Ekkor következett be az, amit álmaimban se mertem remélni; a jelenség neve: Sand and Mercury. Hosszú, majdnem teljesen instrumentális szám, vége felé egy szerkezetileg tökéletesen illeszkedő rövid, szívbemaró énekkel. Örök emlék!

Kölcsönös köszönetnyilvánítás, megbabonázott rajongók, egy lépés az ébredés felé. Bennem körvonalazódnak egy 9 koncertről szóló beszámoló főbb részei, címet is adok neki: a három főszereplőről először eszembe jutó szavak épp jók lesznek...

...és ha egyszer kedved támad igazi zenét élő előadásban élvezni, ne tétovázz, csak rajtad múlik, részese leszel-e egy (talán) életre szóló élménynek! A koncerten mindig találsz olyan helyet, ahonnan zavartalanul élvezheted az előadást, persze nem feltétlenül az első sorokban; jómagam ezt mindig kerültem is. Szép álmokat(?)!

Blue