Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Tudjátok meg

Vers

A Sulinet Expressz humbug

A helyzet ugyanis az, hogy az akcióban részt vevő cégeknek 2003 elején le kellett adnia az értékesíteni kívánt termékek listáját, s gyakran kapjuk azt a választ, hogy az adott termék már elfogyott.

Egyetemi nagyszótár

Tóth Gábor (Döme), IV. Vill.

Dibó Zoltán

Rohanás

"Na de hova rohannak ők is? Sietnek meghalni."

A német nyelvű képzés

EHK-Tükör

"Pályázatok"

Inkvizíció

"Szabadságra mentem STOP"

Kórházajánló Bukarest

Lassan klasszikussá váló sorozatom ezúttal külföldi vizekre evezett - pontosabban vonatozott.

Ez nem kórházturizmus! – jegyeztem meg felháborodva egy ismerősömnek.

Valamiben azonban igaza volt: remek időzítéssel szedem össze a különböző nyavalyákat, akkor sosem sikerül megbetegednem, amikor semmi dolgom nem lenne és otthon ülhetnék. Így volt ez az EESTEC bukaresti szervezete által rendezett workshop alatt is.

Mit tesz az ember, ha fájni kezd az egész háta? Én az ágyra gyanakodtam, mondván rosszul aludtam, túl kemény a párna stb. Ez az ötlet működött is, mert másnapra már csak a jobb vesém környéke fájt, az viszont egyre inkább, és más, vesebetegségre utaló tünetek is megjelentek rajtam. (Ezúton ajánlom még a sok segítséget nyújtó http://www.hazipatika.hu/ oldalt.)

Rövid kutakodás után, fellengzős rutintól vezérelve – ezt úgysem kell rögtön műteni, és amíg nincs műtét, nincs baj – hősiesen tűrtem a nyavalyámat, csak szegény szobatársamnak kellett elviselnie panaszáradatomat.

Három napig tűrtem, aztán erősen tanulmányozni kezdtem utasbiztosításom részleteit, gondolván, itt már valami komoly is lehet, alvással és pihenéssel ugyanis nem sikerült kikúrálnom magam.

Negyedik napon aztán eljött a kritikus pillanat. "Lumi, I have problems!" (Lumi az egyik vendéglátónk volt, a problémák tényleges megoldásáért felelős ember.)

Egyből taxiba is pakolt, és irány az egyetemi rendelő, ami első pillantásra inkább tűnt háborús övezetnek, mint rendelőnek.

Első problémaként felmerült, hogy én nem vagyok román állampolgár, másodikként pedig ők még nem láttak utasbiztosítást. Lumi azonban nem véletlenül problémamegoldó, sikerült meggyőznie őket, hogy engem márpedig meg kell vizsgálni. Ez a művelet nekem anno idehaza nem mindig sikerült – lásd: Kórházajanló 3.

A rendelő állapota nem tűnt biztatónak, ám meglepő módon a doktornő, aki először vizsgált kifogástalanul beszélt angolul. Sajnos váltig állította, hogy nekem semmi bajom nincs, ezért győzködnöm kellett, hogy a diagnózisa a problémáim felére nem ad magyarázatot. Vezércselként hívott egy másik orvost, aki angolul már kevésbé értett, ellenben megmondta, hogy a vesémmel nincs baj; a derekam a gerincem miatt fáj.

Ezt sem hittem el, de mielőtt tiltakozni tudtam volna, lelépett az idősebb doktor. Ismét szegény fiatal nőt győzködtem, hogy legalább egy vizeletvizsgálatot végezzenek, mert addig rendben, hogy tapintással nincs bajom, és kicsit magas a vérnyomásom, de én vesebajjal jöttem.

Lumi aztán nem tudta mire vélni diadalittas mosolyom, ahogy egy kémcsővel a kezemben elvonultam a WC felé. Sajnos ez is negatív lett, vagy csak ők nem akartak találni semmit, ezt nem tudom. Az mindenesetre gyanús, hogy az eredményeket tartalmazó papíron mindössze egy szám szerepelt, de hát ehhez én nem értek, gondoltam. Mindenesetre újból előkerült az idősebb orvos és újabb mintát vett, amit már jóval tovább vizsgált, ezúttal mikroszkóp alatt.

És itt valami szörnyű gyanú ékelte be magát fejembe. Nekik csak ennyijük van. Ők nem tudnak mást csinálni, mint pár egyszerű reagenst használni, és mikroszkóp alatt nézelődni. Mert nincs komoly laborra pénz egy olyan rendelőben, ami a BME-nél nagyobb egyetemet lát el.

Aztán kaptam fájdalomcsillapítót és valami brutális antibiotikumot – utóbbiból a kapható legnagyobb adagot. Valamelyest hatott, érzésem szerint azonban nem volt az igazi.

Hazaérkezésem után a BME rendelőjébe is elmentem. Itt rögtön ultrahangra, vér- és vizeletvizsgálatra küldtek, utóbbit különösképp élveztem.

A vérvételre számítottam, így reggel, elindulásom előtt nem ettem, nem ittam. Ellenben pisilnom kellett. Aztán a laborban kezembe nyomtak egy poharat, hogy hát akkor produkáljak valamit. Morcosan összevontam a szemöldökömet, de kiküzdöttem magamból egy értékelhető eredményt. (Megjegyzem, ettől még elvették volna az olimpiai érmemet, ám ide elég volt.)

Ezután nagy öntudattal bementem ultrahangra, ahol is közölték, hogy alhasi vizsgálathoz teli hólyag szükséges. Na, itt borult el az arcom, és közel egy óra folyamatos ivás után sikerült csak értékelhető felvételt készíteni rólam.

Ami ráadásul negatív lett. Később kiderült, hogy az összes többi eredményem is az.

És azóta sem tudom, mi bajom volt, azt elfelejtették közölni.

Csak azt nem értem, hogy egy sokkal kevésbé felszerelt rendelőben hogy tudnak ennyire jó hatásfokkal gyógyítani? Vagy csak szerencsém volt? Ezt sem tudom.

Ám most fáj a bal bokám...

Kokas