Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Gazdaságos öngyilkosság

A világ minden tájáról érkeznének kis hazánkba a szerelmi bánatukban tanácstalanná váltak, hogy országunk komfortos körülményei között vessenek véget evilági létezésüknek.

Egy műegyetemista kalandjai falun

Utcanevek nyomában

Goldmann György, a vasutas családból származó realista szobrászművész ugyanolyan szigorú volt másokkal, mint saját magával és munkájával szemben.

Shaolin Kung Fu Magyar Bajnokság – Amit eddig csak filmen láttál

QnQ élménybeszámoló "válogatás"

XXX. Schönherz Qpa

Pénteki Buli

Irodalmi kör

Erek kékje

Pécsett van az Internet

BME-s hallgatók egy különleges tényt fedeztek fel...

Gólyabál

"Ausztria, kenguruk földje!"

Először is, bocs az idétlen Dumb & Dumber-es poénért, de egy hajnali órán ez volt az első, ami eszembe jutott az együttes kapcsán. A filmmel ellentétben most tényleg Ausztráliáról van szó, ugyanis innen származnak a csapat tagjai: Silvio Massaro (ének), Tom Vucur és Chris Porcianko (gitár), Joe Del Mastro (basszusgitár), Jack Lukic (dob), Danny Olding (billentyűs). Ezek azok az emberek, akik "felrajzolták Ausztráliát a dallamos heavy metál térképére".

A Vanishing Point 1997-ben debütált In Thought című lemezével, amit hamarosan az év legjobb metál lemezévé választottak hazájában. Nem sokkal ezután Ausztrália elsőszámú progresszív metál együttesévé "szentelték" őket. Európában és a többi földrészen 1999-ben jelentek meg, 2000-ben felléptek az Open Air Festival-on Wacken-ben (Németország). A szaklapok mindenütt a lehető legpozitívabban nyilatkoztak ausztrál barátainkról, mindenki fényes jövőt jósol nekik, első lemezük és az azt követő – tavaly megjelent – folytatás, a Tangled In Dream után. Talán nem mellékesen, az európai kiadójuk eladásai is erről árulkodnak.

A Tangled In Dream kivételesen jól sikerült korong. Dallamos, változatos, rendkívül precízen megszerkesztett dalokban gyönyörködhet a hallgatóság. Erőteljes, gyors nóták, akusztikus gitárral előadott dal, egy szál zongorával kísért ballada; ez mind egy lemezen, tehetséges zenészek előadásában. A téma, a hangulat, életérzés – ettől a műfajtól talán nem túl szokatlan módon – nem a felhőtlen boldogság, buli, sunshine jegyében alakult. Életről, elmúlásról, emberi kapcsolatokról szólnak a szövegek, néhol borúsabb, néhol felszabadultabb zenei mesterművek hátterében.

Fél perces kísérteties, halk felvezetés után, kissé váratlanul, magával ragad az első dallamcsokor, elvezet az énekhanghoz, majd megújulva, néhol a kezdeti motívumot ismételve egyre közelebb visznek egy "szürreális kép" megértéséhez, majd elcsendesednek a Surreal hangjai. Samsara, ének és akusztikus gitár felvezetője után feltűnik egy rövid, fülbemászó dallam, ami később a gyakran, kétszeresen ismételt refrén mellett újból-újból előkerül, az ismétlések között újabb versszakok, csodás hangszeres kompozíciók sorakoznak fel. Mintegy folytatásként, lendületesen kezdődik a Closer Apart. Egy másodpercre sem hagy unatkozni, a váltások mindig időben érkeznek. Az előzőeknél még jobban eltalálták a vezérfonalat, ezért aztán azt gondolná a Kedves Hallgató, hogy ez a legjobb "darab" a lemezen... na de majd a végén...!

Először kerül billentyűs előtérbe, a halkan bekapcsolódó dob kíséretében felvezeti a Bring on the Rain-t. Kellemes, visszafogottabb iramú dallamok veszik át a terepet, néhol Silvio barátunk pihenteti a hangszálait, addig Tom és Chris tesz tanúbizonyságot tehetségéről.

Most mogorvábbra veszik a hangot a húrokés a dobok, ehhez egy földöntúli gitárhang társul: Never Walk Away! Szép lassan, komótosan beférkőzik a tudatba, van idő... Megtelepedik és elsöpri a kétségeket mikor másodszor hangzik fel a refrén: most csak ez a zene létezik, más semmi. Több mint nyolc percen át tart az album legzseniálisabb száma. (Egy javaslat részemről: ha ez nem fog meg, gondolkozz el rajta egy kicsit, hogy eddig milyen zenét és miért hallgattál...) Ennek levezetőjeként a könnyedebb hangvételű, végig akusztikus gitárral kísért The Real You következik, majd újból "a lovak közé csapnak", két lendületesebb darab hangzik el Two Minds One Soul és I Will Awake címmel. Az utóbbi kivételesen sok, virtuóz gitárjátékot vonultat fel. Ezt követi a már "beígért" zongorán kísért, melankolikus Dancing With the Devil. Pihentető, szomorú, elgondolkodtató. Már a tizedik track-nél járunk: Father (7 years), és még mindig újat tudnak nyújtani a srácok! Teljesen új dallamok, eddig nem hallott hangszerelés tartja magát több mint két percig, majd kicsit "zúzósabbra" fogják a hátralévő részét.

A címadó dal zárja a lemezt: Tangled In Dream. A témaválasztása is jó, afféle ébresztő... "Awake me from this dream..." hangzik el, gyönyörű női hangok visszhangozzák a háttérben. Ám egy meglepetés még hátra van! Jó negyven másodperc után felbukkan egy ismerős dallam... On the Turning Away! Te jó ég, az egyik legjobb szám a kedvenc Pink Floyd albumomról! Remek a feldolgozás is.

Szavakban ennyit sikerült a lemezről... Aki szereti a Queensryche-ot és a Dream Theater-t, nem fog csalódni a Vanishing Point-ban sem.

Blue