Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Nyári villamos felújítások a kollégiumban

Mindenki tapasztalhatta, hogy az új hálózattal vannak gondok, az egyik, hogy szobai zárlat esetén négy szobában teljes áramszünet lesz, illetve sok helyen a szobán belül áramellátási gondok támadtak.

Egyetemi nagyszótár

Kultúr reszort

Életkép

"Levlistánk gyöngyszemei" sorozatunk bemutatja...

AC Stúdió & Live

Köztársasági Ösztöndíj

Titanik

"... fiú lánnyal, fiú fiúval, lány lánnyal, egyedül, kettesben, sokasban, amit szabad, s amit nem azt is..."

Traffic

Spontán

Sportrendezvények 2000 tavaszán

Ödön helyett kakaóscsiga

Azok, akik elég régóta egyetemisták már, bizonyára emlékeznek még a nagy sorbanállásokra az "A" épületben, először az Agrobank, majd a Mezőbank, végül az Erste Bank fiókja előtt. Úgy tűnik, ennek vége. Ödön elköltözött, a helyén – és az egész "A" épületben – hatalmas felújítás vette kezdetét.

Régen még órákra is jártunk az "A"-ba, de már ez is a múlté, úgy tűnik, végérvényesen. A hajdanvolt A.F előadótermet is felújították (megfordították, mert mindig rossz szögből sütött a nap), majd az egész épületet valami "magasabb célnak szentelve" puccosabbá alakítják, állítólag konferenciaközpont vagy valami ilyesmi lesz belőle (nyilván túl sok volt az egyetemen a fölösleges nagyelőadó... :().

Hát ilyen környezetben nyílt meg február elején az új "A"-büfé, amely jellegében, szolgáltatásaiban is megújult. Régi helyéről átköltözött Ödön helyére, egy saját kis külön terembe. Gyönyörűen megcsinálták, tiszta, takaros, kávéház-hangulatú kis asztalkáknál lehet leülni étkezni. Virág az asztalon, van salátabár, sőt meleg étel készítésére is felkészültek. És mégis pang az ürességtől...

Bevallom őszintén, én is csak teljesen véletlenül, és csak a kíváncsiságtól vezérelve kukkantottam be a portásfülke mögötti helyiségbe. (Véletlenül épp a Dékániban jártam... :)) A pultos hölgy szomorúan panaszolta, hogy a büfé olyannyira néptelen, hogy anyagilag talán jobban megérné ki sem nyitni.

Az érdeklődés hiányának nyilván az az oka, hogy a kutya sem tud az új étkezési lehetőségről. És amíg nem lesz sok-sok hozzám hasonló kíváncsi ember, aki valami úton-módon mégis átlépi a bűvös küszöböt, addig a műszakok végén a minden bizonnyal jobb sorsra érdemes szalámis kiflik, melegszendvicsek, saláták és egyéb romlandó étkek szomorúan vándorolnak végső nyughelyként a kukába...

A büfé (minden bizonnyal hozzáértő) főnöke nem foglalkozik a hirdetéssel, a hölgy pedig – elmondása szerint – nem foglalkozhat.

No comment... üzletpolitika.

Mindenesetre ha arra jártok, talán érdemes bekukkantani. Az biztos, hogy itt legalább nem kell sorban állni a kiszolgálásért, és lehet, hogy a kakaóscsiga is van olyan jó, mint máshol...

Csilla