Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Építkezni jártunk

"...amit már most lehet látni az építkezésből, az a két liftakna..."

Ötödéves...

Szép új világ

Szinonim kifejezések: retinaleolvasó, átvilágító, NagyTestvér, ánusz-átmérő-mérő. Miért kell ez nekünk? Miért, kell ez nekünk?

Re: elektro

XXIX. Schönherz Kupa

Köszöntő

Mikor kerestünk egy szervezőt, hogy megkérdezzük, pontosan mi is ez, akkor egy hölgy büszkén húzta ki magát, s mutatott rá melleire, hogy olvassam el a pólóján virító "Őszi Fesztivál" feliratot.

Könyvajánló

Amit teszünk, nem más, mint hogy megpróbáljuk tudatosítani, közérthetővé tenni a felgyülemlett tudást, hogy az olvasó ezzel felvértezve járulhasson hozzá a betegségek leküzdéséhez.

Kínai akcióművészet

Jackie Chan: Az egyetlen színész, aki Jet Livel összemérhető, egyenesen a pekingi operából. Zseniális mozgásművészete van, de szerintem elpoénkodja a filmjeit, különösen az utóbbi tíz évet.

Kollégiumi Küldöttgyűlés

"A várban végre megfelelő számú és minőségű rendező található"

Mi is az a kétlépcsős képzés?

A bolognai folyamat és következményei.

Megtagadva

Már nem tudom, melyik nap történt. Pár éve, vagy csak pár hónapja? Nem számít. Akkor még volt lakásom, állásom, barátaim. Már ez sem számít. Egy buliban voltam, baráti összejövetelen. Fülledt meleg volt, biztos valamikor nyáron történhetett. Unatkoztunk, elkezdtünk régi történeteket mesélni. Ittunk, nem is keveset. Egyedül Tihamér nem ivott. Csak nézett maga elé búskomoran. Eleinte megpróbáltuk felrázni, hasztalan. Később feladtuk, csak nevettünk párat a kárára. Biztos megint nőügy... De nem az volt. Úgy éjfél körül lehetett. A levegő végre lehűlt. Valamit mondott, nem értettem, mit. "Mondd hangosabban, nem hallom!" Hihetetlen nyugalom ült arcán, ami különösen furcsa volt eddigi gondterhelt bezártsága után. Tudtam, hogy valami fontosat akar mondani. Újra szólt, megint nem hallottam, közben már elkezdett mosolyogni. A társaság is felfigyelt, halkult az alapzaj. Mondd megint! – kértem. Felém nézett, ördögien kacagott: "Megtagadlak!" – kiáltotta.

A szobában döbbent csönd lett. Még a hifit is lekapcsolta valaki. "Tessék?" – értetlenkedtem. "Megtagadlak! Nem létezel! Nem léteztek! Semmi sem létezik!" – intett körbe a szobán. Erre már azonnal kijózanodtam. De nem mindenki. Voltak, akik nem fogták fel a helyzet komolyságát, elkezdtek viccelődni. "Ó, akkor nyugodtan megüthetlek?" "Sebaj, legalább ihatok, nincs holnap!" "Akko mé kavarog a gyomrom?"

Én nem szóltam semmit, mit szólhattam volna? Ő végignézett rajtunk, majd szeme a távolba meredt. "Nincs mélység sem." És hogy meggyőzzön, kiugrott az ablakon.

A hetediken voltunk. Azonnal hívtam a mentőket. Csodával határos módon nem lett semmi baja, csak a lábát ficamította ki, és elájult az ijedségtől. A pszichiátrián kötött ki.

Minket mélyen megrázott az eset, el sem mentünk meglátogatni. Kb. egy hét múlva csörgött a telefonom. Egy közös orvosismerősünk volt, kérlelt, menjek el Tihamérhoz, látogassam meg, hátha sikerül kizökkentenem bezárt világából. Bár féltem szembenézni vele, mégis igent mondtam. Ennyit meg kell tenni egy régi barátért.

Irtózatosan nézett ki: arca beesett, ráncos lett. Mintha évtizedeket öregedett volna. Legalább húsz kilót fogyott. Szeme üresen meredt előre, minden értelem nélkül. Sarkán ült, térdelt. Próbáltam beszélni hozzá, hatni rá. 20-25 perc után feladtam a dolgot, már elindultam az ajtó felé, mikor hirtelen megszólalt, lassú, monoton hangon: "Megtagadlak." Megfordultam, hitetlenkedve: ne kezdd megint! "Megtagadlak."

Ekkor követtem el életem legnagyobb hibáját: észérvvel akartam hatni rá: "Ha meg akarsz tagadni, akkor van mit tagadni, tehát vagyok, ezért hiába is tagadnál meg!" Elgondolkodott, szeme könnybe lábadt. "Igaz" – motyogta.

A világ megváltozott. Elkezdtem halványulni. A hangok elhalkultak, egyre sötétebb lett. Tihamért egyre nagyobbnak, erőteljesebbnek láttam. Kezdtem elfelejteni, ki vagyok, miért jöttem. Halálos, páni félelem tört rám. Szellemalakommal nekirontottam, és megtaszítottam. Megtántorodott, feje a szinte már nem létező falnak ütődött.

Olyan hirtelen lett vége, mint ahogy elkezdődött. Orvosok jöttek be, kiderült, Tihamér kómába esett. Egy kamera rögzítette az eseményeket, az utolsó mondatom, majd csak azt mutatta, hogy barátom földre rogy. A közbenső eseményekről nem maradt semmi nyom. Mintha meg sem történt volna...

Már nem tudom, melyik nap történt. Pár éve, vagy csak pár hónapja? Most egy gumifalú szobában ülök. Azt mondják, megőrültem. Nem értik. Én csak két dologtól félek:

– Tihamér egyszer felébred, és csak annyit gondol:

"Megtagadlak!"

– Egyszer felébredek, és csak annyit gondolok:

"Megtagadlak!"


Hajdu Péter