Kriptoszolipszista töredékek

"Az ősidők harmathajnalán,
s a gépidők érzővégezetén
a lovagok úgy tudják,
hogy a Szent Grál
hasonló a kereséshez."

Különös rémálomból ébredtem az éjjel...
Nem is volt igazi rémálom, nem kergettek, nem haltam meg, egészen átlagos és hétköznapi, szinte valósághű álom volt, és mégis nagyon féltem. Vagy épp a realisztikussága ijesztett meg? Lehet. Amikor kimentem az udvarra, az ég kéken világított, a felhők egyenletesen szórták szét a félhold fényét. A kövek furcsán néztek vissza rám.
Izzadok, halálba mászkáljak négykézláb?
Kit érdekel, ha torz? Avagy nem torz-e a világ maga is? És miért csak magam létezem? Miért látomás rajtam kívül mindenki?
Rájöttem, hogy ha akarom, eltéphetem kötelékeimet. De mi mást téphetnék el? Szakad az eső. Szép csendesen, mert a hangok a fülben lelik halálukat.
Lázadozni lehet, kilépni nem. Fájdalom, félelem, mind csak a jól megszabott keretek között értelmesek. Ott, ahol mindennek van ellentéte, ahol primitív kategóriákba osztjuk a világot, ahol nem gondolkodunk azon, hogy mi van a gondolkodás mögött, mert az már csalás lenne.
Most már csak az értelem hiányzik mindenből. Azazhogy nem is hiányozhat, hiszen akkor feltételezném, hogy van értelmes világ, mint ahogy nem létezik ilyen.
Már régen nem számíthatunk a világ józan eszére. Ha ezt elhiszem, nincs vele többé bajom.
Bevártam a vihart. Zúzott kőből és deszkákból épített zárt világban ér utól.

lsp