50 év nagy idő

Karunk fél évszázados évfordulóját ünnepeltük február 18-án az I épületben. Beszédet tartott Straub Elek, a MATÁV elnök-vezérigazgatója, Boda Miklós, az Ericsson Magyarország képviselője, Tuschák Róbert tanár úr, Gyulai József, Tombor Antal, Steiner László és Havass Miklós.

Pap László dékán úr a zárszóban egyértelműen kimondta: nincs szükség új karra – mi vagyunk a legjobb kombináció. A Helsinkiben tavaly év végén rendezett konferencián elhangzottak szerint 2002-re 1,6 milliós (!) hiányt jósolnak az Európai Unióban villamosmérnöki területekhez értő informatikusokból.

Boda Miklós előadásában az ipari fejlődés gyorsulására hívta fel a figyelmet. Az 50 milliomodik rádió 38 év alatt talált gazdára. Ez az időtartam a PC felhasználóknál 16 év, a Web felhasználói esetében pedig csupán 4 év! A mobilkommunikáció pedig az Internetnél is jobban terjed. Az Ericsson szakértelmet talált Magyarországon, ezért komoly kutatásokat folytat hazánkban, amelyekben nagy szerep jut az egyetemi kutatásoknak, ezen belül a doktoranduszoknak.

Az összes beszéd közül talán Tuschák Róbert tanár úré volt a legérdekesebb. Őt hallgatva érezhettük: résztvevőként élte át a Kar születését. Az alábbiakban néhány érdekesebb részletet idézünk fel Tuschák professzor beszédéből.

Tom

A Kar sokszor viharos körülmények között tette meg első lépéseit. Az első professzorok háborús generáció tagjai, akiknek életében tartós nyomot hagyott a történelem. Talán senkiében sem annyira, mint Kozma Lászlóéban, akinek életútjában – mint cseppben a tenger – tükröződnek a korszak bakugrásai, bűnei és aljasságai. A numerus clausus miatt nem veszik fel a Műegyetemre. Külföldön szerez diplomát. A Bel belgiumi gyárában a legnevesebb tervezők egyike. Már a harmincas évek végén jelfogós digitális számítógépekkel foglalkozik. Hazatér és hamarosan Mauthausenben találja magát. Visszatérése után a Standard műszaki igazgatója, megkapja az először kiosztott Kossuth-díjak egyikét, kinevezik egyetemi tanárnak, azután igen gyorsan a nép ellenségének. A Standard perben letartóztatják.

Letartóztatásakor nála van egy kapcsolási rajzok céljára szolgáló kiskockás rajztömb. Miközben egy cellában a fejleményeket várja, erre vázolja fel egy számítógépes elképzelését. Az éber börtönőr megszemléli a rajzot és megkérdezi: "Mi ez?" "Egy digitális számítógép" hangzik a válasz. "Mindjárt láttam" így a közeg. E szerint az új környezet műszaki intelligenciájára nem lehet panasz.

A per fő vádlottját kivégzik. Kozmáról évekig nem lehet tudni, életben van-e. Ekkor egy aláírás nélküli tervrajzról kiderítik, hogy csak ő rajzolhatta. Többek között Barta és Vágó professzor vezetésével mentőakció indul. Részben ennek hatására engedik szabadon. Elektromechanikus elemekből 1958-ban megépíti az egyetem első digitális számítógépét. Az Akadémia tagja, a Villamoskar dékánja majd az Egyetem díszdoktora lesz.

Az ötvenes évek elejének erőltetett iparosítása gyakori téma a magán beszélgetésekben is. Egy alkalommal Arutjunov, a Műszer Tanszék létrejötténél bábáskodó, önálló gondolkodású szovjet vendég professzor egy kötetlen eszmecserén azt fejtegette, hogy szerinte a vas és acél országának koncepciója helyett minden országnak olyan ipart kellene fejleszteni, amelyhez kellő nyersanyaga van. Valkó Iván Péter helyesel: "Mindig mondtam, hogy a vákuumcső gyártásának van igazi jövője Magyarországon."

Vágó professzor dékánsága alatt valamilyen szervezet, amely éberen ügyelt arra, nehogy az ellenség keze betegye a lábát, felfedezte, hogy a korábban sütőpor gyártásáról ismert család egyik tagja a kar hallgatója. Követelik a dékántól, hogy mint osztályellenséget, zárják ki az illetőt. Vágó erre nem hajlandó, mert nem lát rá okot. Az esetből ügy lesz, vizsgálatokkal, fegyelmikkel, amelyekben eleinte a kellő okot nem találó vizsgálókat zárták ki innen-onnan, végül azonban hatalmi szóval eltávolították a hallgatót is, a renitens dékánt pedig magához kérette Erdei Grúz Tibor miniszter. Amikor Vágó belépett hozzá, azzal fogadta: "Rossz színben vagy, Arthúr." A dékán gyorsan dekódolta az üzenetet: "Megértettem, egészségügyi okokból kérem a felmentésemet." És lőn.

A hatvanas években a képzés a tervgazdálkodásnak megfelelően erősen kötött és irányított volt. A legfontosabb peremfeltételek: szigorú felvételi vizsga, szakterületenként előírt felvételi létszám, a diplomások irányított és garantált elhelyezkedése. A névleges és a tényleges képzési idő közötti különbség minimumára törekedtek, ami szigorú tanulmányi és vizsgarendet szült.

1949-ben az egyetemeknek főleg oktatási szerepet szántak, az alap ill. az alkalmazott kutatás letéteményesei a kutatóintézetek lettek. A tudományos fokozatok adományozása – csakúgy, mint a tudományos utánpótlás nevelése – az aspirantúra keretében az egyetemektől függetlenné vált. Az ötvenes évek fejlesztése döntően oktatáscentrikus volt, ami sokszor torzulásokat okozott a belső értékrendben. A hatvanas években egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az egyetem lényege a kutatás és az oktatás szerves egysége. A kutatás nélküli egyetem szakiskolává válik.

A legfontosabb lépés, amellyel a Villamosmérnöki Kar két évtizeddel megelőzte a teljes magyar egyetemi szférát, a nappali posztgraduális képzés bevezetése. Ez a mostani Ph.D képzés előfutára volt olyannyira, hogy a jelenlegi rendszer jórészt ma is azonos elvekre épül.

1987-ben Schnell professzor dékánsága alatt a Kar ismét elébe megy a várható hazai fejlődésnek, megindítja az informatika szakot.

Az átalakulás még nem fejeződött be. Számos probléma még felsőoktatási szinten sincs megnyugtatóan rendezve. A bérrendszer rosszul szabályoz, a piacképes profilokban az erős külső szívó hatás elnépteleníti a tanszékeket, a kevéssé keresett profilokban túl sok státust tartanak fenn és valószínűleg túl sok hallgatót képeznek. Nincs biztosítva az alapellátás eszközeinek automatikus megújítása, ami még mindig nem függetleníthető az amúgy túldimenzionált pályázati rendszertől. Meg kellene fontolni végre, hogy egy többgyermekes családban lehet a kerékpárt pályázati alapon kiosztani a gyerekek között, de a vacsorát nem. Sok az építménycentrikus fejlesztés akkor, amikor az infrastruktúra nem kielégítő, a tanszékek dologi költségvetése abszurd stb. Ezek a kérdések azonban túlnőnek ennek a megemlékezésnek a keretein.