Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Impresszum

Ülünk a vonaton II.

Hegedű

Ne csak szeleteljünk

"Kicsit sok ember, kicsit kevés hely, kicsit kevés levegő fél órára."

Bor, igény, kultúra

Pusztító olajhártya

Az olajszennyezés a globalizációval jár együtt, ennek természetes következménye, aminek egyáltalán nem örülünk.

Kerékpáros felvonulás

Egyetemi nagyszótár

Kari Tanács

Britney Spears az orvosi szakértők véleménye szerint még szűz

ACM - ICPC Hungarian National Contest 2004

2004. október 30-án négy helyszínen párhuzamosan rendezték meg az ACM (Association for Computing Machinery) – ICPC (International Collegiate Programming Contest) programozóverseny országos fordulóját, Szeged, Debrecen és az ELTE mellett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen is, az I épület 3. emeletén. Az Informatikai Központ laborjaiban a korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Villamosmérnök– és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) segítette a lebonyolítást.

A verseny 1970-ben indult Texasból, egy helyi egyetem lokális rendezvényeként. 2004-ben már 75 ország 1400 egyetemének 3150 csapata kvalifikálta magát a regionális döntőkbe, a döntőbe pedig 75 csapat kerül a világ minden tájáról. Az országos versenyre a feladatokat Marx Dániel (BME) és Horváth Gyula (Szeged) állította össze, a főszervező idén is Benedek Balázs volt.

A BME-n 15 háromfős csapat vonult fel a kellemes szombati napon, hogy megmérkőzzenek versenytársaikkal. Volt, aki partnerek híján egymaga vállalta a megmérettetést. A hálózati problémák kiküszöbölése és a billentyűzetkiosztás beállítása után már kezdődhetett is a bemelegítés. Ezt az akadályt szemmel láthatóan sikeresen és könnyedén vették a csapatok, a rendelkezésre álló egy óra töredéke elegendőnek bizonyult a kiadott feladat megoldásához, a rendszer pedig stabilnak mutatkozott. A lendület 10:00-kor, a nyolc "igazi" feladat kézhezvételekor kicsit visszaesett, ettől kezdve mindenki megfeszítetten dolgozott, hogy minél előbb megoldja az algoritmikus problémákat.

A hivatalos szabályoknak megfelelően csapatonként egy számítógép állt rendelkezésre, így a bevett taktika az "egy versenyző gépen – kettő papíron dolgozik" volt. Kérdéseket szigorúan a kiépített hálózaton keresztül lehetett feltenni a szervezőknek, így biztosítva, hogy a válaszok minden csapathoz egyszerre jussanak el. A kiértékelés szintén a számítógépes rendszeren keresztül történt, a beküldött megoldásra azonnal jött válasz, nem ritkán a hivatalos hibaüzenetek egyikének formájában.

A verseny érdekessége, hogy a négy helyszínről folyamatosan futottak be a megoldások a BME-n felállított kiértékelő szerverbe, így a rendezők végig nyomon követhették a pillanatonként változó állást. Az országos nyertes – a BME egyik csapata – végül hét feladatra adott jó megoldást. Az ötórás verseny után kis pihenő következett, majd pedig a feladatok megbeszélése. Végül sor került az eredményhirdetésre is: egyetemenként a legjobb három csapat vívta ki magának a jogot a regionális döntőn való részvételre.

Az idei verseny közép-európai regionális fordulóját is a Műegyetemen rendezik a MAVE közreműködésével november 21-én, több mint 50 csapattal Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország és Magyarország egyetemeiről, így a folytatásra nem kell sokat várni. Sok sikert kívánunk!

Tamás Gergő

http://icpc.cs.bme.hu/, http://www.eestec.hu/

!!! Keretes !!!

Regionális döntő

A közép-európai döntő a lengyel csapatok dominanciájával zárult. Szinte végig ők vezették a versenyt, nagyszerű csapatmunkával és egyéni teljesítménnyel megérdemelten söpörték be a legjobb helyezettnek járó trófeát és a részvételi jogot a kínai döntőre.

Külön ki kell emelni közülük is a varsói egyetem két csapatát, akik az első és második helyen végeztek.

A kilenc feladatból nyolcnál ők sem tudtak többet megoldani, ám az ominózus első feladatot egyetlen csapat sem tudta megoldani. A feladatok kitalálója szerint "lehet, hogy az egy kicsit nehézre sikerült".

Szerencsére ez tekinthető talán a legnagyobb malőrnek az egész verseny alatt. A lebonyolítás zökkenőmentesen zajlott, az eseményeket a meghirdetett időben el tudtuk kezdeni. A lebonyolításhoz a verseny szellemi atyja, a helyszínen jelenlévő William B. Pautcher is gratulált, és biztosított mindenkit, hogy a következő két évben is biztosan mi rendezhetjük a közép-európai döntőt. Még egy kis kultúrát is sikerült lopni a díjátadó ünnepség műsorába: Fellegi Ádám zongoraművész digitális zongorán adott koncertet az IB028-ban.

A legjobb magyar csapat kitüntető címét az ELTE szerezte meg, ötödik helyükhöz ezúton is gratulál a szervezőgárda. A BME-sek idén sajnos csak az erős középmezőnyben végeztek.