Médiakonferencia?! Csak mese...
Kovács Béla - hívjon bármikor, azonnal jövök, ingyenes kiszállással. Egy ilyen feliratú névjegyet tartok a kabátom zsebében már hónapok óta. Fogalmam sincs, hogyan került oda, hovatovább ki az a Kovács Béla, és milyen szolgáltatásokat vehetnék igénybe, ha ingyenesen kiszállna hozzám. Viszont azt hiszem, zavarna, ha nem lenne ott. Mondjuk kiraknám véletlenül, vagy elhagynám. Elveszne a biztonságérzet: nem lenne Béla, akire mindig számíthatok, ha szükségem van rá jön, hívhatom bármikor. Ingyenes kiszállással.
A Béla-féle névjegykártya nyújtotta biztonságérzettel indultam el március közepén Pécsre is, a hagyományos MESE-médiakonferenciára (a MESE nem más, mint a felsőoktatási lapokat tömörítő Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtóegyesület). Valamiért nálam hagyomány, hogy a médiakonferenciák programjának nagy részét kihagyom. Ennek valószínűleg az az oka, hogy már címeik alapján sem érdekelnek az olyan sokatmondó programok, mint "A felsőoktatási média és az új kihívások", "A felsőoktatásban tanulók médiahasználati szokásai", "Média, felsőoktatás – múlt és jövő" – ahogy mostanság mondani szokás – bullshit. A kimondottan spam-előadásokat már szintén reflexből hagyom ki, ilyen például a "Diákhitel bemutatkozás" (minden évben), vagy az "Elektronikus szerkesztőségi rendszer és az egyetem", mindez egy informatikai cég képviselőjétől.
Ugye egyetért velem a kedves Olvasó, hogy a fenti program – hiába, hogy étkezéssel és szállással együtt kínálják – nem ér meg majdnem tízezer forintot és két és fél napnyi idő elpazarlását? Hogy akkor mégis miért mentünk el a médiakonferenciára? Azért, mert van a programnak egy-két izgalmasabb része is: felsőoktatási lapok szerkesztőségeinek bemutatkozása, az Év Írása díjak átadása. Itt nagyon jól lehet ismerkedni más szerkesztőségekkel, és meg lehet nézni, hogy egy országos szintű szervezet melyik hallgatói lapokat tartja adott évben a legjobbnak.
Meg lett mondva (sic!) a szervezőknek, hogy mi (Impulzus) csak és kizárólag ezeken a programokon szeretnénk részt venni, se étkezést, se szállást, se egyéb szolgáltatást nem kérünk. Jövünk, látunk, aztán már megyünk is. Így is érkeztünk meg Pécsre a konferencia második napjának délutánján. Erre nekünk lett megmondva, hogy debizony fizessünk csak a részvételért párezer forintot, ha már ott vagyunk. Mert hogy így állapodtunk meg. Pedig nem.
A szervezőknek előre jeleztük, hogy milyen mértékben szeretnénk a rendezvényen részt venni, és rákérdeztünk, hogy ez anyagilag hogyan oldható meg. Természetesen semmilyen választ nem kaptunk, csak a helyszínen, amikor már késő volt ellenkezni. Mi mégis megtettük, jól meg is kaptuk a MESE elnökétől (aki egykor BME-s hallgató volt, és egyébként minden tiszteletem az övé), hogy mennyire nem tiszteljük a Katikát... izé, Editkét... ja, megvan, az etikát! Bezzeg a többi újság, akik szintén csak azért jöttek, hogy bemutatkozzanak, meg megnézzék, hogy nyertek-e valamit, ennek ellenére itt vannak két és fél napon keresztül.
Nos, kedves MESE-elnök úr, először is úgy gondolom, hogy nem volt a résztvevők között olyan, aki az utolsó este programja miatt szenvedi végig az egész konferenciát. Másrészt majdnem kicsúszott a számon már a helyszínen is, hogy számoljuk inkább össze, hogy a BME-s lapoknak (is) mennyi pénzzel tartozik az egyébként hirdetési ügynökségként is funkcionáló MESE, aztán ahhoz képest nyugodtan elfelejthetjük a mi ki nem fizetett pár ezer forintos konferenciarészvételi-díjunkat. Ha meg már az etikánál tartunk, részemről azt nem tartom etikusnak, hogy szegény hallgatói újságírók szemét kamuprogramokkal szúrják ki, és még fizetniük is kell érte. Tessék normális konferenciát szervezni, akkor szívesen elmegyünk két és fél napra, és még pénzt is áldozunk rá.
Egyébként Pécsen nagyon finom helyi jellegzetesség a lepény, amiből ha egyet elfogyaszt az ember, akár fél napra is jól lakik, és még így is kevesebbet költött, mint a konferencia részvételi díja lett volna – szintén egy fél napra. A maradék pénzből pedig meg lehet látogatni a helyi szórakozóhelyeket: Csalogány presszó, szombat este, whisky-kóla csak 300Ft. Néhány kör, és annyi bullshitet hallhat/mondhat az ember, amennyit csak akar. Ha pedig megunná, vagy úgy érzi, túl sokat ivott, hívja csak Kovács Bélát, és ő jön. Ingyenes kiszállással.
Kereskényi Balázs
Azért mégis ottmaradtunk a díjkiosztón. Az "Év Fotója 2004" díjat Erdőhegyi Luca kapta, a KÁTÉ-ban (a Gépészmérnöki Kar lapja) megjelent képeiért. Neki ezúton is szívből gratulálunk, és örülünk, hogy idén is volt műegyetemi újság a díjazottak között. Reméljük jövőre ismét találkozunk, egy színvonalas konferencián.