Kedves olvasóink, GTK-s, VIK-es, TTK-s hallgatók!

Az egész egy csendes őszi napon indult, a messzi múltban, amikor még nem sejtettük azt sem, hogy egyszer Brazilia eljön hazánkba, és megpróbálja szarrá verni a magyar csapatot. Abban a balga-boldog tudatban jutottunk arra az elhatározásra, hogy az unió szellemében, együtt, egymásért közös kiadványt kell csinálnunk, szubkultúrákat kell közelebb hoznunk egymáshoz, ha csak egy pár lapnyi szöveg elolvasásának idejére is. Vágyaink több hónapon át keresgélték a megtestesülés magasztos útját, mígnem februárban kijött a fehér mackó a barlangjából, kitátotta a száját és beleböfögte a világba: Tekila.

Gyomornyugodva aztán helyet, időt, lehetőséget, munkaerőt engedett, hogy mindannyiunk örömére egymás után 3-5-7-szer összeeresszük szerkesztőségeinket, megismerhessük egymás idióta szokásait, megtudjuk néhányunk féltve őrzött titkát, veszekedjünk arról, mi miért jó, és ez önmagában miért a legnagyobb baromság, amit valaha hallottunk. És akkor, akár a bakterház, őrült rohanásba kezdtünk, cikket írtunk, és a többi, és a többi. [Hé Ricsi, arról volt szó, hogy egy-egy mondat, ez pedig már kettő!] A "többi"-be beleértendő mindennemű tevékenység és ismeret, amely elengedhetetlen egy közös szám elkészítéséhez: helyszínek személyes tanulmányozása, a paraszttekila titkának megismerése... Mindeközben szerzőink fáradhatatlanul dolgoztak: találkoztak, egyeztettek, húztak-vontak, az anyag pedig szép lassan gyult.

Igaz, hibákkal kikövezve, de elkészült a jóakarás útja, mindenki kitett magáért, aki meg nem, azóta keselyűktől szabdalva fekszik valahol a világ egy elhagyatott részén. Cikkek leadva. Már csak a tördelés van hátra, mondták néhányan vidáman április elsején, de mi már akkor tudtuk, ez még egy hosszú menet lesz. És ami meg van mondva, az bizony úgy is lesz – úgy is lett – mondhatnánk, ha abban akarnánk hinni, nem fog sikerülni időre, tehát még ebben a szorgalmi időszakban megjelentetni a most mindenki keze által tartott papírköteget.

De hiszünk. S ha ezt az egészet valaha is olvasni fogod egy Tekila című újság lapján, az azt jelenti, nem hiába tettük mindezt. [Ricsi, végszó.]

Amúgy meg... nektek, értetek, ugyanakkor miattunk, önző emberi voltunk kívánságainak eleget téve jelent meg az első, a Villanykar, a TTK, és a GTK tevékeny hallgatói által KÖZÖSEN elkészített kiadvány.

Só, citrom, tekila, egészségetekre!

Bacsi, Ricsi

Ui.: Egy hónappal ezelott Ricsi azt mondta, hogy írhatunk közösen főszerkesztői köszöntőt, de az utolsó sort már tudja, s az lesz, hogy "bezzeg a lazacok tudják". Szerencsére már elfelejtette, mert biztos kihúzattam volna a szövegből. A halak maradjanak csak a konzervükben. [Bacsi]

Ui.2.: ragaszkodva az eredetiséghez: "a heringek tudják ezt..." [Ricsi]