Túlélhetjük-e a technikát?

IV. rész

A múltkori katonai vonalat elhagyva evezzünk át egy másik, az eddigiekhez hasonlóan szintén fontos területre, s nézzük meg, hogy mi mindent adott nekünk, s ad folyamatosan az űrkutatás!

A XIX. században még csak a különböző regényekben találkozhattunk az űrutazás gondolatával: Jules Verne neve, gondolom, a legtöbb ember számára ismerősen cseng. Utazás a Holdra és Utazás a Hold körül című művében egy ágyúgolyó-űrhajó útját mutatta be nekünk. Szintén ebben a században élt az orosz Ciolkovszkij, akinek műveiben szintén felfedezhető az űrutazás gondolata.

Habár a rakétákat már a XIII. századi Kínában is ismerték, s az ún. Congraw röppentyűket a magyar szabadságharc alatt használták is, a tudományos élet tagjai igen negatív véleménnyel voltak az űrkutatásról. Talán ennek is köszönhető, hogy az 1945-1948 között lezajlott vizsgálat során az angol és az amerikai parlament úgy találta, hogy nagy hatótávolságú rakétákat nem lehet építeni. R.v.d.R. Woolley, az angol királyi csillagász még ennél is messzebbre ment, amikor kijelentette, hogy "az űrkutatás egy merő humbug". Mindezt 1956-ban tette, a Nemzetközi Geofizikai Évben. Abban az évben, amikor az amerikaiak bejelentették, hogy műholdat fognak pályára állítani.

F. Baade Versenyfutás a 2000-ik évig című művében fejti ki az űrkutatással kapcsolatos álláspontját: "Feladatunk nem az, hogy más bolygókat hódítsunk meg, hanem az, hogy a saját bolygónkon teremtsünk rendet. Igaz, hogy ez a legnagyobb feladat, amely valaha is két vagy három emberi generáció osztályrésze lett. Ha ezt megoldottuk – de csak ebben az esetben – lesz meg többé-kevésbé a szükséges erkölcsi bizonyítványunk, hogy valamilyen Földön kívüli égitesthez és esetleg Holdunkhoz közeledjünk."

Baade-nek természetesen a maga módján igaza van, csakhogy a rendteremtést a legkönnyebben úgy tudjuk megvalósítani, ha nekivágunk az ismeretlennek, és felfedezünk valami újat, ezáltal új információt adva a rendszernek. A XX. század második felében ezt tették az emberek, s ennek az újnak az egyik első jele 1957. október 4-én repülte körbe a Földet, és Szputnyik–1 névre hallgatott. (Az űrkutatás tényleges kezdete az első holdradarkísérletre tehető, amelyet egy amerikai és egy magyar csoport egymástól függetlenül végzett el, előbbi 1945-ben, utóbbi pedig 1946. február 2-án, Bay Zoltán vezetésével.) Habár ez még csak egy alkalmazásdemonstráció volt, akárcsak a novemberben fellőtt Szputnyik–2, amely fedélzetén utazott az első élőlény, egy Lajka névre hallgató kutya, de talán az űrkorszak tényleges kezdete erre a dátumra tehető.

1958. február 1-én azonban a világról alkotott képünk ingott meg igen rövid idő alatt: az Explorer–1 nevű műhold fedélzetére egy Van Allen nevű mérnök vezetésével GM csöveket helyeztek el. Egész eddig a pillanatig azt hittük, hogy mindent tudunk a Földünkről, s megdöbbenve tapasztaltuk a mágneses övezetek létezését. Ezután újabb és újabb műholdakat küldtünk fel, hogy bővítsük a rendelkezésre álló információkat. Vanguard–1 (1958, helymeghatározás), Discoverer–1 (1959, felderítés), TIROS–1 (1960, meteorológia), Discoverer–13 (1960, az első visszatérő műhold). A SCORE 1958-ban közvetítette az amerikai elnök karácsonyi beszédét, ezáltal az első távközlési és műsorszóró műholdnak tekinthető. 1963-ban állt pályára a Syncom–1, az első geoszinkron távközlési műhold. (A dolog érdekessége, hogy a geostacionárius pályák elméletét egy bizonyos Arthur C. Clarke nevű mérnök dolgozta ki és védette le.)

Az ember szép lassan felemelkedett a Földről, s kicsit távolabbról vette szemügyre az otthonát. 1961. április 12-én felkerült az első ember a világűrbe – Gagarin körberepülte a Földet. Őt követte 1962-ben John Glenn, az első amerikai űrhajós, aki 1999-ben újra járt a világűrben. 1969 júliusában, az Apollo–11 program keretében egy idegen égitestre tettük a lábunk: Armstrong és Aldrin 1969. július 21-én 2 óra 56 perckor a Holdra lépett. (A legénység harmadik tagja Collins volt, aki a Hold körül keringő űrhajóban maradt.) 1972-ben a kongresszus megvonta az Apollo-program támogatását, s jelen pillanatban is igen nagy azoknak a tábora, akik azt állítják, hogy a holdutazás meg sem történt. Bizonyítékként a lengő zászlót hozzák fel – hogyan is tudna lengeni egy zászló a légüres térben? A nyilvánvaló magyarázatra persze kevesen gondolnak: a NASA mérnökei külön akkumulátort terveztek a zászlónyélbe, amely lebegtette a zászlót, hiszen egy kókadt amerikai lobogó eléggé rosszul festett volna a hidegháború korában.

Űrállomásokat építettünk, s a Nemzetközi Űrállomás (International Space Station – ISS) építése jelen pillanatban is zajlik. (Habár az építés újra és újra pénzügyi gondokkal küzd az oroszok finanszírozási problémái miatt.) A század első működőképes űrállomása viszont nem az ISS volt, hanem a MIR (a szó jelentése: béke), amelyet 2001-ben ürítettek ki és vezettek bele a Csendes-óceánba.

Űrszondákat küldtünk a Naprendszerbe, és megismertük a környező bolygókat. Rádöbbentünk arra, hogy még a Föld típusú bolygók sem olyanok, amilyeneknek képzeltük. A Venyera–3 nevű szovjet űrszonda például megsemmisült, miközben leereszkedett a Vénusz légkörébe, ugyanis alábecsültük a légkör szerkezetét és nagyságát. A Mars és a Vénusz lehetetlen életkörülményei megtanítottak arra, hogy tiszteljük a földi életet, amely különleges és egyedülálló közvetlen kozmikus környezetünkben. Négy űrszondánk (Pioneer–10, Pioneer–11, Voyager–1, Voyager–2) jelenleg is kifele tart a Naprendszerből, mindegyiken egy-egy üzenettel, jelezve, hogy egy értelmes faj él a Föld nevű bolygón. (Mondjuk az amerikaiak prűdsége és szépérzéke miatt a férfi és a nő alakja nem pontosan valósághű, de remélhetőleg a Földre látogató követeket ez nem fogja annyira zavarni.J)

Az űrkutatásnak áttételes hatásai is jelentkeztek a XX. század második felében: megjelentek az integrált áramkörök, a nagy megbízhatóságú rendszerek, a kriolittechnológia (nagyon alacsony hőmérsékletű anyagokkal való foglalkozás), elindult a miniatürizálás, olyan új anyagokat kezdtünk el használni a hétköznapi életben, mint a teflon, a tépőzár, az alufólia...

A tényleges gyakorlati alkalmazások sora eléggé hosszú, ezért csak a legfontosabb területeket emelném ki: űrtávközlés, űrhírközlés, helymeghatározás, távérzékelés. Mentőrendszerek működnek műholdakon keresztül, s rengeteg információ kering a Föld körül, beleértve a különböző műsorszórásokat és a globális hírközlést.

A GPS nem csak luxusszolgáltatás, hogy a kocsiban ülve tudjuk, éppen merrefele tartunk. Hadászati téren eléggé népszerű, de a civil területeken is jelentős a használata: például a tengeri hajózásban, a vasúti vagy a légi közlekedésben, a terepfelmérésben és telekkijelölésben.

A távérzékelés nemcsak az időjárásjelentések szempontjából fontos, hanem ezáltal válik lehetővé a termésbecslés, a növénytakaró méretének meghatározása, az árvíz- és katasztrófavédelem vagy akár a különféle katonai leszerelések nyomonkövetése is. Az 1970-es években ez vezetett a szovjet-amerikai leszerelési egyezmények megkötéséhez. Jelen pillanatban az Irakban tevékenykedő ENSZ-ellenőrök is nagyfelbontású műholdképeket használnak munkájuk segítése érdekében. (Érdekességként említeném meg, hogy a szórakoztatóipar is rákapott a műholdképek felhasználására: A rettegés arénája című filmben például a helyszínek váltásakor egy-egy nagyfelbontású IKONOS felvételre közelít rá a "kamera".)

Indiában az IRS műholdcsaládot használták és használják jelenleg is arra, hogy távoktatás révén megtanítsák az embereket a földművelésre. Ennek köszönhető, hogy míg a XX. század közepén hatalmas tömegek éheztek ebben az országban, mára már sikerült megszüntetni (pontosabban eléggé leszorítani) az éhezők számát.

Mi történne akkor, ha hirtelen véget érne az "űrkorszak"? Ha hirtelen kikapcsolnánk az összes űrrendszert? A pesszimisták szerint órákon belül véget érne a civilizációnk, az optimisták kicsivel több időt adnának neki. S vajon mi történne akkor, ha a dolgok jelenlegi állásában befagyasztanánk a fenti technikákat, és többé nem foglalkoznánk az űrkutatással?

Folytatjuk...

Bacsi

Felhasznált irodalom:

Dr. Ferenc Csaba: Űrkutatás és gyakorlati alkalmazásai (óravázlat)

F. Baade: Versenyfutás a 2000-ik évig (Gondolat, 1961)