Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Végigcsináltuk a fesztiválok nyarát

A banda egyik tagja azt álmodta, hogy a mellékhelyiség ajtajára "Men" és "Women" helyett "Chumba" és "Wamba" volt írva. Hajnalban pedig Buddháról beszélgetni egy keresztény teológushallgatóval csak a Szigeten lehet. Nyári fesztiválösszefoglaló.

Kari hallgatói képviselőink

Villamos Elosztó

Főzősarok

A HA5KFU kollégiumi rádióklub

Köztársasági Ösztöndíj

IEEE Etikai Kódex

Interjú Dr. Recski András professzor úrral

Nem az tart sokáig, amíg valakiről megállapítom, hogy elégtelen a tudása, hanem az, amíg őt meggyőzöm erről.

Felhívás kari tanulmányi versenyre

Kéri András (nessie), II. Info.

Piszkos anyagiak

avagy "Pézt vagy jogviszonyt!"

Mostanság örülhettetek annak a nagyszerű hírnek, hogy jó néhány évig résztvevői (ártatlan áldozatai) lesztek az ingyenes magyar felsőoktatásnak. Készítsünk egy könnyed és vázlatos gazdasági elemzést arról, hogy mennyire megy majd rá erre a gatyátok.

Először is néhány módszertani kérdés. Az előbbi bevezető után már vélhetőleg elég nyilvánvaló, hogy a tanulmányaitok kapcsán bizony kell majd pénzt fizetnetek az egyetemnek. Ennek többféle oka lehet, nagyjából népszerűségi sorrendben az IV díj (vizsgaismétlésekért), a különeljárási díj (tanulmányi jellegű, illetve adminisztratív kötelességek késedelmes teljesítéséért), tandíj (bukott kreditekért), költségtérítés (amikor már régen rossz, de erről majd lejjebb). Szabályzatok írják elő, hogy milyen mulasztásnak mekkora a tarifája, ezzel tehát kevés gond van. Viszont a befizetés módja elég körülményes.

Van az egyetemnek egy olyan képződménye, hogy gyűjtőszámla. Ezen a gyűjtőszámlán minden BME-s hallgatónak van egy alszámlája. Ennek a "neve" az egyéni gyűjtőszámla szám című
6 jegyű, csak számokból(!) álló azonosító, ami mindenkire egyedi, és amit – ha minden igaz – már megkaptatok a felvételi értesítést tartalmazó szeretetcsomagban. Ha valamit be kell fizetnetek, akkor a szükséges mennyiségű pénzt először is el kell juttatni erre a gyűjtőszámlára. Ennek egyetlen lehetséges módja a banki átutalás, magyarul van egy bankszámlád (ilyet, ha eddig nem volt, mindenkinek muszáj nyitnia, mert az egyetem pénzügyileg csak ilyen módon hajlandó vele érintkezni), amin van mondjuk végtelen pénz. Ebből vagy egy bankfiókban a megfelelő űrlap kitöltésével, vagy telebankon, vagy (infósok figyelem!) a bank e-banking rendszerén keresztül átutaltatsz egy összeget a BME tandíjgyűjtőszámlára (ennek száma: 11638001-09003150-38000005, és Ödön vezeti). Bármelyik lehetőséget is választod, fontos, hogy a közlemény vagy megjegyzés rovatban fel kell tüntetned az egyéni gyűjtőszámla számod, különben a pénzed hosszas utazásba kezd a téridő ismeretlen vidékein, aminek kimenetele erősen kétséges. Szintén fontos, hogy az átutalás átfutási ideje néhány naptól egy hétig terjedhet, nem árt ezt az időzítésnél figyelembe venni.

Ha idáig eljutottál, jön a dolog idegtépőbb része. Irány a HSZK (Hallgatói Számítógép Központ), ahol össze kell bújni az egyetem változékony hangulatú főistenével, Neptunnal. Ha a megfelelő terminálokról a saját(!) TIRIS kártyáddal bejelentkezel, akkor elérhetővé válik a rendszer pénzügyi modulja, ahol a gyűjtőszámlán lévő, per pillanat még te tulajdonodat képező pénzedből teljesíthetsz kifizetéseket. (Az, hogy a Neptunt elvileg bármilyen gépről el lehet érni, ne tévesszen meg senkit, a pénzügyi modul csak a HSZK-ból, és csak saját TIRIS-szel használható.)

Szóval ott ülsz a gép előtt, világít az arcodba a pénzügyek gomb. Gyerünk, nyomd meg! Ha megteszed, látod majd az aktuális egyenleged, vagyis azt, hogy a gyűjtőszámlán a te alszámládon mennyi lóvé van. Látsz még nehány legördülő menüt, textfield-et. Ezek segítségével, és némi kombinációs készség felhasználásával meg lehet adni a befizetés jogcímét, illetve az összeget. De lássuk a jogcímeket, és az összegeket (get da nyugtato...)

Először is jelenleg minden hallgatók által fizetendő térítés összege a hallgatói normatíva százalékában van meghatározva, aminek összege szeptembertől emelkedik, és még nem teljesen lefutott kérdés, hogy hogyan követik ezt a különböző "büntetési tételek". Ezért alábbi adataink elsősorban tájékoztató jellegűek.

IV díj, különeljárási díj

Ezek tesók, ugyanaz az összeg, jelenleg 300, 2002. szeptember 1-jétől 500 Ft. IV díjat akkor kell fizetni, ha feljelentkeztél egy vizsgára, és visszatapsolnak. Különeljárási díj minden olyan esetben fizetendő, ha valamilyen tanulmányi, vagy adminisztrációs kötelességed az utolsó határidő után teljesíted.

Tandíj

Akkor kell fizetni, ha az előző aktív félévben nem sikerül teljesíteni legalább 15 kreditet. Ez, attól eltekintve, hogy elég borús jövőt vetít maga elé, már hajlamos komolyabban megterhelni a házikasszát. Összege úgy kerül megállapításra, hogy a nem teljesített kreditek számát felszorozzák jelenleg 840 Ft-tal, de szeptembertől ez is emelkedik, saccra olyan 1000 Ft körül lesz.

Végül a favorit, a költségtérítés. Az egyetemi tanulmányok hossza 10 szemeszter, ennek elvégzésére ugye jófejeknek elég 10 félév, de ilyen értelemben a jófej kihalófélben lévő faj. A jelenlegi hatályos jogszabályok szerint államilag finanszírozott képzésben 13 félév áll rendelkezésre a 10 szemeszter elvégzésére. Ha ez kevésnek bizonyul, akkor bizony baj van, tudniillik onnantól kezdve a költségtérítés mindenkori összegét kell fizetni, ami egy félévre már jövőre is meg fogja haladni a 200e Ft-ot. No comment...

Végül néhány jótanács:

– érdemes a gyűjtőszámlán mindig tartani egy kevés, mondjuk 1500 pénzt,

– tényleg figyelni kell a gyűjtőszámlás befizetéseknél arra, hogy valahol látszódjon az egyéni gyűjtőszámla számotok,

– minden pénzügyi ügyintézésnek időben neki kell állni, mert kellemetlen dolog mondjuk a HSZK-ban talált sor miatt lekésni egy határidőt, főleg ha emiatt nem tudsz elmenni vizsgázni,

– tandíjbefizetéssel nem jó késni, mert amíg be nem fizetted, nem adnak ki indexet, ami azért vizsgaidőszak közepén már kellemetlen,

– és végül: nem nagyon kell kifutni a 13 félévből.

medu