Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Info '99

KKB választás

Bor, igény, kultúra

A Köztársasági Ösztöndíjasok

Kedves Olvasó!

Előfeladatok

Tárgylehúzás

Dargó Sándor

A Villanykar új virágai

Nyári Tábor

A péntek estére tervezett programok (tábornyitó, KB-beszámoló, szintközösségi pályázatok elbírálása, tábortűz) elmaradtak, a vacsora pedig a tervezett nyolc óra helyett csak éjfél környékére lett kész.

Lövészet a BME-n

Talán nem tudja mindenki, hogy a K épület alagsorában lőtér található. Azt pedig talán még kevesebben, miként lehet lejutni oda, hogy is működik az egész. Beszélgetésünk Hídvégi Győző szakosztályvezetővel erre próbál választ adni.

–A lőtér mióta létezik, kik alapították?

–Már 97 éve van lőtér az egyetemen, a hadmérnöki kar indulásakor alakult, ott tananyagként szerepelt a lövészet elsajátítása. Az akkori vezetés azonban úgy érezte, a többi kart igazságtalanság lenne kizárni, ezért minden egyetemi hallgató használhatta. Rövidesen hatalmas divatja lett a műegyetemi lövészetnek, a tagság közel akkora presztízzsel bírt, mint a Nemzeti Kaszinó tagsága. A II. világháború után a Magyar Szabadságharcos Mozgalom keretein belül lényegében folyamatosan működött, 56-ig. Túl jól lőttek az egyetemisták, így a forradalom után két év kényszerszünet következett. Először az MHS, majd az MHSZ vezette, a rendszerváltás óta pedig a műegyetem Természet és Sporttudományi Egyesülete vezeti.

–Személy szerint te hogy kerültél ide? Milyen előélettel rendelkezel?

–Nagyapám hivatásos katona volt, Dalnoki Miklós Béla mellett részt vett a sikertelen kiugrás előkészítésében. Nagyon sokat köszönhetek neki, tőle tanultam a fegyverek szeretetét és tiszteletét, lényegében mindent. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen nagyapám volt, és miatta próbálok mindenkinek a nagypapája lenni, aki lejön a lőtérre. Próbálom ugyanazt átadni, amit én kaptam tőle... Apám erdész volt, tőle az erdő és a természet szeretetét tanultam. Végzettségemet tekintve fegyverjavító, puskaműves vagyok, emellett rendőrségi lőkiképző és törvényszéki fegyverszakértő. A lőtér vezetését társadalmi munkában végzem, az egyetemhez az Építőmérnöki Karon keresztül kapcsolódom, a Vízgazdálkodási Tanszéken dolgozom, szakterületem a hidrometrika, és műszereket készítek.

–A lőtérre testnevelés keretében lehet lejutni, illetve tagként. Ennek milyen anyagi vonzata van, illetve vannak-e nem műegyetemista tagok?

–Testnevelésként félévente 5400Ft, de ebben benne van 150 darab lőszer. A tagság titeket érintő része 7500Ft éves szinten, ehhez jön még a lőszer, amit használtok. Természetesen nem kizárólag egyetemisták járnak le, hanem politikusok, vállalkozók, közéleti személyiségek és magas beosztású rendőrtisztek is. Tiszteletbeli tagunk Eddie Murphy, de ennek hosszú története van... – Pillanatnyi tétovázás után belekezd a mesélésbe. – Koncz Gábort van szerencsém régóta ismerni, ő szinkronizálta Charles Bronsont. Ha valaki össze-vissza puffogtatott a lőtéren, akkor rendszerint azt szoktam mondani rá: "Úgy lősz, mint Charles Bronson, csak ő talál is.". Egyszer aztán egy asztalnál ebédeltünk; Gabi, Bronson és jómagam. Szó szót követett, míg végül kibukott a sztori. A történet Hollywoodban folytatódott, ahol Murphy Bronsontól hallotta a történetet. Mikor az I Spy-t itt forgatták, Murphynek eszébe jutott a történet az egyetemi lőtérvezetőről, és megemlítette ezt Andy Vajnának. Így kerültek hozzám. Azóta van laptopom...

–Ha már előkerült a pénz; az egyetemtől kaptok-e bármiféle támogatást?

–Nem, de nem is kérünk, teljesen önfenntartóak vagyunk. Azonban ki kell emelnem, hogy bármilyen probléma esetén (és ezt nem anyagi eredetűekre értem) Detrekői Ákos, a rektor mindig kiállt mellettünk, neki sokat köszönhetünk.

–Versenyekkel, versenyzéssel foglalkoztok-e egyesületi szinten?

–Nem a versenyzés a célunk, erre nem is lenne kapacitásunk. Ám ha elindulunk valahol, onnét rendszerint helyezéssel térünk vissza. Fő célunknak, célomnak a hallgatók oktatását tartom, szeretném megszerettetni velük a fegyvereket, megismertetni a jogszabályokat, és olyan szemléletmódot adni nekik, amit én is kaptam a nagyapámtól. Ő szokta mondani: "Évek múlva arat, aki emberszívekbe vet". Belőlük-belőletek lesznek az ország közép-felsővezetői, szemléletmódotok meghatározó lesz. Egyet nem szabad elfelejteni: soha nem a fegyver a hibás, hanem a felhasználás módja. A jó emberek tokban hordják a fegyvereket, a gazemberek az övükben. A tanítványaimat arra szeretném nevelni, hogy tokban hordják.

–Mikor először lejöttem a lőtérre, egy felsőbbéves ismerősöm mondta, hogy itt először kosaraznak az emberek, aztán asztalitenisz következik, végül annyira ellustulnak, hogy lőtérre mennek. Ezt mennyire érzed igaznak?

–Egyáltalán nem. Sok az elsős, kezdők is, haladók is. És elég sokat kampányolunk, szóval nem csak a lustaság hoz le ide embereket. Van egy mobil lőterem, megyünk például gólyatáborokba is...

–A miénkben nem voltál...

–Mert nem hívtatok!

–Egyébként van olyan kar, ami domináns lenne?

–Karok közti statisztikát nem készítek, de az építőkar általában aktív. Négyszer rendeztek karon belül a tanszékek közti versenyt, melyet fehér asztal melletti beszélgetés követett. Ez nagyban fokozza a karon belüli munkamorált.

–Lányok milyen arányban járnak?

–Nincsenek túl sokan, de akik vannak, komolyabbak, fegyelmezettebbek, jólneveltebbek a fiúknál.

–Tudtommal a sérülések nem túl gyakoriak a lőtéren. Erről mit tudsz mondani?

–A biztósítótársaságok a repülés után a második legbiztonságosabb sportnak tekintik a lövészetet. Rendkívüli módon szabályozott, sérülés lényegében nincs, egy apróságot kivéve. Pisztolylövészetnél, ha rosszul fogja valaki a fegyvert, a hátrasikló szán belevághat az ember hüvelykujjába. Ez általában egyszer fordul elő mindenkivel, szakzsargonban majomvágásnak hívjuk. Legfeljebb ezt tudom sérülésként felhozni, és egy kis figyelemmel ez is elkerülhető.

–Egy időben a plafon tele volt golyónyomokkal, nemrég tatarozták. Mit kap az, aki belelő a plafonba?

–A lehető legsúlyosabb büntetést: csúnyán nézek rá.

–Végezetül egy szakmai jellegű kérdés. A .22-es kaliberről, amivel leggyakrabban lövünk, tudnál mesélni valamit?

–Természetesen! Az 1890-es évek elején kis kerti belga puskákba készültek peremgyújtással. Amikor füstnélküli lőporral kezdték őket gyártani, egyre népszerűbbek, lettek, a századfordulóra már sportkaliberként emlegetik. A lövedék ólommaggal készül, a lőszer ballisztikája markánsan parabolapálya. 50 métert emelkedik, aztán 50 métert stagnál, végül rohamosan süllyedni kezd. Természetesen ez lőszerfüggő is, ám nem árt, ha az ember tudja, mivel lő; csak így lehet pontosan célozni. Célpontáthelyezéssel, vagy irányzékállítással lehet korrigálni.

–Köszönjük a beszélgetést!

Kokas Zsolt, Ragány Péter Károly