Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

10 éves a vírus

"És ekkor tényleg megmozdult valami."

HK news

Lakhatási - OKT - Neptun - Névváltozás

Műegyetemi állásbörze – 2004 ősz

Impresszum

Hogyan kell nyelvvizsgázni?

A (haza)Küldött( )gyűlés

Meghívó

"A Házban a múltban, a Házért most is"

Az a tapasztalatom, hogy sajnos a kollégistákat nem igazán érdekli a kultúra, de ezen szerintem még lehet változtatni. Ebben a korban alakulnak ki az olyan szokások, hogy elmegy-e az ember egyszer-egyszer színházba, kiállításra, vagy csak otthon ül, és kizárólag bulizni megy el.

Aktuális ZOH!

Schreiner Csaba (edward)

Kommersz magyarságtörténet két felvonásban

Augusztus végén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon lépett fel Román Sándor tánctársulata, vagyis az Experidance, az Ezeregyév című produkcióval, amely a magyar történelmet dolgozza fel, a beharangozó szerint a "kosztümre, fénytechnikára és fergeteges zenére épülve". És tényleg.

A sztori: a darab kitalálói finoman szólva is ellopták Madách: Az ember tragédiájának alapötletét – anélkül, hogy ezt bárhol feltüntették volna –, és teljesen átültették a magyar történelemre. Ami ebből keletkezett, az nem más, mint a honfoglalás-középkor-1848-világháború-kommunizmus-tengely mentén szaladgáló sok-sok jókedvű kis angyalka és krampuszocska. Ezenkívül történelmi showműsorunk mai sztárvendége Ádám, na és persze elmaradhatatlan társa, Éva. Meg ugye ott van még ez az örök harc, Isten és Lucifer már-már szokásosnak mondható küzdelme. Előbbi megtestesítője ráadásul maga az istenített koreográfus, Román Sándor. Bár öltözete alapján inkább emlékeztet egy öregedő techno DJ-re, mint a Teremtőre, viselkedésben meg még inkább: a jó és a rossz soha nem volt még ennyire "cool" színdarabban, és itt nem csak a tánclépések közben végzett mozdulatokról van szó.

Na de ugye nem is a sztorira épül a darab, hanem hadd ne ismételjem, hogy mire, nézzük a többit! A zene tényleg fergeteges (Rossa László és a Ghymes munkája), mindig az aktuális kornak megfelelő dallamokat dolgozza fel, néha enyhén szólva is dinamikus stílusban, aminek a végeredménye egy iszonyatosan stílusos, a tánchoz idomuló egyveleg, amit önmagában is érdemes meghallgatni. Persze itt is fel-felbukkannak máshonnan már ismerős részek, de manapság hol nem?

Ha már a sztori (már megint ez...) nem áll meg a lábán, kellett valami, ami eltereli a gyanútlan néző figyelmét. Egyrészt ugye ott a zene, de hogy az ember szeme is nyitva maradjon, bőven kapott munkát a jelmeztervező is. Dolgozott is sokat, az látszik. Kétszázhatvan kosztüm másfél órára és harmincegynéhány emberre.

Direkt hagytam a végére azt, amiről azt hinnénk, hogy a legfontosabb: a tánc. Hát, most nem. Ami igaz, az igaz, tényleg profi munka, az. Igaz, néha nem teljesen egyszerre megy, de ez talán szándékos, mivel így külön-külön is hangsúlyt kapnak a táncosok a csoporton felül. Sokkal inkább feltűnt, hogy egyáltalán nem kap akkora hangsúlyt, mint kellene. A darab egyszerűen annyira "meg van csinálva", hogy néha szegény koreográfiát elnyomja a "kosztüm, a fénytechnika és a fergeteges zene". Olyannyira, hogy az embernek az az érzése támad, hogy az alkotók, miután már az egész művet kitalálták, fogták a táncosokat, és belerakták a közepébe, mint elégedett cukrász a tortaszelet tetejére a konzervcseresznyét.

Az Ezeregyév kicsit azokra a filmekre emlékeztet, amit az effektek adnak el. Persze bizonyos szempontból lehet, hogy ez így jó, mert másképp biztos kevesebben lennének rá kíváncsiak. Mindenesetre ugyanarra is jó, mint az említett filmek; eléri a neki szánt célt, azaz szórakoztat, és egy egész estés kikapcsolódásnak is sokkal jobban megéri, mint némelyik film. Na és persze a miénk, és rólunk szól, ezt ne felejtsük el, még akkor se, ha néha netán észreveszünk egy-egy lemásolt momentumot is a nagyoktól! Ezt meg kell szokni, és akkor lehet szeretni is.

Kereskényi Balázs