Kereső

Az első napot a Kisstadionban rendezték a Maiden miatt. Ez láthatóan jó ötletnek bizonyult, mert amire a fő előadó a színpadra lépett, a nézőtér kellemesen megtelt. Az viszont már nem volt akkora "ötlet", hogy a meghirdetett kapunyitás után fél órát a kerítésen kívül, egy órát a kerítésen belül, de a nézőtéren kívül váratták a közönséget. Mindenesetre a program kárpótolt a várakozásért. A győri illetőségű DemonLord igen kellemes – bár elég rövid – műsort adott, a szintén magyar Wisdom fellépése alatt söröztünk–kóláztunk egy jót :-), a régi, teljesen ismeretlen brit Stray hard rock melódiái pedig már rendesen ráhangoltak az "esti műsorra". A Maidenhez harmadszor volt szerencsém élőben, de így sem volt unalmas. :-) Mivel nem lemezzel turnéztak, ezért előástak pár ritkábban játszott számot, és az azóta megjelent Dance of Death-ről felcsillantották a nyitószámot – az akkor még kiadatlan – Wildest Dreams-t. ("Mellesleg", az új album ürügyén megint koncertezni indultak a srácok, első állomásuk a debreceni Főnix Csarnok október 19-én este.)

Második nap már a szokásos helyszínen, a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán léptek fel az előadók. Kényelmesen indultunk neki aznap, így épp a (magyar) Casket Garden végére értünk oda, nekünk a Children of Bodom volt az első fellépő. Jót keménykedtek a srácok, a közönség láthatóan élvezte a játékukat, én akkor hallottam először őket. 2000 óta minden évben járt nálunk a Nightwish, idén épp a Summer Rocks-on. Én is csak azért mentem, hogy behúzhassam a negyedik strigulát... :-) Most is jó formában voltak, a műsor a tavaly Szigeten előadotthoz hasonló volt, a műértő közönség miatt :-) most még jobb hangulatban. A fő attrakcióra elég sokat kellett várni, de végül nagyon színvonalas produkciót hallhattunk és láthattunk az Anthrax-től, akik amúgy a hosszú hallgatás után megjelent lemezük (Weve Come for You All) apropóján jöttek el.

Blue

Chumbawamba, sok porral és whisky-vel

Idén már negyedszer rendezték meg a nyárindító Sportszigetet, a Népstadionkertben, június 13-15. között. A rendezvény fénypontja számomra a második napon tartott Chumbawamba koncert volt, erről következik egy kis beszámoló és egy rövid ismertető azoknak, akik nem tudnák, kik is ők.

Az együttes hivatalosan tízre volt bejelentve, a szervezők pedig "már" tizenegykor bejelentették, hogy a franciáknál repülős sztrájk van, ezért késni fognak (tudom, egy koncert sem kezdődik pontosan, na de ennyire?). Talán nem csak ennek volt köszönhető az ez utáni általános füttykoncert, hanem az aznapi, előzetes bejelentés nélkül elmaradt Bëlga koncertnek is, mindenesetre a hangulat egyáltalán nem volt a tetőfokán. Egyelőre.

Mivel amíg várakoztunk, kiderült, hogy a velem lévők közül én ismerem a legjobban az együttest, megragadnám az alkalmat, hogy amíg nem kezdődik a koncert, bemutassam őket. :-)

Tehát Chumbawamba. Elég furcsa név első hallásra, valószínűleg valamilyen lefordíthatatlan szójáték lehet (de léteznek róla különböző "legendák", például hogy a banda egyik tagja azt álmodta, hogy a mellékhelyiség ajtajára "Men" és "Women" helyett "Chumba" és "Wamba" volt írva...). Az együttes angol, és meglepően régóta jelen van a popzenében, egész pontosan 1982 óta, tehát elég jelentős és sajnos nehezen hozzáférhető diszkográfiával rendelkeznek. A tagok egy része azóta lecserélődött, jelenleg nyolcan vannak, név szerint a csapatvezető Boff (gitár, ének), a többiek Danbert Nobacon (ének, billentyűk), Louise Mary Watts (ének, billentyűk), Alice Nutter (ének), Harry Hamer (dobok), Dunstan Bruce (ének, ütőshangszerek), Jude Abbot (trombita, ének) és Neil Ferguson (basszus). A felállás elég dinamikus, azaz ahogy a felsorolásból is látható, többen is énekelnek, tehát nem minden számban működik közre az összes bandatag.

A Chumbawamba futballrajongásáról is híres, talán ennek köszönhető, hogy a Top of the World című számuk a 98-as futball-világbajnokság egyik hivatalos dala volt, ez talán nálunk is elég ismert. Ezenkívül ismerős lehet a Mary, Mary, ami a Stigmata című film egyik betétdala. Legutolsó albumuk Readymades címmel jelent meg 2002-ben.

Érdemes még tudni, hogy egy kicsit anarchista beütésű zenekarról van szó, pestiesen mondva "szeretnek beszólni", elég csak meghallgatni Tony című, Tony Blair-ről szóló számukat, vagy a Beatles Her Majesty-jének feldolgozását, amiben az angol királynő iránti nemtetszésüket fejezik ki. Félreértés ne essék, ennek ellenére az együttes kifejezetten békeszerető, 1991-ben például Passion Killers címmel egy öbölháború-ellenes kislemezzel jöttek ki, illetve a közismerten fasiszta beállítottságú Jörg Haider megválasztásakor egy bécsi koncerten rögzített és később kiadott Enough is Enough szintén az elnyomás ellen szól. Honlapjukról letölthető mp3-ban a legutolsó albumon megjelent Jacobs Ladder "anti-war" változata is. Ha már az mp3-akról esett szó, említésre méltó, hogy az internetes zeneterjesztés elleni ironikus tiltakozásképpen a Tubthumper című albumon található Pass it Along-ból megjelentettek egy csak a netről letölthető kislemezt, melyen szerepel egy "mp3 verzió" is (szövegrészlet: "Send this song to twenty people."). Ennyi ismertetés után pedig kezdődjön a koncert! :-)

Úgy tűnt, annak ellenére, hogy nem a legfelkapottabb zenekarról van szó, viszonylag sokan érdeklődtek a koncert iránt, bár ha az ember jobban megnézi a tömeg első sorát, észreveszi, hogy az ott állók kicsit visszafogottabban tombolnak, ezzel szemben minden szám szövegét kívülről fújják, és rengeteget fényképeznek. Valószínűleg ők voltak az együttes elkötelezett magyarországi rajongótábora...

Számomra az első ismerős szám a Shes Got All the Friends volt, ezenkívül persze rengeteg dal elhangzott még. A Top of the World-öt kifejezetten nekünk, magyaroknak ajánlják. Mielőtt elkezdenék, Danbert Nobacon "Paks – No cover up!" feliratú pólóban jelenik meg, és a közvélemény tájékoztatásának elmaradásáról olvas fel egy szöveget (nem sokkal ezelőtt történtek a balesetek az erőműben).

Sajnos elég kellemetlen volt a koncert alatt felverődő por, néha még az együttest is alig lehetett látni a porfelhőtől. Érdemes lett volna a szervezőknek legalább a színpad előtti területet befedni valamivel, bár nem ez volt az egyetlen hiányosság, sokan panaszkodtak még a büfék előtti tömegre és az árakra (aki ingyenes rendezvényre megy, számítson az ilyenre).

Hallhattuk még a Passenger List for Doomed Flight 1721-et (jókedvű bye-bye-ozás vezető politikusoknak, illetve akárkinek), és egy ismeretlen számot, aminek nem is a címe a lényeges, hanem az, ahogy Alice megjelenik a színpadon: apácaruhába öltözve, kezében egy whiskysüveggel. Az üvegből fogy is az ital rendesen, miközben énekel, majd a szám végén lejön a színpadról és végigkínálja a közönség első sorát, ezzel bizonyítva, hogy tényleg az van az üvegben, ami (tényleg az volt, tapasztaltuk :-)).

A koncert szerintem bőven megérte a rengeteg várakozást, és csak a ráadás hiányzott a végéről. Reménykedjünk abban, hogy azért maradt el, mert – ahogy most sem először járt nálunk a Chumbawamba – visszajönnek még hozzánk koncertezni.

Addig is rengeteg letölthető zene, és infók: http://www.chumba.com, http://www.chumbawamba.net.

balazs@impulzus.com

VOLT Fesztivál

2003. július 3-5., Sopron

Idén immár 11. alkalommal rendezték meg a VOLT Fesztivált Sopronban. A VOLT című zenei magazinról elnevezett fesztivál kezdetben a magyar "alternatív" zenének és zenekaroknak teremtett bemutatkozási lehetőséget, aztán a kezdeti alteros-rockos stílus lassan feloldódott. Kinőtte magát a soproni Sportcentrumból is, tavalytól már a Lövér Camping ad neki otthont, s az eddigi tavaszi (március vége, április eleje) időpontról átkerült július elejére.

Zanzibar és Holle anyó

[2003. július 3., csütörtök]

A nagyszínpadnál az este fél hét körül kezdődött a Zanzibar megjelenésével. A koncert előtt békésen üldögélő fiatalok felálltak, hogy minél közelebbről figyeljék a koncertet. Mi végig az első sorból élveztük a fellépést, és csupán egyetlen zavaró dolog volt: az első sor és a színpad között lévő kb. hat méteres távolság. Voltam már jónéhány koncertjükön, és valahogy közvetlenebb zenekarnak ismertem meg őket. De ez rajtuk is érződött, Rita (az énekesnő) nagyon sokszor jött ki teljesen előre, a színpad legszélére. Mondjuk ő volt az, aki két héttel ezelőtt a Zöld Pardonban még úszott is volna a tömegen, ha nem félt volna attól, hogy lecsúszik a nadrágja.

Az utolsó szám kezdetére már nagyon eláztunk, így mielőtt felcsendült volna a Szerelemről szó sem volt című számuk, Rita megmondta a frankót Holle anyónak ("K*rva anyád Holle anyó!"), akinek általában a havat, és ezen az estén valószínűleg az esőt is köszönhettük. A koncertjük végén a zuhogó eső ellenére természetesen visszatapsoltuk őket.

Tört ritmusok a Multicaféban

[2003. július 3., csütörtök]

Este nyolc és hajnali öt között Breakspoll estet tartottak a Multicafé színpadon, aminek keretében több különböző londoni és magyar breakbeat-es váltogatta egymást a keverőpultnál. Sajnos az angol Mike Hoganről lemaradtunk, mert a szakadó esőben épp a szétszóródott társaságunkat kerestük. A Neo fellépése alatt a jobb oldali hangfalak egy kis időre kimentek – a résztvevőket ez persze nem annyira zavarta. Mindenesetre egy kis lehetőségünk nyílt arra, hogy elnézzünk a nagyszínpadhoz, ahol a szombathelyi Anima Sound System fellépését két gyönyörű szivárvány (és elálló eső) kísérte. Kicsit problémás volt a sátorba való visszajutás: "Sokan vannak bent" – közölte a bejáratnál álló biztonsági ember, és egyedül a multicafés VIP igazolvány számított. Nem értettük, hogy a bejáratnál (miután megkérdezték, hogy mikor születtünk) miért adnak mindenkinek egy pecsétet a kezére, ha a pecséteseket sem engedik vissza. Amire bejutottunk, már Atomic Hooligan (UK) állt a keverőpult mögött, a hetvenes éveket idéző frizurával. Koncertje végén néhányszor lefényképezte a tömeget, majd átadta a helyét a magyar Raster&Amb duónak. A hangulat egyre fokozódott, és éjfél körül azt hittük, hogy ennél már nem lehet jobb. Aztán lett, mihelyt az angol DJ Hyper megjelent a színpadon. Nevének megfelelően végig hiperaktív volt. Betette a legelső számot, elővett egy fényképezőgépet, és a színpadról leugrott a tömegbe, hogy egy kicsit táncoljon velünk, s közben fényképezte az embereket. A szám vége felé visszament, és keverte tovább az egyre pörgősebb zenét. Egészen hajnalig.

A második nap esős volt

[2003. július 4., péntek]

Egész nap kisebb-nagyobb megszakításokkal esett az eső, ezért úgy döntöttünk, taxival közelítjük meg a kempinget. A szemerkélő esőben hamar bejutottunk, így a Zagar Project fellépését már a fedett sátorban élvezhettük. A nagyszínpadon ekkor még a Moby Dick játszott, a Kispál és a Borz kb. félórás késéssel kezdett. Közel egyórás fellépésük végén Lovasi kifejtette, hogy most direkt szabták rövidebbre a koncertet azért, hogy a visszajövetelük után több számot tudjanak eljátszani. Mikor leintették őket, közölte: "Lejárt az időnk, ezért eljátszunk még egy számot." A koncert egyébként végig kulturált és élvezhető volt, még a legelső sorban is. (Ellentétben a két héttel ezelőtti sportszigeti fellépéssel, ahol – valószínűleg az ingyenes belépés miatt – sok olyan ember is megjelent, akinek mindegy volt, hogy mi szól, csak pogó legyen.) Az eső szép lassacskán elállt (bár addigra már teljesen eláztunk), a csúszás megmaradt, így fél 11-kor már hatalmas tömeg várta a tíz órára meghirdetett Kosheenkoncert kezdetét. A Bristolból érkezett angol együttes tavaly a Szigeten lépett fel, az idei koncertjüknek azonban a júliusban megjelenő második nagylemezük adott különös hangsúlyt. Nagyon sok számot játszottak az új albumukról, de természetesen közben a régebbi nagy slágerek: Hide U, Catch, Hungry, Slip&Side is felcsendültek.

Bacsi

Életképek egy gyöngyösi EFOTT-ról

"...", hangzott az idei EFOTT jelmondata – így szokott kezdődni általában egy ilyen beszámoló. Na, de ezt úgyis mindenki tudja, úgyhogy inkább ugorjuk át, és következzenek az idei rendezvény eseményei, nem feltétlenül időrendben. Ja, és a Bélának üzenem: bánhatja, hogy nem jött!

Érkezés Gyöngyösre, vonattal. Számomra ismerős a környék és a város is, a Pipis-hegy viszont nem. Gyors érdeklődés, hogy jutunk el a leggyorsabban a helyszínre, szerencsére jól szervezett a közlekedés. Legalább óránként indulnak buszok, és a kisvasút is jár. Kérünk is jegyet "az EFOTT-ig", majd rövid kisvasutazás után gyalogolunk fel a hegyre. Jobban járt, aki a buszt választotta, az felvisz a bejáratig. Szerencsére a többiek már előző nap megérkeztek, így sátorhelyünk legalább van.

Kicsit furcsa látvány a területet és a kempinget külön körülvevő szögesdrót kerítés, ami a belógást hivatott megakadályozni (azt mindenki maga döntse el, hogy sikeresen-e! :-)). Egyetlen hátránya, hogy ha a sátortengerben éjszaka rossz irányba bóklászik az ember, bizony elég könnyen felnyársalhatja magát [1.1. Tétel: Szögesdróttal nem lehet nyársalni. – a szerk.], de a rendezőség szerint ez az egyetlen módja, hogy biztonságosan lezárják a területet. Én (a magam és a környéken sátorozók nevében) ezúton szeretném megköszönni annak a nagy barna sátor tulajdonosának, hogy ott táborozott le, ahol; ugyanis ő volt a biztos tájékozódási pont az éjszakában, és neki köszönhető, hogy nem kellett igénybe vennem az elsősegélysátor szolgáltatásait.

Ameddig nem kezdődnek az esti koncertek, benézek az Irodalmi színpadhoz. Családias hangulat, a közönség a földön ülve hallgatja az éppen aktuális fellépőt, aki nem más, mint Nagy Natália, és éppen arról énekel, hogy milyen szívesen lenne ő a Nagy Natália. :-) Lassan indulnak a koncertek, számomra a korán kezdő együttesek nem túl ismertek, bár akad köztük néhány, ami egész jó. Az egyik (talán a Nemcsak Berry) klasszikus rocknroll számokat játszik, egy másikról (nem tudom a nevüket) pedig épp megjegyzem mellettem álló ismerősömnek, hogy olyan nirvaná-s hangulatúak, amikor elkezdik játszani az On a Plain-t. Azért hiányoltam néhány bandát a programból, főleg a "B" betűseket (Bëlga, Besh o droM, BEmil.rulez!).

Aztán megkezdődnek a koncertek a "nagyszínpadon" is. A Pa-Dö-Dő számomra kicsit a gyerekkort idézi, meglep, hogy itt látom őket, talán hangulatban nem illenek a többi fellépő közé. A Bikini folytatja a sort, hozzájuk képest meg túl fiatalnak érzem magam az elején, aztán a koncert második felében szerencsére jó pár ismerős szám is felhangzik. A másnapi Republic az első olyan, amin már otthonosabban mozgok, nem most látom őket először élőben, jók nagyon. Mielőtt lemennek a színpadról, még egy aranylemez átadásával tisztelegnek a főszervező előtt. Ja igen, volt Zanzibar is, de idén a Zanzicica nem érintette meg a főszerkesztőnk kezét. Remélem, ez nem lesz rossz hatással az Impulzus idei évére. Aki már unta a színpadokon zajló koncerteket, leülhetett szabadtéri mozizni is. Főleg rajzfilmek és klasszikusok mentek, a legjobb mégis a vászon alján lévő gerilla-marketing stílusú büféreklám volt: "szemben popcorn".

A sajtóközpontban lehetőség van netezésre is, körülnézve főleg a 777sms és a Freemail örvend népszerűségnek a TFT-ken. Az első ismerős, akivel itt összefutunk, Magyusz (ki más? :-)). Eredetileg csak a chip-es diákigazolvánnyal lehetne használni a gépeket, de igazából mégsem. Leülünk, arra jön egy rendező srác, és szól, hogy vegyük le a sört az asztalról. Letesszük. A számítógépházra. Így már nincs is semmi gond. Érdekes, hogy egy digitális fényképezőgép driverét simán fel tudjuk installálni, hogy áttölthessük a képeket, ellenben az FTP és az SSH le van tiltva. Na, ilyenkor irigylem a Bélát, hogy Freemail-t használ.

A zuhanyzók előtt kilométeres sor. Lehet, hogy túl sokan szeretnének tisztálkodni, de inkább a szervezők becsülték alul a zuhanykabinok számát (hat női és hat férfi meg egy "vegyes" szerintem kicsit kevés párezer embernek). Végül is egy jó félóra után bejutok, frissítő tud lenni így reggel a hideg víz. A sorban állás miatt a miniszterelnöki beszéd második felére érek csak oda. Három kérdést lehet csak feltenni Medgyessynek (elég komolytalanok a kérdezők, a Béla értelmesebbet tudna kérdezni...), majd úgy távozik, ahogy jött: gyalog (turisztikai találkozó, ugye).

A hőség miatt a délelőttöt sokan a gyöngyösi strandon töltik, mi is lemegyünk a szőlő és a bor városába. Jellegzetes mátraszéli város kellemes sétálóutcával, és 60 Ft egy gombóc fagyi. Most akármerre néz az ember, "kékszalagosokat" látni, úgy látszik, sokan lejöttek körülnézni, sétálgatni. Ez az egyetlen dolog, amin keresztül észre lehet venni, hogy a hegyen valami történik, különben zajlanak a nyugodt hétköznapok. Aki esetleg Gyöngyösön jár a közeljövőben, ajánlom a Mephisto nevű kocsmát a Kossuth utcában, nekünk bejött.

Sajtótájékoztató a VIP-sátorban. Néhány újságíró körülállja Sipos "Cápa" Tibor és Karcag Szilvia főszervezőket, csak úgy röpködnek a négyzetméterek meg a kilowattok, és megtudhatjuk, hogy az idei EFOTT sok szempontból rekorddöntő, akár a fellépőket, akár a kulturális programokat nézzük (és héttel több mobil WC van a kelleténél...). Elmondják, hogy a rendezvény alapvetően veszteséges, de hogy akkor miért éri meg mégis megszervezni, az "maradjon az ő titkuk". Azt viszont közlik, hogy a jelenlévő rendfenntartók közül sokan "szabadságukat töltik", és önként jelentkeztek az itteni feladatra. A szervezők hiányolják az esőt (a hagyomány az hagyomány), de biztosítanak, hogy a nagyobb koncertek bármilyen időjárás mellett meg lesznek tartva.

Esik. Nagyon. (Nem, azért ennyire nem volt jó a szervezés. :-)) A tavalyiakból okulva sokan hoztak "esővédő felszerelést". SMS-t kapok a Bélától, hogy az ő nyaralását is elmosta az eső, úgy kell neki, gondolom. A bőrigázás elől én inkább a népek sátrába menekülök, ahol éppen az indiai nap zajlik, zenészekkel, népviselettel, diavetítéssel. Kicsit később, mikor már csak szemereg, a Nánai Sólymos Vitézek (Kisnánáról jöttek, ami egy közeli település) szabadtéri vicces-sportos, közönséget is bevonó, hagyományőrző bemutatóját nézzük meg. Közben megjön Bacsi, és az eső is visszábbvesz egy kicsit (véletlen egybeesés).

Nemsokára teljesen eláll az eső, úgy néz ki, semmi nem áll az esti Kispál és a Borz koncert útjába. Korán érkezünk, még valami Bon Bon nevű együttes énekel Valami Amerika címmel egy számot, úgyhogy úgy döntünk, belefér még egy gyros a koncert előtt. A kiszolgálók nagyon kedvesek, még extra adag csípős öntetet is adnak. Aztán végre kezdenek Lovasiék. Állítólag előtte láttuk Kispált a színpad felé baktatni, de én erre nem emlékszem, viszont arra igen, hogy életem talán legjobb Kispál koncertjét tomboltam végig Bacsi egyik ismerősével. Megpróbáltunk az első sorba is eljutni, de sajnos csak nagyon rövid időre sikerült, annyian voltak. Több szám elhangzott az új albumról, rögtön a kedvencemmel, az Etetéssel kezdték, és nagyon érdekes volt az is, ahogy többször "összemostak" néhány dalt. A ráadás is nagyon jó volt. Utánuk az Anima Sound System jön, ők is a szokásos színvonalas műsort adják. Az egyik koncert közben feltűnik az SMS-falon a következő üzenet: Köszöntjük a BME VIK friss diplomásait! Hát igen, van, aki EFOTT helyett most diplomaosztón van.

Ülünk egy padon, és nézem Bacsi álmos fejét. Hát igen, az előző nap elég fárasztó volt. Aztán aktivizáljuk magunkat, és megnézzük a Színházsátorban a DREAMS nevű ének-, és tánctársulatot, akik musicaleket és klasszikus slágerszámokat adnak elő. Külön meglepetés, hogy valamelyik esti koncerten viszontlátjuk az énekesnőjüket az egyik nagyszínpadon, a társaság többi része pedig az előttünk lévő sorban bulizik. Heaven Street Seven van még terítéken ma este, eljátsszák a Dél-Amerikát is. (A Béla kedvenc száma. Fel is hívom, hadd örüljön.) Utánuk a Tankcsapda jön, talán ezen a koncerten voltak a legtöbben, majd zárásként a Korai Öröm, majd reggel a (fájdalmasan) korai kelés és indulás haza. Budapest felé a buszon eszembe jut egy mondat, amit szintén az SMS-falon olvastam: BME-EFOTT 2004.

balazs@impulzus.com

"Szentes, Szentes állomás, a vágányok mellett kérjük vigyázzanak!"

Vajon hova tűntek a jó emberek? Mikor meghallom valahol valakinek az idióta röhögését, ilyesmi motoszkál gondolataim szűk 1500 köbcentis tárolójában. Szüleim mindig igyekeztek szerénységre nevelni, de amikor azt látom, hogy valaki "6. tanszék" feliratot biggyeszt beiratkozáskor a lap jobb felső sarkába, a tankörszám helyére, hirtelen übermensch érzés kerít hatalmába, és tojok rá. Aztán amikor nem adok aprót az egyébként szimpatikus, szomorú és egyben értelmes szemű, "Fedél nélkül"-t áruló csövesnek, helyrejönnek a dolgok. Meg amikor egy jófej ember felvesz stoppoláskor.

Mert stoppolni jó dolog, mint azt tetszik tudni mindenki. Persze ha az emberfia lányból van, és jól is néz ki, nem annyira triviális a dolog, de ilyen eme írás olvasói közt nem sok van. (Mármint lány, nem úgy értem, hogy "nemjólkinéző" lány, de ebből sem magyarázom ki magam, persze bele sem kellett volna talán... :-)) De ismerek olyan lányt, aki jól is néz ki, és szokott stoppolni gyakran, minden baj nélkül, úgyhogy ők is lehetnek bátrak.

Kezdőknek ideális terep lehet a Művészetek Völgye, az a hely, amiről ennek a cikknek zengenie kéne. Itt ugyanis divat a stoppolás, amit a fesztiválszervezők bátorítanak is, tavaly még nyerni is lehetett, ha a gyanútlan kocsikázó a galádul álcázott szervezőembert vendégelte meg automobiljában. És működik is a dolog, mert bár a rendezvény neve arra serkenti az átlag tudatlan honpolgár gondolatait, hogy ez amolyan elvont kultúrvalami, ahova trottyos művészlelkek járnak, szép számmal akadnak fiatalok s merészek is a babakocsit tologató családanyák mellett. Tehát igény van, és ki is szolgálják, ha már úgyis lépésben kell néha haladni, befér az az egy (kettő...) ember.

Persze nem csak stoppolni lehet reggeltől estig, bár az is eléggé tanulságos, mert az első mondatban keresett jó embereknek sokszor kocsijuk is van ám. Lehet sátrazni például, mert persze az egyszeri diáknak nincs pénze kőházra, meg amúgy is már tavaly lefoglalták a normálisakat. Lehet drágán tűző napra felverni a műanyaglakot, de lehet ingyen is a templomkertbe, ki hogy építi a kapcsolatokat. Pingpongasztalt nem láttam, de biztos van az is, ha valaki jobb szeret ott éjszakázni. :-) Nekem a legszimpibb az egyik kapolcsi kocsma volt, ahol a kert hátuljában egy szélvédett – és tető lévén esővédett – kis területen pár kidobott matracon bárki emberfia elhálózsákozhatott, még csak meg sem kellett kérdeznie, hogy lehet-e. Nincs is szebb, mint mikor arra ébredek, hogy egy kisgyerek épp bámészkodva közelít felém (persze anyu közbelép, pedig ki tudja, lehet, hogy a még meg sem fogant lányom jövendőbelijével találkozhattam volna, ezt bebuktam). Közben a másik matracon meg egy bombanő veszi át a fürdőrucit.

Mert fürödni is lehet ám, drágán a fusikemping kertizuhanyában, gyönyörű panorámával az utcára, vagy ingyen, és persze illegálisan a hegyesdi bányatóban, ahol még lelátni a lábfejemig, amikor már nyakig vagyok a vízben. Csak nem szabad összekeverni a halastóval, amit nekünk sikerült. De a kétméteres dzsumbujban sem olyan rossz eltévedni, ha van az embernél elég bor. Mert persze a szőlő is megterem a környéken, csak tudni kell, hogy melyik gazdánál érdemes érdeklődni.

És kultúra is van a Művészetek Völgyében, mint azt joggal gondolhatja a T. Olvasó. Sokak szerint sznob, ami néha nagyon igaz, de azért még így is nagyságrendekkel jobb, mint általában valahol ebben az országban. Tíz napon keresztül mindent lehet látni nagyjából a hat faluban, ami kulturális szempontból értéket képvisel, és van elég pénz a meghívásához. Nem írok példákat, mert annyi minden van, én meg csak egy nagyon apró szeletét láttam az egésznek. Mert bár amikor nagy nehezen sikerült felhajtanom Pesten egy műsorfüzetet, lelkesen bekarikázgattam, hogy mi mindenen akarok ott lenni, a végén mégiscsak az lett, hogy tíz százalékban egyezett meg a valóság a tervezettel. És talán ez a legszebb. Hogy amikor odaérkezik az ember, de úgy igazából, "megérkezik", akkor átáll egy másik ritmusra, és már nem érdekli, hogy 2 óra múlva három faluval arrébb lesz valami érdekesnek tartott valami, ha egyszer jól érzi magát ott, ahol van. Néhány jó ember között.

Sziget, jól

Már erőteljesen benne jártunk a nyárban, amikor sor került a szinte kihagyhatatlan Szigetre is. Mivel egész évben a nyári programokra gyúrtunk, már-már kipihenten – ámde csurom vizesen – érkeztünk meg szerda éjszaka Kapolcsról. A legelső üdítő élmény rögtön a kapunál ért minket: míg korábban a biztonságiak az első nap estéjére már kellően morcosak voltak, idén még utolsó nap is képesek voltak – ha nem is mosolyogva, de – kulturáltan dolgozni.

Emlékezetemben végigpörgetve a különféle híradásokat rájöttem, hogy itt kellene következnie a sajtóanyagban kiadott számok ismertetésének, miszerint fi darab toi-toi, 2tau darab zuhany és kszi darab étterem volt a világ minden létező országából, és minden sokkal szebb és jobb, mint tavaly. Aztán arra jutottam, hogy habár tényleg minden szebb és jobb, mint tavaly, de attól, hogy tudom, hogy hány kilométer vízvezetéket fektettek le, nem fogom megmondani, jó volt-e a Sziget vagy sem.

Azért mindenkinek elmondanám: jó volt. Na, nem a koncertek miatt, öt nagyszínpados fellépőt alig tudnék felsorolni, és egyébként is: az egész ország tele volt velük plakátolva.

Számomra sokkal nagyobb élményt jelentettek az egyéb programok: a Circus Baobab performance-előadása, Szabó Réka (SZIT :-)) színdarabja vagy az iparművészetisek lampionjai körben mindenhol; a "leülünk és nem csinálunk semmit" pillanatok a Tilos zenekertben vagy a Wan2 Színpad mellett; a hatalmas punnyadások a Cökxpón sátorban; a hajnali beszélgetések a "kortárs" segítőkkel. Nem akarom a zenei programokat sem lehúzni, nem voltak rosszak, de koncertek mindig is voltak és lesznek, még év közben is. Még szabadtéren is előfordulnak jó bulik, ahol az ember lába szandálban a bronzbarna árnyalatot veszi fel, de hajnalban Buddháról beszélgetni egy keresztény teológushallgatóval csak a Szigeten lehet.

Nessie