Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Kaktuszok gondozása a lakásban

és ősszel inkább reggel, míg nyáron inkább este locsoljunk. A víz minimum szobahőmérsékletű legyen, hisz a kb. 25°C-os víz döntően hozzájárul a növény jó fejlődéséhez.

Fórum az R-klubban

Fomalhaut

"...azok az álmok akár igazak is lehetnének."

Impresszum

31 éve kollégista

Újra Filmklub a Schönherzben!

Kosárlabda

Az év diákújságírója

"a Balaton közepén, a MESE Médiahajón"

Kivéve a Gyevi Bírót!

O(')da a Lineáris Hálózatok(hoz)

Jött egy busz...

A 34. Magyar Filmszemle volt életemben az első filmfesztivál, ahol voltam. Eleinte koromból következően nem láthattam, amikor pedig már lett volna lehetőségem, nem érdekelt a Szemle. Cannes-ba persze elmentem volna, sőt a Sundance is érdekelt, de ezek messze vannak.

A magyar filmből hiányoltam azt, ami ott megvan: a közönség szeretetét, amelyet az alkotók próbálnak minél jobban átvinni a filmjeikbe. Bár művészek, nem törekednek művésziességre, tudják-érzik: közönség nélkül nincs film. Ezt idehaza nagyon kevesen értik meg, és ők is elkallódnak. De a mostani szemle kicsit más. Volt már Valami Amerikánk, Csinibabánk, a miniszter is félrelépett, és egy nem túl magas szellemi színvonalon mozgó tehén is közönségsiker lett. Közönségsiker, tehát jövedelmező.

Persze a közönség szeretete-kiszolgálása még nem minden alkotónál van meg, a tévében láttam egy nyilatkozatot (az nyilatkozó nevére nem emlékszem): "Nem közönségfilmeket csinálunk. Lehet, hogy a film közönségsiker lesz, de nem a közönségnek csinálom."

Szerintem így nem lehet filmezni. Kell a művésziség, a mondanivaló, a történet, de mindez eladhatóan. Reményeim szerint a Jött egy busz... ilyen.

A mű öt kisfilmből áll össze. Mindegyikben szerepel a 78-as busz, ezenkívül semmilyen közös motívumot nem találunk az öt rendező művei között. (Hozzátartozik, hogy mindegyikük ahhoz a szép lassan felnőtt alkotógenerációhoz tartozik, amely már nem a szocializmusban tanult filmezni, nem siratja az eltűnt állami támogatást, hanem pénzt keres maga számára. Rájuk voltam kíváncsi, az újakra.

A kisfilmek közti átvezetést Igor "kistehenes" Lazin dirigálta, ami szintén valami újra utalt.

A Millenáris Teátrumba már nem volt jegy, így a Mammutban nézem.

Multiplexben fogok nézni egy szemlés filmet, mert a másik helyszínen már elfogyott a jegy. Nem túl gyakori eset...

(A cikk eddigi pontjáig nem láttam a filmet. Szándékosan írtam a bevezetőt "látatlanul", nem akartam elfogult lenni semmilyen irányban.)

Íme hát a véleményem:

A Kistehén üdítő színfolt Igor Lazin életművén. Életem egyik legfájdalmasabb élménye volt az átvezetők végigszenvedése. Mert azok szenvedések voltak, nem poénok és nem is művészi megnyilatkozások.

Az öt kisfilmről külön-külön írnék, remélem, valahol elérhetőek lesznek.

No Comment: A nyitó alkotás. Egy srác vár a buszra, amire nem fér fel valami hihetetlen okból kifolyólag – na, ezt látni kell! A megálló fülkéjét közben egy szeretkező pár foglalja el (egyikük Michelle Wild), így ő marad kint a szakadó esőben...

Az epilepsziás rohamot leszámítva szinte végig poénokkal (illetve meztelen női testrészekkel) tarkított kisfilm. A végét sajnos nem értettem, de ez valószínűleg az én hibám. Üde színfolt a később látott művésziesség tükrében.

Cipők: Nehezen behatárolható mű, kicsit a Traffichez hasonlítanám a szálak összefonódását. A Keleti és környéke a helyszín, igazi poénok nélkül, realistán. Mikor a történet tragikus fordulatot vett, azt hittem, zseniális alkotás született. De itt is jött egy befejezés, ami számomra érthetetlen volt...

A Táltosember: Konkrétan emiatt a film miatt mentem el az egészre. Be kell vallanom, néhány kép Jan Kounen Dobbermannjára emlékeztetett, ennek ellenére nagyon korrekt kis sztori volt. Főhősünk ShaMan könnyedén lekörözi Batmant és minden egyéb nyugati szuperhőst, de ellenfele Daeda László (Daidalosz magyarosítva!) sem mindennapi jelenség. Szintén különleges Ikarus, aki egy buszon található, szárnyakat ad a 78-asnak, és még ki tudja, mit nem csinálna, ha lenne ideje. Ikarosz megjelenítése minden szempontból világklasszis, gyönyörűen kidolgozott eredeti látásmóddal teremtett alak. A két főhős végső küzdelmében megtalálható a "majdnem meghal, de mégis összeszedi magát" elem, és végül persze a jó győz.

Negyedóra: Az eleje tetszett. A közepe is. Aranyos, szórakoztat, nevettet.

(http://www.filmhonlapok.hu/jottegybusz/letoltes/ – Itt megtalálható egy sokkolóan egyedi poén.)

Aztán át akar fordulni sorsdrámává, a vége meg akar valamit mondani, amit ismét nem értettem. Pedig a legjobb lehetett volna, de nálam csak dobogóra volt elég.

A 78-as Szent Johannája: Hát ezzel nem tudok mit kezdeni. Az eleje valami hihetetlenül véres és durva, magyar filmen ilyet még nem láttam. Sólyom végveszélyben szintű, halál és hazafiasság nélkül. Aztán elkezdenek énekelni, ami nélkül talán értékelhető lenne a film, így viszont borzasztó. Talán jelent valamit, hogy egyedül itt álltak fel, és mentek ki a teremből az emberek. Fábry mondta, hogy akivel nem közlik előre, hogy az operában végig énekelni fognak, akkor az idegösszeroppanást kap. Én majdnem kaptam...

Ha komolyan vesszük a filmet, akkor nem jó. Viszont amikor poénként kezdjük értékelni (a Cipők kivételével, mert az tényleg nem humoros), kellemes szórakozást nyújt. Csak egyvalamit szeretnék kérni Igor Lazintól: ha legközelebb felkérik, hogy Jancsó helyett dolgozzon, mondjon nemet!

Kokas