Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Étteremajánló

avagy hova menjünk enni: Bécsiszelet vendéglő

Britney Spears az orvosi szakértők véleménye szerint még szűz

A Műegyetemi Kórus

"...számos külföldi fellépés és fesztiválon való részvétel öregbíti nevüket."

Címlapsztori

Szemelvény az Exit programmagazinból

Azért megfordult a fejünkben, hogy hogyan fogjuk belegyömöszölni a tantervünket egy és negyed évbe.

Fegyelmi határozatok

"...egy félévre eltiltja tanulmányainak folytatásaitól."

Tavaszi csúcstartó

"Nagy sikert aratott a 2*100 m-es lovacska."

A fogalmak boltja

"...hisz melyik biztosítótársaság biztosítaná a szerelmet, a tudást, a vágyat vagy a biztonságot?"

Életkép

ÁB-sok listája

"Houston, we have a Congress here..."

Élménybeszámoló a 2002-es houstoni World Space Congressről

Minden egy májusi napon kezdődött. Összefutottam egyik barátommal, aki mellesleg az EESTEC nemzetközi alelnöke, és ő említette, hogy van egy jó kis pályázat. Annyi lehetőség van, egyszerűen csak meg kell őket ragadni. A pályázat az űrrel kapcsolatos volt, és Houstonba lehetett vele eljutni. Gondoltam, ennek érdemes utána nézni!

Az ESA (European Space Agency) immár másodszor hirdette meg diákoknak szóló programját, melyben lehetővé tették hozzávetőlegesen 210 európai diáknak, hogy részt vegyen az éves Nemzetközi Világűr Konferencián és a hozzá kapcsolódó eseményeken.

A 2002. október 10–19. között megrendezésre került World Space Congress: the New Face of Space kiemelkedő jelentőségű eseménynek számított nemzetközi űrkörökben. Az első ilyen Űrkonferenciát ugyanis pont 10 évvel ezelőtt rendezték, és olyan eredményeket hozott, melyek jelentős része meg is valósulhatott mind a civil életben, mind a katonai alkalmazásokban. 2002-ben az IAF (International Astronautical Federation) neve alatt három olyan űrkongresszus esett egybe, melyeket két-három évente tartanak meg, így nőhette ki magát a houstoni esemény egy igazi szuperkonferenciává, több mint tízezer résztvevővel a világ minden tájáról.

A kijutás feltételei: írj egy fogalmazást (kivonata a témának, amit választottál, és amiből a kongresszus során egy posztert prezentálsz) bármely, az űrrel kapcsolatos műszaki, csillagászati, gazdasági vagy politikai témában. Ha beválasztottak, fizess be 80 euro regisztrációs díjat, írj egy jó motivációs levelet, melyből kiderül, hogy tényleg érdekel a téma, illetve vállald, hogy kitöltesz egy ESA-s kérdőívet a konferencia után.

Ja igen, és oldd meg valahogy Amszterdamig az odautazásodat, mert csak onnantól fizetnek (szinte) mindent: repülőjegy Houstonba és vissza, szállás, napi egy-két étkezés, fogadások, buszbérlet. Határidő: május 15. Elég egyszerűnek hangzik, nem?

Sajnos azért ennyire nem egyszerű a helyzet, mert Magyarország nem ESA-tagország. Ez azt jelenti, hogy csak limitált létszámú férőhelyet biztosítanak az összes nem ESA országban tanuló diákok, köztük a magyarok számára (max. 15 fő).

Az ESA tagság feltétele az lenne, hogy éves szinten az állami költségvetéshez képest hatalmas összeget fizessünk be tagsági díjként. (Előrelépés az ESA-val való együttműködés irányába egy 2002. október végén aláírt szerződés, az ún. ESA-PACS, mely szerint évi 9 milliárd forintnak megfelelő euroval támogatjuk az ESA-t és ennek a befizetett összegnek 90%-át visszapályázhatjuk, nagyrészt ipari célokra.)

Az ESA-nak jelenleg 15 tagja van, költségvetése évi 3–5 milliárd euro körül mozog. Ebből Németország, Olaszország, Anglia és Franciaország fizetik a legtöbb pénzt. Ezt tükrözte a résztvevők aránya is: kb. 50-60 német, 30 olasz, 20 angol és a többi tagországból nagyjából egyenlő arányban vettek részt a diákok a kongresszuson.

A fentiek tükrében igen nagy meglepetés és öröm volt, hogy a júniusi eredményhirdetéskor rajtam kívül másik négy magyarral együtt ott voltam a résztvevők névsorában. A témám igen aktuális volt: mi lesz a sorsa a Föld körüli pályán keringő több ezer régi, használaton kívüli műholdnak, rakétadarabnak, és egyéb a missziók során felkerült "űrszemétnek"?

A regisztrációs díj átutalása után már küldték is a meghívólevelet. Elintéznivalók: vízum, biztosítás és vonatjegyek Amszterdamig.

Október 7-ére kellett odaérni az Amszterdamtól 40 km-re fekvő Noordwijkba, melynek egyik része a tengerparton fekszik, és az északiak kedvelt üdülőhelye, másrészt pedig itt található az ESA hollandiai központja, ami tulajdonképpen egy hatalmas tesztelő létesítmény.

A 16 órás vonatút után kissé elgyötörten, egy félnapos amszterdami városnézés után találtam oda egy másik magyar lánnyal Noordwijkba. Épp ment le a nap, mikor odaértünk, csodálatos volt, csak borzasztó hideg.

Az ESA október 8-ára egy nagyon eseménydús napot tervezett: reggel 7-kor indultunk a noordwijki űrközpontba. Délelőtt megtekinthettük a Space Expo-t, ami egy űrtörténeti kiállítás szimulátorokkal, nagy modellekkel és elég jó designnal.

Majd bejárhattuk a különböző tesztelő létesítményeket. Nemhiába akkora az ESA költségvetése!!! Ekkora mennyiségű professzionális technikát ilyen összetételben nem mindennap láthat az ember. Ami legjobban megragadott, az a kb. IB028 nagyságú teremben található Space-Chamber, ahol hatalmas tükrökből összeállított reflektorokkal mesterséges napot, speciális folyékony nitrogénes hűtéssel közel 6 kelvines hőmérséklettel igazi űrbéli körülményeket szimulálhatnak. Lenyűgöző volt az a hatalmas rázóasztal, melynek saját, 20 méter mély alapja van, hogy ne dőljön össze minden épület a környéken egy-egy rázkódás vagy gravitációs teszt során.

A délután során érdekes előadásokat hallhattunk többek közt a Nemzetközi Űrállomásról, és az ESA egyéb űrprogramjairól (Cassini, Huygens szondák).

Este elcsigázva a másnapi indulást már türelmetlenül vártuk, nem is aludtunk sokat, mindenki az elkövetkezendő 10 napról beszélt. Milyen előadások, híres emberek, érdekes kiállítások lesznek, milyen messze van Houston a tengerparttól, illetve mennyivel jobb lesz ott, mert legalább meleg lesz.

Egy nem minden szenvedéstől mentes, hosszú repülőút után végre megérkeztünk Houstonba.

Mindenki rátapadt a buszok ablakára, mikor megközelítettünk egy-egy felhőkarcoló-negyedet. Az első két-három nap hamar eltelt azzal, hogy kipihentük a repülőutat, kicsit fürödtünk a szálloda medencéjében, regisztráltuk magunkat a kongresszusra és megnéztük Houstont.

Houston Texas legnagyobb, és az USA harmadik legnagyobb városa. Hat felhőkarcoló-negyed, köztük hatalmas sík területek, kertesházas övezetekkel, sportpályákkal, és háromszor annyi autópályával, mint amennyi egész Magyarországon van (és háromszor olyan szélesek is). Az utcák itt nincsenek számozva, mint New Yorkban, viszont minden nagyobb "utcácska" többsávos és egyirányú.

A felhőkarcoló-negyedek utcáin nem jár szinte senki gyalog. Itt mindenki kocsival közlekedik, mert nagyon olcsó a benzin, és az autóárak se magasak. Úgyhogy csak a konferencia résztvevői, főleg diákok lézengtek az utcákon, folyton egymásba botlottunk a legkülönbözőbb helyeken. És persze csak mi jártunk busszal.

A busz még egy vicces dolog. Eleve úgy hívják, hogy METRO, mert ez a helyi BKV, illetve van még egy alfaja, a TROLLEY, ami kívülről legjobban a San Francisco-i villamosokra hasonlít, persze ez szintén benzines busz, és kerekeken gurul. Villamos, földalatti? Ugyan már! Az első villamosvonal talán 2004-re elkészül, és persze a houstoniak roppant büszkék rá. Csúcsforgalom van reggel 9-ig és délután 4-től.

Az átlagemberek nagyon hasonlítanak a jóllakott birkákhoz, akik hétköznap bejárnak dolgozni, hétvégén meg lemennek Galvestonba horgászni. Tényleg mindenki elég jóllakottan néz ki! Houston lakosságának min. 70%-a túlsúlyos, vagy ilyesmi problémája van. Hát igen, a jóléti társadalom...

A másik oldalon ott vannak, akik busszal járnak. A mexikóiak és a feketék. Bár a mexikói bevándorlóknak sokkal rosszabb soruk van, mert ők végzik el a "piszkos" munkát. Ők a Maria és a Juan a szállodákban, a bevásárlóközpontokban az eladók, ők dolgoznak a hatalmas építkezéseken, akár a filmekben.

Mivel a konferencia lényegi része hétfőn kezdődött, és csak néhány engem érintő előadás volt a hétvégén, így volt időnk ellátogatni a Houstontól 100 km-re fekvő Mexikói öböl partjára, Galvestonba, egy hatalmas kikötő- és üdülővárosba. Egy óceán-parti reggeli után újból útra keltünk, hogy megnézzük a Houston külterületén fekvő NASAs Johnsons Space Centert. Itt meglátogattuk a hatalmas Visitors Centert – űrkiállítás igazi csúcstechnológiával, illetve az űrmissziók földi irányítása is itt zajlik. Persze a szeptember 11-ei események miatt nagyon szigorú biztonsági intézkedések voltak, és csak kisbusszal vittek körbe a régi kiszuperált rakéták és azon épületek között, ahol a tényleges munka zajlik. Kis bevásárlás után a NASA-shopban (minden borzasztó drága, mert rajta van, hogy NASA) visszatértünk Houstonba, hogy belemélyedjünk a szakmai érdekességekbe a WSC előadásai és nagyszabású kiállításai során.

Több mint 100 országból érkeztek az űrélet ipari, politikai, tudományos és műszaki vezető szakemberei, hogy a 44 megadott különböző témában tudományos és szakmai előadásokat tartsanak. Ezek az előadássorozatok rávilágítottak az űrtechnológiában rejlő új tudományos és műszaki lehetőségekre. Bemutatták az egyik legszenzációsabb fejleményt, a Nemzetközi Űrállomás eddigi és további felépítését. Új projekteket jelentettek be az orvostudomány és a bio-gyógyszerek űrbéli alkalmazásáról, az űrállomásra felvitt új biológiai és fiziológiai kísérletekről.

Fórumot biztosítottak a nemzetközi politikai és űrjogi együttműködés lehetséges formáiról szóló vitáknak. Bemutattak jövőbeli terveket a további naprendszerkutatás lehetséges útjairól. (Sajnos az idén február 2-án a Columbia űrrepülővel történt katasztrófa miatt ezen programok jó része valószínűleg újabb 10 éveket fog késni...).

Az űr új arca volt a kongresszus témája. Kérdés, hogy a megannyi fantasztikus elme által létrehozott terv és újdonság mikor töltheti be valódi szerepét, mikor indulhat el a végre a Mars program a jelenlegi világpolitikai helyzet és a február másodiki tragédia fényében.

A sok érdekes előadás mellett nagy élményt jelentett az, hogy több mint 200 diákkal találkozhattam szerte Európából, néhánnyal még Ausztráliából, Japánból is. Minden este megvitattuk a Hotel teraszán, vagy egy Steak House-ban az aznapi előadásokat, a külföldi egyetemeken zajló életet, az amerikai "kultúrát". Nagyon jó társaság volt, és sok értékes ismeretségre tettem szert.

Utolsó előtti este a Houstoni Rice University laborjait látogathattuk meg, majd az egyetem ötcsillagos Hilton szállójában rendezett International Student Party-n vehettünk részt. Buli volt. (Igazán kár, hogy az USA-ban 21 év a felnőtt-korúság határa, és én még erősen csak a 20. életévemet tapostam. A többiek azért sutyiba küldözgették az ital-jegyeket "–Oh, poor girl, she is only 20!" felkiáltással).

Utolsó nap még végigjártam a kongresszusi központ kiállítását, ahol a leghíresebb nemzetközi, űrtechnológiával is foglalkozó vállalatok (pl. Boeing, Lockheed Martin, Cnes, ArianneSpace), a legnagyobb űrügynökségek (NASA, ESA, NASDAC), mobiltelefon társaságok, nemzeti űrügynökségek képviselték magukat, hatalmas poszterekkel, szimulátorokkal, óriási TFT kijelzős oktató filmekkel és még sok más kis érdekességgel. (A legviccesebbek, amikre mindenki vadászott: felfújható Arianne5-ös rakéta, és a pattintásra villogó gumilabda).

Aztán eljött a hazaindulás napja is. Az ott töltött tíz nap alatt végig jó időnk volt, ragyogó napsütés, 30 fok meleg, csak induláskor kezdett el szakadni az eső, mintha ezzel is hozzá akart volna járulni a természet a hangulatunkhoz.

E-mail cím és telefonszámcserék, ígéretek, hogy találkozunk a következő konferencián, búcsú az új barátoktól. Felszálltunk. Hamar eltelt a repülőút, mert végig aludtunk. A gép másnap reggel amszterdami idő szerint 7-kor landolt, a vonatom viszont csak este 7-kor indult, így volt időm még egy barangolásra Amszterdamban. Ragyogott a nap, nagyon hideg volt, és én meg nagyon egyedül voltam, de azért így is élmény volt az utcákon sétálgatni.

Szomorú voltam, mivel haza kellett jönni, és vártak a kihívások az egyetemen. Ugyanakkor vidám voltam, mert újra otthon lehetek, és láthatom a barátaimat. Amikor átment a vonat a Déli vasúti-összekötő hídon és kinézve az ablakon megláttam a Dunát, a Gellért-hegyet, a Lánchidat, olyan érzés töltött el, amit csak az érezhet, aki igazán távol volt.

Örülök, hogy újra itthon vagyok, örülök, hogy újra Budapesten vagyok.

Tbabe