BMEU Konferencia – Hallgatói szemmel
Azt valószínűleg már majdnem mindenki tudja, hogy Magyarország már a közeli EU-csatlakozásra készül, és ennek kapcsán az is sejthető – ismerve Egyetemünk állapotát és jellemző problémáit –, hogy nem kis kihívást fog jelenteni a BME beilleszkedése az európai felsőoktatási intézményrendszerbe.
A három kiemelt problémakör: a 2010 környékén bevezetendő kétlépcsős képzés, a BME jellegzetesen kelet-európai típusú intézményirányítási modelljének elmaradottsága, és az Egyetem beillesztése különböző kutatás-fejlesztési projektekbe.
E három téma köré csoportosult az Egyetemünkön 2003. január 22-23-án megrendezett konferencia, amely talán a fentihez hasonló eszmefuttatás során a BMEU nevet kapta.
A konferencia a három kiemelt kérdéskör tárgyalásával három szekcióra tagolva próbálkozott. A "Kétszintű képzés a műszaki felsőoktatásban" címűt Molnár Károly oktatási rektorhelyettes, A "XXI. század egyeteme" címűt Pap László stratégiai rektorhelyettes, míg a második nap folyó "Kutatás és alkotás a Műegyetemen" címűt Horvai György tudományos és nemzetközi rektorhelyettes vezette.
Első nap a program a megnyitóval, Detrekői Ákos rektor úr, valamint Magyar Bálint oktatási miniszter köszöntőjével indult. Már itt is elhangzottak érdekes gondolatok, ezek közül a cikk íróját rektor úr azon kijelentése ragadta meg leginkább, hogy a BME az EU csatlakozással a többi európai egyetem szemszögéből nézve egy szimpatikus, exotikus látogatóból piaci konkurenciává fog válni. Miniszter úr kissé hosszúra nyúlt előadása felölelte a magyar oktatás teljes struktúrájának legnagyobb problémáit. A közoktatásnál kiemelte a készségfejlesztés és a lexikális ismeretek ellentmondását, a nyelvismeretek fejlesztésének, illetve a digitális kultúrával való alapszintű megismertetés fontosságát. A felsőoktatással kapcsolatosan először kinyilvánította a minisztérium elkötelezettségét a kétszintű érettségi/felvételi rendszer bevezetésével kapcsolatosan. A fő érdekesség mégis az volt, hogy elég kemény hangon nyilatkozott az intézményfinanszírozás és az intézményi vezetési struktúrák visszásságairól, és hogy a minisztérium ezek ellen keményen fel kíván lépni. Elhangzott, hogy a jelenlegi felsőoktatás-finanszírozás nem teljesítményen, vagy társadalmi igényeken alapul, hanem gyakorlatilag bármilyen szak esetében mesterségesen teremt virtuális keresletet a hallgatók száma utáni normatív finanszírozással. Kiemelte azt a problémát, hogy jelenleg a felsőoktatási intézmények vezetői az oktatói vonalról kerülnek ki, ez nem garantálja azt, hogy ezek a vezetők a megfelelő menedzsment készségeknek is birtokában legyenek. Ráadásul ezek a vezetők függésben vannak az oktatógárdától, így sok esetben nem a hatékonyság vagy más racionális szempontok mentén születnek döntések, hanem méltányossági alapon. Érintőlegesen szóba került még a kormány kollégiumfejlesztési programja. A minisztérium jelenleg a magánfinanszírozással, állami támogatással, és intézményi közreműködéssel létrehozott kollégiumok koncepcióját támogatja, természetesen figyelmet fordítva arra is, hogy hallgatói oldalról előálljon a megfelelő nagyságú fizetőképes kereslet (pl. növelni szeretnék a lakhatási támogatásra fordítható kereteket).
A bevezetőt követő kávészünet után kezdődött meg a kétlépcsős képzéssel kapcsolatos szekció. Az előadók (BME-sek, illetve külsősök egyaránt) mély elkötelezettséget mutattak Magyarország bolognai folyamathoz való csatlakozásával kapcsolatban. Ez egyfelől szükségszerű az EU-n belüli kompatibilitás kialakításának hosszabb távú szempontjai miatt, másfelől viszont megoldást kínálhat a magyar műszaki felsőoktatás legégetőbb problémáinak egy részére (ilyen például az elitképzés vs. tömegképzés nehezen feloldható ellentmondása).
A szekció első, és talán egyik legérdekesebb előadását Fodor István, az Ericsson igazgatótanácsának elnöke tartotta, "A társadalom igényei a mérnökkel szemben" címmel. Formailag is érdekes volt, hiszen az előadás arról szólt, hogy a konferencia weblapján előre közzétett hatalmas mennyiségű kérdés közül ragadta ki azokat, amelyeket ő az egész probléma kulcsának érzett, és ezekre adott választ, de úgy, hogy a végére mégis felépült egy kvázi teljes rendszer belőle. Fő gondolatai: a jelenlegi társadalmi és gazdasági keretek között egyértelmű, hogy az egyetlen hosszú távon is valós érték a tudás, beszéljünk akár egy országról, akár egy vállalatról. "A mérnök a globalizáció üzemanyaga", mivel a mérnöki tudományok azok, amelyekben a szükséges és legértékesebb innovatív képesség a legnagyobb arányban van jelen. Az ideális mérnök ennek megfelelően nem elsősorban a konkrét szakmai tudásával emelkedik ki, hanem sokkal inkább azzal a képességével, hogy képes ezen tudás újratermelésére, bővítésére, fejlesztésére. A mérnök kreatív, önálló gondolkodásra képes ember, aki széleskörű társadalomtudományi ismeretekkel, általános műveltséggel, kommunikációs és vezetői készségekkel, szilárd erkölcsi alapokkal rendelkezik. A mérnök jelleme igen komoly hozzáadott érték. A mérnökképzés feladata pedig messze nem csak a szakmai alapok megadása, de mindezen egyéb készségek, ismeretek, sőt, valamelyest a leendő mérnökök személyiségének fejlesztése is. Szerinte a magyar mérnökképzésnek a kompatibilitás, a hallgatói és oktatói mobilitás, és a fenti készségfejlesztés terén van a legtöbb behoznivalója.
Dr. Hrubos Ildikó, a BKÁE-ről az EU trendekben a bolognai nyilatkozat aláírása óta beállt változásokról beszélt. A hallgatóság megtudhatta, hogy a bolognai folyamat beindulása óta a célok is átalakultak, az eredeti egységesítés helyett most már kölcsönös elismerésről szoktak beszélni. Magyarul felismerték, hogy nem lehet, de valószínűleg nem is szükséges egy teljesen egységes európai rendszert létrehozni, sokkal fontosabb arra törekedni, hogy a különféle intézmények egymással összevethető végzettséget adjanak.
Egyfajta esettanulmányt tárt elénk Selényi Endre, a BME VIK, és Sima Dezső, a BMF NIK oktatója. Előadásukban bemutatták, hogyan segíthet a kétlépcsős képzésre való felkészülésben a szakterületen tevékenykedő hazai intézmények szoros együttműködése. Példaként azt a munkát hozták elő, amit a műszaki informatikai szak tanterveinek átdolgozásában eddig végeztek, és aminek már kézzelfogható nyoma is van a BME angol nyelvű BSc képzésének tanterve formájában. Összefoglalták azt is, hogy milyen kérdések várnak még megoldásra, és hogy milyen intézkedéseket kell kormányzati, illetve intézményi szinten megtenni. Érdekes, hogy kiderült, a törvényi szabályozás jelenleg fényévekkel le van maradva az intézményi szinthez képest.
Dr. Péczeli Gábor az átállás nehézségeiről beszélt, hangsúlyozva, hogy nem elég tantervekről beszélni az átalakulás kapcsán, hiszen komoly problémákat kell kezelni az oktatói oldalról is.
Dr. Jobbágy Ákos is kiemelte, hogy a változás szükséges, nem csak az átállás miatt. Az ő előadásából érdekes információkhoz juthattunk pl. a hallgatói aktivitás elvi és gyakorlati mérőszámairól, az oktató-hallgató arány időbeni változásairól, az egy diplomára jutó ráfordítás csökkenéséről, valamint hogy mindez milyen kihatással lesz a diploma értékére.
A szekció zárásaként Dr. Ginsztler János a felnőttképzés kérdéseiről beszélt. A bolognai folyamat kapcsán is bejön egy új fogalom, a lifelong learning, aminek a lényege az ismeretek felnőttkorban folytatódó folyamatos, szervezett bővítése. Ennek a szükségessége már akkor is nyilvánvalóvá válik, ha belegondolunk, hogy ma az élvonalbeli tudományokban megszerzett tudás elévülési ideje soha nem látott mélységeket ért el, ezért ma már nem érhet véget a tanulás az egyetemi diploma megszerzésével.
Délután kezdődött a második szekció, ami az intézményszervezés és irányítás aktuális kihívásai volt hivatott feltárni.
Dr. Kövesi János, a BME GTK dékána, valamint az őt követő Dr. Gyökér Irén sajátos hangulatú előadásaiból megtudhattuk, hogy a BME jelenlegi vezetési struktúrája, vezetőválasztási stratégiái és a humánerőforrás management elvei gyakorlatilag egyáltalán nem emlékeztetnek egy korszerű, hatékony szervezetben normálisan uralkodó viszonyokra. Ezen a téren a rendszerváltás óta semmilyen komoly előrelépésre nem került sor, és ha a nagyon közeli jövőben nem áll be ezen a fronton érdemi változás, az törvényszerűen a színvonal további zuhanásához fog vezetni, és az EU-beli versenyképesség is csak álom marad.
Dr. Veress Gábor a minőségbiztosítás felsőoktatásban betöltött szerepéről beszélt. ISO 9004 néven kidolgozásra került már egy szabvány, ami a felsőoktatási minőségbiztosítási rendszerekre alkalmazható. Ennek főbb szempontjai a felsővezetők elkötelezettsége, a magas színvonalú intézményi kultúra, a minőségi szemlélet fejlettsége, a minőségbiztosítási szervezet és rendszer milyensége.
Az előadók sorában Dr. Mang Béla, az OM felsőoktatási ügyekért felelős helyettes államtitkára következett. Felhívta az oktatók figyelmét arra, hogy a hallgatót, mint meghatározó szempontot nem szabad elhanyagolni, mivel az oktatók lehetőségeit mindenképpen meghatározza a hallgatók aktuális mentalitása, hozzáállása. Beszélt az OM elkötelezettségéről az integrált intézmények egybentartásával kapcsolatban, és hogy a minisztérium tervei szerint 2008–2010 körül ezeken az intézményeken már nem fog látszani, hogy valaha külön utakat jártak. Mégis a legfontosabb az volt, amikor kijelentette, hogy a felsőoktatási intézmények a következő években az állami támogatások számottevő növekedésére nem számíthatnak.
Következett G. Németh György, a Westel kommunikációs ügyvezető igazgatójának előadása, aminek stílusa és színvonala nagyban kilógott a konferencia átlagából, sajnos lefelé, úgyhogy erről inkább helyénvaló semmit nem írni.
A záróakkord Török Imre BME Gazdasági és műszaki főigazgató, valamit Gordos Géza előadása volt az intézményfinanszírozás aktuális kérdéseiről, lehetőségeiről. Főigazgató úr felhívta a figyelmet arra, hogy az állami források számottevő növekedésére nem lehet számítani, így elsősorban a saját bevételek bővítésére, illetve a meglévő források hatékony felhasználására kell törekedni. A forrásbővítésre egyébként az EU csatlakozás remélhetőleg jó lehetőséget fog kínálni. Érdekes adatokkal is szolgált, miszerint pl. Magyarország EU-átlagon felüli GDP arányban költ az oktatásra, vagy míg a képzési és fenntartási normatíva reálértéke 1/3-a az 1989-es szintnek, az oktatói bérek pedig mára megközelítették az akkoriakat, addig a fejlesztésre költhető pénzek még mindig az akkori szint 10%-a alatt vannak.
Gordos tanár úr előadásában először az egyetemi bevételeinek típusait részletezte, majd külön részben a saját bevételek típusait, és azok bővítésének lehetséges módjait fejtette ki. Ipari cégekkel való együttműködésre elsősorban kutatási területen vannak tág lehetőségek. Beszélt annak fontosságáról is, hogy a hatékony forrásszerzés, és felhasználás érdekében folyamatosan értékeljék, és elemezzék egy-egy együttműködés hasznosságát, erre megfelelő mérőszámokat alakítsanak ki.
A konferencia harmadik és egyben utolsó szekciójára "Kutatás és alkotás a Műegyetemen" címmel a második napon került sor. Ez alapképzéses hallgatók számára talán kevésbé volt érdekes, így erről csak rövidebben érdemes itt megemlékezni.
Ez a szekció elsősorban a kutatási és fejlesztési tevékenységek anyagi finanszírozásának kérdéskörét, valamit a PhD képzéssel kapcsolatban felvetődő témákat célozta meg. Vezetője Horvai György tudományos és nemzetközi rektorhelyettes volt. Több előadás foglalkozott az egyetemi és ipari kutatások és fejlesztések minél hatékonyabb összekapcsolásával, melyek nagyon fontos tartalmi és anyagi források, így feltétlenül szükségesek az egyetem versenyképességének megőrzéséhez, még ha erősen ciklikusak is.
A konferencia végén zárszavában a Rektor Úr három jellemzőjét emelte ki a konferenciának:
Hasznos, őszinte és szórakoztató volt. A hasznosságot azt hiszem, nem kell elemezni. Az előadások és viták során az egyetem számos igen nyílt és határozott bírálatot kapott, mely az őszinteségre utal. Szórakoztató voltát pedig a jelentős létszám (250 regisztrált résztvevő) és az előadások során tapasztalt figyelem bizonyítja.
Különösen kiemelendő, hogy a második szekció nagyobb része az Egyetem kőkemény önkritikája volt. Egy olyan rendezvényen, ahová hivatalosak voltak az iparban működő cégek képviselői, illetve más, partner, vagy konkurens felsőoktatási intézmények vezetői, keresetlen nyíltsággal került kimondásra számos olyan probléma, amit a HÖK-ösök, egyetemi vezetők minden bizonnyal nagyon régóta éreznek, de tapintatból nem szokás feszegetni őket. Most így talán megkockáztathatjuk, valami elkezdődött...
medu & Kristóf