Fiatalság-bolondság

Ülök a vonaton. Velem szemben idősödő öregúr. Néha-néha egymásra mosolygunk, váltunk néhány szót.

Ilyen leszek egykor vajon én is? Ilyen volt vajon mindig a két generáció kapcsolata?

Nem! Nem hinném.

A fiatalság sohasem a meggondoltságáról, inkább tüzességéről és hevéről volt híres. Az idősek pedig a megfontoltak, a sokat látott, tapasztalt tudók és tanácsadók voltak.

A fiatal mindig is az újat kereste, olykor szembeszegült az idősekkel. Ez helyénvaló is volt. Az emberi természet kifejlődése megköveteli ezt. De véleményem szerint sohasem lett volna szabad azzá változnia, mint ami most van.

Ma a fiatalság már nem az idősek, a szülők, nagyszülők tapasztalatokból felépülő világképével szegül szembe, ami mindkettőjük épülését szolgálja, hiszen a tézis és az antitézis is kell a szintézishez, hanem erkölcsökkel, hagyományokkal, lelkülettel, mindazzal, ami szellemiséget, stabilitást ad az embernek. (Ennek egy apró példája a mese. Én tudom, boldog lettem volna, ha édesanyám igazi magyar népmeséket mesél nekem, nem pedig tömegesen gyártott mackós, meg elefántos meséket.)

Szembeszegül a kultúrával, ami a nép éltetője. (Mintha régebben kicsit több néptáncos fiatal lett volna...) Ennek a folyamatnak a következménye az is, hogy sok falu lakosságának átlagéletkora kezd növekedni. A fiatalok a városba mennek rohanni, hogy utána egész életükön át ne tudják kipihenni.

Mi történik velünk? Miért siet mindenki, és hova?

Shakya