Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Levelezzünk!

„Szia Kedves Idegen!"

Boszorkány

"...olyan pontjait érintettem testemmel és kezemmel nem éppen finoman, ami a női mivoltát sértette."

Köszönetnyilvánítás

A ház, ahol élünk

HÉV közlekedett Budafokról a körtérig, ott lehetett villamosra szállni. Ebben az időben még igen mostohák voltak itt a körülmények.

HK news

Választások után – Volt nyílt nap – Lesz KTH – OHV – Pályázatok

Kollégium és diákotthon

Életkép

Rudolf Pétertől az ír népzenéig

Guide to safe FAX

DSK őszi féléves rendezvénynaptár

EHK tükör

Fellélegezhettek kedves olvasók, az EHK-tükör sikeresen átküzdötte magát az Y2K problémával kapcsolatos nehézségeken, és már itt is van az évezred utolsó évének első példánya.

A dátumváltás azonban változást hozott Egyetemünk nevében, hiszen 2000. január 1-jétől már nem a Budapesti Műszaki Egyetem, hanem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatói vagytok. Ugye mennyire más érzés?

Akkor most nézzünk kicsit szét az EHK háza táján!

Az öntevékeny körök tavalyi beszámolói számos postai és egyéb kitérő után végre szinte kivétel nélkül megérkeztek, sőt az EHK pályázatokkal foglalkozó bizottsága át is tekintette ezeket. Természetesen idén is lesz hasonló pályázat, melyről időben mindenki tájékoztatást fog kapni a megfelelő csatornákon és természetesen az EHK-tükör hasábjain keresztül is.

Az Egyetemi Tanács 1999. december 20-i ülésén számos kitüntetés odaítéléséről született döntés, többek között "Az Egyetemi Ifjúságért" ("Pro Juventute Universitatis") kitüntetés adományozásáról is. Ez az elismerés az egyetemi hallgatóságért legtöbbet, leghasznosabban tevékenykedő egyetemi polgárok munkáját hivatott jutalmazni. A kitüntetettek ebben az évben: Farkas Gyula doktorandusz hallgató (KSK), Mészáros Gábor mérnök-fizikus hallgató (TTK), Nyusztay Lászlóné Dr. Dévai Katalin egyetemi docens (GTK), Szabó Mihály egyetemi adjunktus (VEK). Ezúton is gratulálunk.

Elkészült a Tanulmányi Ügyrend végleges változata, melyet a Rektor úr december 14-én aláírt. A Tanulmányi Ügyrend a TVSz mellékleteként többek között a hallgatói jogviszonnyal, oktatásszervezéssel, tantervkészítéssel, igazolásokkal kapcsolatos kérdéseket szabályozza.

Március 1-jén kerül megrendezésre az egyetemi sportnap.

Az e-mail címünk még mindig változatlan: ehk@sc.bme.hu

Bóta Gábor