ARTulcsapás

Már nem

Már nem foghatom meg a kezed
Mert százezer seb szakad fel
Ordítva minden érintésre
Már nem simogathatom meg az arcod
Mert kővé válik minden mosoly a
Halál gyengéd lehelletétől
Már nem ölelhetlek magamhoz szorosan
Mert minden ölelés egy újabb gyűrődés
Csak a tegnap hófehér ruháján
Már nem csókolhatlak forrón
Mert minden csók apró jégszilánkként
Sebzi halálra gyönyörű ajkad
Már nem érinthetlek meg gyengéden
Remegve
Mert az akaratos szorítások
Csak a fájó szenvedést rázzák fel
Mély, ólmos "meg akarlak gyűlölni"
Álmából
Már nem csókollak, nem kereslek
De a sötét éjszakábakon, árnyékod
Szorítva
Újra és újra megidézlek.

Megváltoztál

Egy új világot építettél
Magadnak,
Melyből engem kihagytál...

Nincs benne számomra hely,
Hát nem is találhattál.

S ha majd holnap ez is összedől,
Te ismét újat építesz
S valakit akkor is
Csak így
Elveszítesz?

Míg elmúlik a tél

Megőrzöm szívemben
A lágy meleget
Még kint tombol a
Szél
Megőrzöm drága
Emlékedet
Még csak a szívem
Emlékezni bír
Megőrzöm
hangodat
mosolyod
Megőrzök
minden kézfogást
minden remegést
Megőrzöm
A
Szerelmet
S azt a fél
Gesztenyét!

Nem tudnám boldoggá tenni őt

Ő simulna hozzám,
De a te bőröd égetne,
Az ő ajkához érne a szám,
De a te (örökre ismeretlen) csókod kísértene.
A te nevedet suttognám a sötétbe
Megannyi forró éjszakán
(Így)
Az ő szerelmét veszteném el,
De még mindig a tiédet siratnám!

Szeretlek

Szeretlek, míg sírnak kint az őszi fák
s míg könnyeznek a bánatos álmok
Szeretlek, mert benned álmodhatok újra
minden elfelejtett, falak mögé
zárt csökönyös álmot
Szeretlek, mert mosolyodban fellobban a világ
s szemedben újra csillog a halál
Szeretlek, mert meggyógyítod a sebeket, s
visszaadod nekem, amiről azt hittem,
örökre elveszett,
A szeretet

Tisztelettel: Riz Péter