Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Impressziók – II.

Mikromechanika Japánból.

Áramszünetek egyetemünkön

Interjú Győrfi "Szialaci" Lászlóval

Deep Zone D&B Club

Szabtam én már eleget, szabjon most már más is!

Cím nélkül

Csak lányoknak!

Mi vár ránk

ARTulcsapás

Játék

Érdeklődésünkre azt a választ kaptuk a Fizika Tanszékről, hogy a zh-t a hallgatóság 78%-a abszolválta.

Gellért

Látod, lassan itt az éjszaka, és te itt ülsz egyedül. Sötétedik. Hideg a kő, ami mellett ülsz, pedig meleg is lehetne. Tudod, és ő is tudja. Nem egyvalaki, vagy nem csak. Ez mindig nagyon bonyolult volt. Asszem, ez egyszerűen bonyolultra van kitalálva, fut át az agyadon... Hagyjuk, gondolod. Szoktatod a szemed a sötétséghez, néhány másodperce hagytad abba a nevek sorának vizslatását a mobilodon. Most már szeretnél csillagokat látni, ha már nem találtál senkit, akit felhívhatnál. Nem fogsz, felhős az ég, már délután is az volt. Lehet, havazni is fog. Mi jön ilyenkor? Hát persze, cigi. Szerencsére csend van, így hallgatod a fel-felizzó dohány halványan tábortüzet idéző sercegését. Oké, rendben, akkor nézzük a várost, az tetszeni szokott, egyszerre érezni, hogy te vagy meg a sok apróság odalenn, és hogy te is olyan apró vagy, mint ők. Taram. Tararam. Ujjaid dobolni kezdtek a kövön. Azon, ahol akár ülhetne is valaki. Nem egyvalaki, csak valaki.

Elrúgod magad a földtől, tovább indulsz. Igen, gondolod, most épp tovább vagy indulva. Nem csak éppen most, hanem már vagy két hónapja. Nem tudod, hová, csak épp azt tudod, hogy honnan. Nem, a dolgok nem értékelődtek át. Nem, nem gondolod, hogy hülyeség volt megtenni. Továbbindulni. Azt mondják, ha mindegy, hová mész, bármelyik út szükségképpen helyes. A kérdés csak az, mindegy-e, hová mégy? Hát persze, hogy a legkevésbé sem mindegy. Hát persze, hogy vitatkozol magaddal, s mondod, hogy a most a lényeg. Hát persze, hogy tudod, hogy ez a most így, ahogy van, nem felel meg. Lefelé indulsz a Gellért–hegyről. Az ember agya néha nem tud olyan könnyen elszakadni, mint máskor, azon gondolkozol, hogy másik vonatkozásában az út valóban lefelé megy-e. Ránézel egy szögletes kőre, és hirtelen azt gondolod: Sarokpontok. Úgy általában az életben. Mik azok? Család-munka-biztonság, vagy nyugalom-idő-harmónia, vagy fejlődés-dinamizmus-siker?

Még egy cigi. Gellért tér. Már nem sistereg olyan lágyan és halkan, úgy, hogy oda kelljen rá figyelni, hogy akár csak egy pillanatra, egyetlen dologra fókuszáljon minden agysejt, zaj van. Mint Pesten szinte mindenütt. Már megint nem lett jobb egy Gellért-hegytől, mondod félhangosan. Már megint nem lett jobb néhány sortól, gondolom csendesen.

Xabi