Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

TDK Konferencia

Sza-sza-szakestély...

Eddig mindig tartottunk egy vizsgabúcsúztatót februárban. Most valószínű, hogy ez egy szalagavató szakestély lesz, ami a Villanykaron még nem volt.

Rövidhírek

Erdélyi Tamás

Bitek a budiban

"13 éve írtuk"

Ja, az Újvár?

Néhányan talán éhen is halnának háló hiányában, hiszen nem menne a Netpincér – bár állítólag már valaki egyszer látott olyat, aki a koleszból telefonon rendelt pizzát.

Néhány adalék...

...a villamosmérnöki és informatikai tudományok poétikai előzményeihez Füstöss László tanár úr tollából.

"Célunk az, hogy az emberek jól érezzék magukat"

Sok a várakozási idő, ezzel sajnos nem tudunk mit csinálni. Jelenlegi kapacitásunk a maximális, három nagy és három kicsi szendvicssütőt használunk, folyamatosan van kenyér a sütőben, folyamatosan készítjük a szendvicseket.

Előérzet

"Rosszul sorrendezett, nemlineáris emlékképek tűnnek elő."

HK news

Sör, drog, nők

Amszterdami útibeszámoló

Már az útra készülődés sem volt mindennapi, Jimmy ugyanis megemlítette, hogy a hétvégén egyfajta, khmmm, hogy is mondjam, szóval buzitalálkozó (b.t.) lesz Amszterdamban, élesen ellentmondva a cím 3. pontjának. Ezt alátámasztani látszott, hogy a korábbi péntekeknél jóval kevesebb hely volt előreláthatólag a gépen, valamint hogy jóval nehezebb volt szállást szerezni, mint az egy zord októberi hétvégén úgy általában elvárható lett volna. Ennek ellenére "muszáj" volt menni, mert ez volt belátható időn belül (értsd: 1999) az utolsó olyan hétvége, amelyik mindkettőnknek (Balázs és én) megfelelt. Mindenesetre a múlt héten – lelki ráhangolódás gyanánt – azt tippelgettük, hogy ki honnan tud a találkozóról (kapott-e esetleg meghívót), lesznek-e egyáltalán stewardESSek a gépen, illetve hogy hogyan lehet a legbiztonságosabban felvenni a földről az esetleg leejtett tárgyakat.

Az út nagyjából eseménytelenül zajlott, bár mi egész beszállás közben az útitársakat néztük erősen gyanakvó tekintettel, de semmi aggodalomra okot adó jelet nem találtunk. Mindenképpen említést érdemel az úton felszolgált economy-élelem (Lufthansa, FRA-AMS): 1 db. Milka SchokoKeks (nettó 55 gr.) és 1 pohár ital (Coca Cola, cca 0.175 l). így belakomázva landoltunk Amszterdam Schiphol nevezetű repülőterén, kevéske tengerszint alatti magasságon. (A Schiphol-t "szkipol"-nak mondják, a p-t kb. úgy kell ejteni, mint amikor köp a TV-maci.)

Első benyomásunk (nem úgy!) mindenképpen nagyon kellemes volt, ezt a benyomást ugyanis a transfer desk-nél ücsörgő ifjú hölgyek látványa okozta. A későbbiekben nem kellett revidiálnunk azt az álláspontot, hogy a holland lányok úgy általában véve kifejezetten csinosak.

Szállásunk amolyan panzióféle, kétcsillagos, mindenesetre 125 pénz/éjszakáért adtak egy kétágyas ("Two separate beds, please!" – ezt a beígért b.t. miatt nem győztem hangsúlyozni), normális szobát, zuhany plusz pöce a folyosón, reggelivel és nagyon jó helyen, közel a belvároshoz.

A városról: az Ij folyó torkolatánál/ban épült, keresztül-kasul szelik a különböző csatornák, valamint itt van az Amstel nevű folyó [Amstel-i gát – Amsteler Dam – Amsterdam]. A pályaudvar pl. három mesterséges szigeten van, nyolcezer-valahányszáz vörösfenyő cölöp képezi az alapját. A csatornák partján általában van közút is, de nem mindegyik csatorna nem mindegyik partján. Rengeteg a felnyitható vagy felemelhető(!) híd és a zsilipkapu. Néhány ezer lakóhajó (inkább lakóuszály) is van, számuk hatóságilag korlátozott, egyikük-másikuk kimondottan szépen és igényesen megépítve. A csatornákon mindenféle vízialkalmatosságok közlekednek, néha elképesztő helyekre bekanyarodva és a hidak alá nem beszorulva. A házak picik, szűkek. Jellemző, hogy a legtöbb ház tetőszerkezetéből a mestergerenda ki van vezetve az utcára és egy kampó van ráapplikálva, másként ugyanis nehéz lenne a bútorokat a szűk lépcsőházakban felvinni a lakásokba. Az ablakfelületek általában nagyok és "mélyen" vannak, a házaknak nem nagyon van talapzata, hanem az előszoba szintje az utca szintjén van. A belváros, tehát ahol a híresebb látnivalók vannak, nagyon kicsi, bő fél óra alatt nagyjából bárhonnan bárhova el lehet jutni, ennek nagy hasznát vettük a későbbiekben.

Szóval megérkeztünk a szállásra, ahonnan esti városnézésre indultunk, úgy találomra. Itt láttuk először úgy igazán a csatornákat, az ott manőverező vízibuszokat, a szűk utcákon döngető autókat és még sok minden mást, amiről egy bekezdéssel feljebb írtam.

Az egyik utcasarkon befordulva feltűnt, hogy a fényekben a piros kezd dominálni. Ez volna hát a híres piroslámpás negyed, amit nem nagyon lehetett volna amúgy sem eltéveszteni, ugyanis a belváros kellős közepén, jónéhány hektáros területen helyezkedik el. Mint később kiderült, errefelé semmilyen törvény sem szabályozza a kirakatok tartalmát(!), ennek megfelelően az üzletek eléggé eleresztik magukat. Az utcákon szép számmal vannak mozik, peep show-k es színházak. Az igazi meglepetés azonban talán nem is ez volt, hanem a bordélyok kirakata. Egy bordélyhoz 2-5, kb. egy méter széles üvegajtó ("kirakat") tartozik, amelyek mindegyike mögött 1-1 kéjipari szakmunkás áll/ül, általában alacsony anyagköltségű fehérneműkben. A hölgyek – megint csak általában – meglepően magas esztétikai színvonalat képviselnek, főleg Ázsiát es Európát reprezentálják. Az alaptarifa 100-200 pénz.

Szombaton reggel magunkhoz vettünk egy párat a szállóban levő katalógusok közül, majd úgy-ahogy megterveztük a programot. Vettünk két egész napos vízibuszbérletet (másnap délig érvényes!), majd hajókáztunk a Hajózási Múzeumhoz. A vízibuszos kislány felhívta a figyelmünket, hogy csak a "zöld vonal" menetrendje érvényes, a pirosét és a kékét bölcsebb dolog a hajóstól megkérdezni – ezt sajnos igen könnyelműen kezeltük a kezdetekben. Még a vízibuszokhoz tartozik, hogy a hangszóróból folyamatos angol-német tájékoztató jön, így elég sokat meg lehet tudni a városról hajókázás közben is, például azt, hogy egy csomó helyen azért van egy alacsony korlát a csatorna partján, mert annyi autót kellett kihalászni a vízből, hogy olcsóbb volt korlátokat telepíteni.

Hajózási Múzeum után séta, Botanikus Kert és általános városnézés következett. Szerettünk volna meg vízibiciklizni is, de ehhez már túl késő volt, mint kiderült. A vízibicikliben egyébként az (lett volna) a poén, hogy a négy állomáshelyük bármelyikén le lehet adni a kölcsönzött járművet, így nem muszáj céltalanul körözni. Besétáltunk a város kellős közepébe, a Dam térre, ahol konstatáltuk, hogy a Tussaud-panoptikum fél órája bezárt. Visszamentünk a szállásra, ahonnan rövid pihenő után vacsorázni mentünk, majd ellenőriztük, hogy nem lopták-e el tegnap óta a piroslámpás negyedet.

Vasárnap rutinosan időre mentünk a vízibuszhoz, ahol mondták, hogy negyed óra múlva jön a (nekünk sokkal jobb) piros busz. Húsz perc múlva az is kiderült, hogy mégsem jön, hanem majd csak újabb 40 perc múlva. Rövid bosszankodás után besétáltunk az egyik főutcába, ahol emléktárgy-vásárlással múlattuk az időt. Igaz, hogy innen már látszott szabad szemmel is a panoptikum, de nem baj, visszasétáltunk a hajóállomáshoz, ahonnan bő egy óra alatt értünk a Tussaud-hoz, cserébe úgy-ahogy felengedtek a végtagjaink valamint újabb okosságokat tudtunk meg a városról és a kanálisokról.

A panoptikum holland történelmi jelenetekkel és hagyományokkal nyit, ami után következnek a világ hírességei. Ha minden igaz, van fénykép Balázsról, rólam, meg valami Clintonról.

Lesétáltunk a virágpiachoz, ami inkább virág- és emléktárgypiac volt, a csúcs az itteni portékák közül a "Cannabis Starter Kit" volt, pár guldenért. Juteszembe, cannabis: ez ugye errefelé legális, ennek megfelelően minden formátumban kapható. Vannak ezen felül ilyen "Coffee shop" nevű boltok, melyek profilja nem elsősorban a kávéárusítás. Sötétedés után ezen kívül előkerülnek a kokain és egyéb keményebb anyagok rendkívül bizalomgerjesztő külsejű árusai.

Piac után bementünk a Dam térre sajtüzletet fényképezni (nem jött össze, vasárnap délután lévén), valamint visszafelé az ekkor éppen kihalt piroslámpás negyedben lefényképeztük a már péntek este kiszemelt "Pisilni tilos!" táblát. Visszamentünk a szállásra kissé kiolvasztani magunkat, összepakolni a másnap hajnali indulásra. Este pizzéria, pólóvásárlás, majd a szokásos esti városnézés következett.

Reggel a vasúton megállapítottuk, hogy a menetrend tényleg nem az erőssége az itt lakó népeknek. Szerencsére jókor megneszeltük, hogy a kiírt vonat mégsem fog megállni Schipholon, így még időben átszálltunk egy másik vonatra, és a gép indulása előtt 38 perccel meg is érkeztünk a reptérre.

Itt "természetesen" nem volt kiírva a gépünk, amit már beletörődve vettünk tudomásul. Szerencsére még időben megtaláltuk, odaértünk, becheckeltünk, staff-and-crew-only beelőztük az átvilagítást, futottunk a bőröndünk után és odajutottunk a kapuhoz.

Beültunk, push back, majd jó huszonöt perc múlva vissza az egész. Itt bemondták, hogy egyrészt néhány csomagot kiraknak, másrészt "a" számítógépet újraindítják(!), ezért kellett a hajtóművet is leállítani. Meg hogy a rádiótelefonokat még egyszer mindenki, de most már isten bizony, mert biztos ezért nem megy "a" számítógép. Végül 8:20-kor elindult az eredetileg 7:30-ra kiírt gép. A kaja annyiban változott a péntekihez képest, hogy a Milka helyett valami gyümölcskenyér volt (60 gramm), ezt most már le is fényképeztük, a méretek szemléltetése végett egy beszállókártyával együtt.

A kaja egy kicsit kilátszik alóla.

Krisz