Nyílt levél nyitott szívvel és kinyílt bicskával Kincses Zsoltnak
Zsíros margarin
Az Impi maradjon valódi közös alkotás, és ne legyen mű egylet!
Van egy olyan mondás, hogy az az igazi katasztrófa, ha a butaság és a tehetségtelenség szorgalommal párosul. Nem állítom, hogy ez ebben a formában állna a te újságírói tevékenységedre – hiszen szoktál okos és tehetséges cikkeket is elhelyezni kedvenc lapunkban –, de azért van abban valami, hogy a mennyiség egy bizonyos határ után a minőség kárára megy. Valahogy nem tudlak elképzelni, amint órákig csiszolgatod a számítógép előtt pár soros írásodat, dühösen téped ki az írógépből a huszadik majdnem tiszta ívet, rojtosra rágcsálod a ceruzát egy agyonfirkált fecni fölé görnyedve, vagy éppen napokig csak dobálod magad éjszakánként az ágyban, nem tudva eldönteni, hogy egy-egy téma egyáltalán megérdemli-e az írásbeliség örökkévalóságát.
Az előző Impulzusban (III. 3.) majdnem megvalósult egyik bírálód javaslata, hogy legyen külön Kincses melléklet, hiszen (ha jól dekódoljuk az aláírásokat, kiderül) a 7.-13. oldalakat – három rövidke szöveg kivételével – a te kereken tíz írásod foglalja el, ezek szerint hat és fél oldal terjedelemben. (Azért csak majdnem, mert az ötlet szerint kivehető mellékletnek kellett volna téged tartalmaznia.) Mindazonáltal nem önmagában ez a belőled hömpölygő betűtenger késztetett arra, hogy százegygombosat ragadjak, hanem az a tény – bocsánat, általános ítélet –, hogy alkotásaid minősített többsége minősíthetetlen színvonalú, mondhatni fölösleges.
Az első cikked – érthetetlenül indulatos befejezését kivéve – tulajdonképpen hasznos, mert tájékoztat az euromérnöki diplomáról. A "Műegyetemi állásbörze a Közgázosokért, avagy a Kizsákmányolás Felsőiskolájá"-ban viszont már sok rád jellemző hibát elkövetsz. Már a cím is ágyúval verébre tüzel. A cégek közgazdászokat is vártak, nem pedig csak őket, nem értem, ez miért baj. Valószínűleg ma nagyobb a kereslet irántuk, mint a mérnökök iránt (a gazdasági rendszerváltás természetes módon előzi meg a műszaki fejlesztések felfutását), de ezért nem kellene kicsinyesen irigykedni. Az ügyetlenül tördelt "Mi vár ránk"-od négy hasábja elég jól leírja a gazdasági válság lefelé kunkorodó spiráljának mechanizmusát. De nincs benne új gondolat, nem egy kari lapba való, hanem legfeljebb egy általános iskolai töri könyvbe. A bekeretezett frappáns felhívás pedig valóban a tartalommentesség csimborasszója. Kredites cikked viszont jól tájékoztat, és a terjedelme is megfelel a tartalomnak. Az "(El)Kerítés" sem rossz a maga műfajában, bár lehet, hogy az egész csak a végén szereplő poén kedvéért született. A lap alján található szellemtelen zagyvaság viszont teljesen fölösleges. A következő három írás (órarend, nyelvvizsga, kutya) mind-mind igazi kincsesi turmix: informatív tájékoztatás, valós problémafelvetés, evidenciák és mások számára teljesen érdektelen szubjektív gondolatok kissé bő lére eresztett és indokolatlanul dühöngő elegye.
Tulajdonképpen a "Lard" az, ami miatt ellenállhatatlan írhatnékom támadt. Hiszen az eddigieket elmondhattam volna négyszemközt is, bár talán írásban és nyilvánosan nagyobb hatása lesz rád. De ez a cikk olyan gondolkodást tükröz, amely nem csak rád jellemző. Ne foglalkozzunk most az írás második felében túltengő primitív vulgár-bolsevik demagógiával (ha egyszer megbetegedsz, gyereked születik, elmész dolgozni egy céghez talán majd belátod, hogy a jó orvos, tanár, közgazdász és menedzser is produktív munkát végez), figyelmezzünk az alap-felvetésre. (Annak ellenére, hogy más is reagált – szakmaibb közgazdasági gondolatmenettel – a szóban forgó fejtegetésre.)
Azt hiszem, nem érted elég mélyen azt, amit Churchill a demokráciáról mondott, de szerintem a piacgazdaságra is igaz (erős a két dolog között az analógia, hiszen mindkettőben szabadon jelentkező különböző termékek közül választ a fogyasztó – vevő illetve szavazópolgár – szintén szabadon): nagyon rossz rendszer, de eddig még nem találtak ki jobbat. Valóban, a piacgazdaság (bár sokat finomodott), rengeteg pazarlással, káros hatással, rablógazdálkodással, irracionalitással jár, ahogy ezt sok kiváló bírálója (pl. K. Marx és Zs. Kincses) helyesen felismerte. De ez a szabályozás legalább működik. Nem tökéletesen, mindig van hibajel, de szinte kell is, hogy legyen, mert ezt csatoljuk vissza negatívan a kör elejére. Mint villamosmérnök bizonyára emlékszel arra, hogy a folyamatszabályozásban pont ez az automatizmus a zseniális. Te meg ülsz a drótban (a csőben) és kiabálsz, hogy a hibajel nem nulla! Hát persze, hogy nem!
Próbálkoztak már vezérléssel is irányítani népgazdaságokat. Azt gondolták, hogy okos tervezők majd megmondják, hogy miből mennyit kell termelni, mennyiért. Ugye te is tudod az eredményt?
Szóval igazad van, nem jó, hogy egy csomó olyan hagyományos magyar terméket, amelyekhez nem kell csúcstechnológia, nagy tömegben fogyasztják a háztartások (élelmiszerek, vegyiáruk) nyugatról hozunk be. Vegyük a margarint. Volt régen a ráma meg a liga. Tálalásra nem alkalmas csomagolásban, hidegen nem volt kenhető, de meg lehetett enni. Évtizedekig nem is okozott gondot, a zárt népgazdaság kevéske dollárját nem holland margarinra költötte, a gyár vígan termelt. Aztán Torgyán, Csurka és Antall hősiesen megváltotta a rendszert, lett nagy szabad import. A gyár tovább ontotta kemény építőkockáit. (Ez fontos mozzanat, maguktól nem váltottak, nem volt érdekük, várták a hibajelet!) De ekkor élelmes kereskedők elkezdték behozni a puhább, jobb csomagolású, finomabb holland margarint, amely a szállítási költségek, a magasabb holland bérek miatt drágább volt (de a szubvenció miatt nem annyival). A vásárlók egy jó része hajlandó volt többet adni a jobb minőségért, csökkent a magyar margarin forgalma. A gyár vezetői pedig csak ekkor kaptak észbe(!), csak a piaci konkurencia hatására kezdték meg a szükséges beruházást, és most hatalmas reklámkampányban vezetik be az új Rámá-t. Felteszem, hogy tíz év múlva magyar margarint fog venni szinte mindenki, és a boltokban csak elvétve lesz holland, egy picit drágábban, de egy picit mindig finomabb lesz, ezzel kényszerítve a magyar üzemet a minőség állandó fentartására, javítására.
Tehát még egyszer, valóban pazarlás volt nemzetgazdasági szinten az a néhány hónap, amíg holland margarint ettünk, de ha adminisztratívan kitiltottuk volna boltjainkból, még mindig rossz lenne a magyar. És ez történt, történik egy csomó termékcsoporttal. A hiba nem egyszerűen szükséges rossz, hanem a haladás motorja.
P.S.:
Remélem tudod, hogy nem akartalak megbántani, azt szeretném, ha továbbra is sokat írnál az Impibe (talán ne ennyire), de azzal a felelősséggel és igényességgel, amivel az 1000 példányos közlést meg kell különböztetni a szobatársaiddal való csevegéstől. Különben én fogok egy csomót írni, csak azért, hogy a gyenge cikkeidet kiszorítsam!
Maradok:
Ubi