Nem biztos, hogy
Mese...
Az alábbi történet első és másodévesek számára még nem biztos, hogy sokat mond. A felsőbbévesek azonban már tudják, ki kicsoda ...
Egyszer volt, hol nem volt, a Dirac-csúcson, a Nagy Potenciálgáton és a fodros bokron is túl, még a Nagy Szigorlat előtti időkben uralkodott az elöregedett Kondenzátor három leányával: Tantálkával, Ke Máriával és Elektro Lídiával. Akkoriban még nagyon jó dolga volt a népnek: bőven jutott mindenkinek betevő áram, tágas TO 9-es és DIP 24-es házakban élhettek és a Windows-okban csodálatosabbnál csodálatosabb PN-átmenetek nyílhattak.
Sajnos azonban minden jónak vége szakad egyszer, és a vén Kondenzátor királyságára is gyászos napok köszöntöttek, mivel megszállta egy gonosz tanszék, mely különösen kegyetlen szörny volt. Rettegett fegyverével, a Fekete Dobozzal sok ártatlan alkatrészt hajszolt pusztulásba, és nem kevés szépen induló karrier tört ketté miatta. Számtalan lovag próbálta már kiűzni az országból, és fejtett ki nagy ellenállást vele szemben, de a Fekete Doboz különösen nagy bemeneti admittanciájával könnyedén repluszolta őket, és ettől azok nyomtalanul eltűntek. A gonosz Tanszék közben elfoglalta a királyság ötödik emeletét és ott korlátlan hatalomra tett szert. Uralma azonban ennél sokkal jobban kiterjedt: kötelezővé tette a szívéhez oly közel álló vallás, az elméleti villamosságtan megtanulását és gyakorlását. Aki nem rendelkezett a szürke bibliával, az könnyen a pribékek kezébe került, és kínpadon végezte. Nagy volt az országban az elégedetlenség, de senki nem mert már szót emelni.
Azonban a szomszédos fejedelemséghez tartozó Komplex Frekvenciatartományban élt egy szegény pólus három fiával, akik meghallván, hogy a Kondenzátor gyönyörű lányai milyen helyzetbe kerültek, rögtön útnak indultak.
A legidősebb báty a világ legnagyobb száma., a Végtelen volt. Könnyűszerrel csinált a 0-ból 1-et, és nem akadt olyan ellenfele, akiből bármi is maradt volna, ha leosztotta. Útnak indult hát, s amikor a Párhuzamos Eredőn ment volna át, elébe toppant egy szegény relé.
– Kérlek, tisztítsd meg érintkezőimet és szigeteld le tekercsemet!
– Ugyan már, én most sokkal fontosabb küldetésben járok, nem érek rá holmi relékről vakarni a koszt. – válaszolta Végtelen, s azzal faképnél hagyta.
El is ért a gonosz birodalmába és kihívta párbajra. A gonosz Tanszék meg csak bevetette ellene a Fekete Dobozt, és az párhuzamos induktivitásával könnyűszerrel lederiválta Végtelent, és minthogy a Végtelen is csak egy konstans volt, nullává vált.
Erre a hírre nagy szomorúság támadt otthon, és a középső fiú, a bátor Egységugrás is útnak indult. Neki abban rejlett hatalmas tudása, hogy a matematikusok már puszta látványától kétségbeestek, mivel nem volt Riemann-integrálható. A Eredőben őt is megkérte a relé, hogy segítsen rajta, de a középső fiú sem hozta rendbe. Amikor összecsapott a Tanszékkel, rajta nem fogott a Fekete Doboz: próbálta volna lederiválni, de kimenete csak kiült a tápfeszültségre; egyszerűen nem bírta. Félelmetes fegyverétől megfosztva, a Tanszék saját képességeit volt kénytelen használni. Az Egységugrást domináns pólusok bevezetésével beszorozta s2/(s2+w2)-tel, és inverz Laplace-transzformálta. A vártnál nagyobb volt a hatás: az egységugrás begerjedt és harcképtelenné vált és a pribékek így őt is könnyedén egy RS-tárolóba zárhatták. A gonosz Tanszék, ráébredvén erejére, még kegyetlenebbé vált, és elhatározta, hogy beforrasztja a Kondenzátor legszebb lányát, Tantálkát.
Nem maradt más, csak a legkisebb fiú, Villanyász, akit állandóan elnyomtak a családban. Már csak benne bíztak. Így hát fogta puskáit és ő is útnak indult. Barátai csak egy üveg sört tudtak neki útravalóul adni, de hát nagy volt a szegénység. A Párhuzamos Eredőben, ahol az SMD-között halkan csordogált az áram, őt is megállította a relé. Ő biza nem volt rest megtisztítani az eloxidálódott kontaktusokat, lelakkozta a huzalokat, és szép új burkolatot adott a relének.
– Jó tett helyébe jót várj! – szólt a relé, s átnyújtott egy dékánira jogosító IV-csekket.
Imígyen felszerelkezve érkezett a Nagy Megmérkőztettetés elé. A Tanszék ezt megtudva megpróbálta mézes-mázos modorával elkábítani, hogy majd a gyanútlan áldozatát könnyebben legyőzhesse.
– Nem férsz bele még az 50%-os konfidenciaintervallumba sem, tehát nem az vagy, akinek kiadod magad. – leplezte le a legkisebb fiú. A Tanszék, látván, hogy leleplezték, lavinaletörésekeket zúdított rá, de Villanyász a technológiai ismereteit felhasználva fél kézzel megállította az omlást, és az alagút-effektust felhasználva ő támadott vissza. A Tanszék megpróbált sűrű fát generálni köré, és így fogjul ejteni, de a legkisebb fiú bebizonyította, hogy a kód nem prefix. Ekkor a Tanszék a programhibákkal teli Tinát, csatlósát uszította rá, aki mindeddig megsegítette. A fiú azonban kifogott rajta, feltörte, debuggolta és kiszedte a hardware-védelmet. A gigantikus csata ekkor azonban már végéhez közeledett. A harcban megedződött Villanyász fokozatosan a gonosz Tanszék fölébe kerekedett és végül megadásra kényszerítette. Közben ugyan a Tanszék megpróbált gáncsot vetni és elbuktatni, de a kalapján IV csekket lobogtató fiú a próbálkozást könnyen elhárította.
A legyőzött Tanszék kénytelen volt elárulni, hova zárta be foglyait. A fiú resetelte a tárolókat, és boldogan özönlött ki a sok bezárt alkatrész. Hat álló félévig folyt ezután még a dáridó és a bor. A mulatozás közben a legújabb NYÁK-lemezek szóltak és még az állapotanalizátor is táncot járt.
A vén Kondenzátor pedig, mivel már elöregedtek lemezei, átadta a Villanyásznak koronakisülését, és legszebb leánya kezét. Ők pedig boldogan oszcilláltak, amíg meg nem haltak.
Döme