Pszichodráma

Mostanában ismét népszerűvé váltak a különböző életjobbító, életreformáló módszerek. Könyvek tucatjai jelennek meg a témában, különböző tanfolyamok, kurzusok tömkelegéből válogathat az érdeklődő. Tudom, hogy karunk hallgatói közül többen is részt vesznek ilyeneken. Az ELTE pszichológiai tanszékei a Bölcsészkaron órarendi elfoglaltság keretében is tartanak ilyen típusú foglalkozásokat. Ezeken más egyetemek hallgatói is részt vehetnek, ha megfelelő időben értesülnek róla és kellő elszántságot éreznek iránta. Rajnai Nadinka pszichológus egy ún. pszichodráma csoportot vezet. Őt kerestem fel, hogy megtudjam a módszer lényegét és azt, hogyan illeszkednek be egy ilyen csoportba a műegyetemisták.

– A pszichodráma elnevezés Moreno-tól származik, aki a régi Magyarország területén született, bécsi végzettségű orvos, később Kanadában dolgozott. Ő kezdett el Bécsben pszichodrámát illetve utcai színházat csinálni. Az volt az elképzelése, hogy az ember élete valójában helyzetek és drámák sorozata, és mi emberek képesek vagyunk arra, hogy olyan helyzetekben is nagyon komolyan lejátsszuk életünknek a drámáit, amelyek ún. "mintha" helyzetek. Valójában az ember mindig egy kettős tudattal éli az életét. Nem tudom, mennyire ismert Füst Milánnak A feleségem története című regénye, ahol a főhős, a kapitány, a feleségével veszekedve egy irtó nagy ramazurit csap, összetöri a székeket, a berendezéseket; most azonnal megfogja a széket, mindjárt hozzáveri a feleségéhez, és akkor a felesége ülve azt mondja, hogy ne komédiázzon, erre a pasas megáll és abbahagyja. A legkomolyabb veszekedéseknél – ami tényleg belülről jött – is így van ez, mert a legkomolyabb helyzetekre is van egy rálátásunk, és a leghétköznapibb helyzetekbe is bele tudjuk vinni az érzelmeinket. Tulajdonképpen a pszichodráma az semmi más, mint hogy eljátszuk azt, ami nekünk fontos, eljátszuk azt, ami a múltban történt velünk, egy kicsit rá tudunk látni saját magunkra, eljátszhatjuk azt, ami a jövőben történik, eközben találkozunk önmagunkkal és találkozunk másokkal.

– Azt gondolom, hogy azon túlmenően, hogy az ember nagyon jól érezheti magát – egyszerűen jól érzi magát, mert emberek között van –, nagyon intenzíven átélhet helyzeteket, önmagáról nagyon sokat megtudhat, hogy van az emberek között, kipróbálhatja magát különböző helyzetekben; nagyon sokféle ismeretet szerezhet önmagáról, a másikról és a kapcsolatokról is. Ezekben a játékhelyzetekben kicsit átdolgozhatja azokat az élményeket, amelyeket másokról gondolt, vagy amiket önmagáról gondolt, fejlődhet az empátiája, fejlődhet a kifejezőképessége, tehát személyes fejlődésre van lehetőség.

– Nagyon sokféleképpen. Természetesen a pszichodráma csoport tagjai először megismerkednek egymással, ezután azokról a kérdésekről, amelyek őket érdeklik, a csoportevezető segítségével játékokat játszhatnak, ezek lehetnek közös csoportjátékok, vagy lehetnek egyéni helyzetjátékok is. Ezt úgy kell elképzelni, mint ahogy óvodás korunkban játszunk, vagy ahogy a színpadon játszanak a színészek, csak itt mindenki önmaga drámáját írja meg. Szóval nem Shakespeare írja meg a drámákat, nem is egy rossz szerző, aki nem tud rólunk semmit, hanem mi magunk írjuk meg a drámánkat, akik ismerjük saját magunkat; benne van az is persze, hogy hogyan tudok én drámát írni. Így játszódik le a dolog, semmi mást nem kell elképzelni róla. Akik jelen vannak a pszichodráma csoportban, azok mind segítői annak, aki a saját drámáját eljátssza.

– Azt gondolom, hogy a kitárulkozás egy alapvető belső igény, és ugyanakkor borzasztóan félünk is tőle. Egy ilyen helyzetben mindenki annyira tárulkozhat ki, amennyire ő szeretne, segítséget kaphat hozzá, hogy kitárulkozzon, de a cél egyáltalán nem a kitárulkozás, hanem a cél az, hogy történjen vele valami.

– Igen, hogy történjen vele valami, az, amit ő szeretne, az történhessen vele. Itt egyáltalán nem arról szól a dolog, hogy a pszichodráma csoport vezetője megismerjen valakit, hanem ami a csoporttagot érdekli, azzal találkozhasson; az egész pszichodráma csoport valamennyi résztvevője és a vezetője is abban segíti a játékost, a főszereplőt, hogy önmagával tudjon találkozni.

– Milyen szempontból lehetne káros?

– A probléma nem feltétlenül olyan dolog, amitől szenvedünk. Néha pl. az is probléma számomra, hogy én örülök ennek vagy amannak, vagy hogy tudnék még jobban örülni, szóval az életünkben nemcsak az a kérdés, hogy jajistenem szenvedek valamitől, de hogyha valami olyan tárul fel, azt hiszem a kérdésed erre irányult, hogy valaki szenved valamitől, azt előhozza és elmondja, akkor ott a többiekkel együtt valahogy ránézhet erre a dologra és lehet, hogy a szenvedés csökken.

– Tehát azt mondod, hogy az történhet vele, hogy eddig olyan szépen simán élte az életét, és akkor egyszer csak fölbukkan valami, amitől azt fogja gondolni, hogy én egy lehetetlen alak vagyok?

– Mit értesz azon, hogy káros?

– Hát, soha semmire sincsen végül is garancia, tehát azt nem tudom sose mondani, hogy pl. sokkal jobb ember leszel, azt gondolom, hogy ezt mindenki saját maga tudja eldönteni. Előfordulhat, hogy adott esetben problémáid keletkeznek, de lehet, hogy szerencséd van, mert hamarabb keletkezik egy probléma, akkor, amikor még meg is oldható. Hogyha pl. egy pszichodráma csoportban én azzal szembesülök, hogy nehezen tudok kontaktust teremteni, eddig ezt észre se vettem, és most észreveszem, hogy milyen nehezen tudok pl. beszélni önmagamról vagy kontaktust teremteni, akkor ez egy olyan helyzet, ahol mindenfajta veszély nélkül ezzel kezdhetek valamit. Ha ugyanez a munkahelyen derül ki, akkor ott elég nehéz kipróbálni lehetőségeket, hogy na hogy tudnék én kontaktust teremteni, mert ha valamit nem jól csinálok, akkor esetleg elrontom a kapcsolatomat, aztán nem biztos, hogy tudok rajta javítani; a pszichodráma csoportban lehetősége van, hogy ötször, hatszor is lejátsszon valamit és javítson, olyan közegben mozog, ahol nincs igazán rizikója.

– Azt hiszem, az nem igazán jó megfogalmazás, hogy a problémák felvetése, mert én nem gondolom, hogy megoldásokat találunk, én azt gondolom, hogy éljük az életünket, és valamilyen módon viszonyolunk ehhez. A pszichodráma abban segít, hogy ezeket a viszonyulásokat alakítsuk, de nem tudom, hogy ezek megoldások-e. Abban egyáltalán nem hiszek, hogy bárki helyett bármiféle megoldást lehet találni. Mindenki saját maga keresheti csak meg ezeket a megoldásokat, egyetlen csoportvezető sem fog soha senkinek semmiféle megoldást adni. Aki részt vesz a pszichodrámán, az talán a saját "megoldásait" jobban meg fogja tudni találni, nem biztos, hogy a pszichodráma csoportban, de attól, hogy többféle színben, többféle ember tapasztalatával, többféle ember érzésével találkozik egy dolog kapcsán, így sokkal jobban meg fogja tapasztalni azt, hogy mindenkinek csak egyéni "megoldása" lehet a dologhoz, hogy mindenkinek joga van az egyéni "megoldását" megtalálni.

– Én nem egészen úgy gondolom a dolgokat, ahogy a te általad idézett pszichológus. Azt gondolom, hogy én nem akarok senkitől semmit, azt gondolom, mint pszichológus, hogy élem az életemet, a másik is éli az életét, és hogyha a másikban van egy igény, hogy kapjon tőlem valami támogatást, vagy azért, mert nincs egyensúlyban, és egyensúlyba szeretne kerülni, vagy azért, mert ez az egyensúly túlságosan lapos a számára, és az egyensúly nagyon labilis, ezért szeretne kimozdulni belőle, akkor én a támogatást meg tudom adni, de nincsenek olyan céljaim az emberekkel, hogy kilökjem őket a helyzetből. A pszichodráma csoport egy abszolút önként vállalt dolog, az van benne, akit érdekel. Én személy szerint azt gondolom, hogy mindenkinek, aki tanár lesz, mindenkinek, aki értemiségi lesz, nagyon fontos, hogy az élethelyzetekben jól tudjon működni, örömtelien tudjon élni. Néha az segít hozzá az örömteli élethez, ha elhagyunk egy biztos egyensúlyt, néha az, ha azt a labilitást, ami az életünkben van, valamiféle egyensúlyba tudjuk hozni; mindenki maga tudja, hogy éppen hol tart, én csak megajánlok egy lehetőséget. Egy kísérő vagyok, aki ott áll a háta mögött annak, aki valamerre szeretne haladni. Ha ő nem akar haladni, és egyedül akar lenni, akkor nyilván nem jön oda; ha haladni akar, akkor én odaállok a háta mögé segíteni őt, nem szaladok előre, nem mondom meg, hogy erre menjen, de ott vagyok mellette, azaz segítem, ha ő akar valamit.

– Az én dolgom az, hogy a csoport együtt tudjon dolgozni, tehát én is javaslok témát, módszert, ami az együttdolgozást, az együttműködést, az együttlétnek a biztonságát segíti, hogy megismerhessük egymást, hogy kellő biztonságban érezze mindenki magát a csoportban, ez az én dolgom; a többi már a csoporté.

– Változó, általában inkább 7 fölött. Én személy szerint 16 főnél többel nem nagyon szeretek dolgozni, de hallottam már 500 fős csoportról, vannak ún. nyílt pszichodráma színházak is, pl. Moreno is tartott fent ilyet.

– Ez hozzátartozik a csoport munkájához, tapasztalatokat szerzünk, átéljük, hogy mennyire tagolódik egy csoport, hogy ezzel mit tudunk kezdeni. Ezek források, tehát nem mindig külső élményekkel dolgozunk, hanem a csoportban átélt helyzetekkel, élményekkel is.

– Ez nagyon jópofa volt, mert a Bölcsészkaron lett meghirdetve hivatalos órakeretben és az egyik csoporttag kitett egy hirdetést, egy nagyon személyes hangú hirdetést – egy olyat, amit én soha nem raktam volna ki, de nagyon örülök, hogy kitette –, és erre jöttek el a műszaki egyetemről a fiúk, ez itt, ahol kevesebb a fiú, mint lány, nagyon fontos dolog.

– Nagyon jónak tartom a részvételüket a csoportban, azt gondolom, hogy mindenki nyer rajta, a bölcsészek is, mert attól igazán érdekes az élet, hogy sokszínűek vagyunk, emberek... nagyon jól boldogulunk egymással.

– Egyáltalán nem.

– Azért tartom nagyon érdekesnek a pszichodrámát, mert különösen ifjúkorban, de az élet egészében, mindig keressük önmagunkat, és a pszichodráma nagyon életszerű terep arra, hogy úgy kereshetem magam, hogy kipróbálhatom magam, nem igazán nagy veszélyekkel; ez az önalakításban nagy segítség lehet.

– Minden félévben meg szoktuk hirdetni. Jelentkezni leginkább az Egyetemi Diáktanácsadóban lehet: VI. Izabella u. 46. fsz. 7., kedden 5 és 6 között, tel: 1423-130. Egyébként a Bölcsészkaron kívül nagyon sok helyen működik pszichodráma csoport, ez is egy fontos dolog.

– Nem szabad beszűkülni a tanulásra, miközben jól kell koncentrálni, nem szabad beszűkülni, tehát érdemes valami mással is foglalkozni, valamiféle ritmust kell teremteni pl.: mozgással, sporttal...

– Vagy pedig egy pszichodráma csoporttal. A másik, hogy el kell tudni képzelni azt, hogy levizsgázom, úgy kell nekimenni a vizsgának, hogy előre el kell azt képzelni, hogy le tudok vizsgázni, nem arra kell gondolni, hogy biztosan nem sikerül, hanem arra kell gondolni, hogy hogyan tudna sikerülni. A harmadik az az, hogy tudni kell a jelentőségét: egy vizsga az egy vizsga, nem egy élet.

– Nagyon szívesen.

Mezei Gábor