Az alábbi levél a múltkori számunkban olvasható "Elsősösök, tanuljatok!" című cikkre érkezett válaszként.

Elsős, tanulj!

Tanulj meg élni, tanulj meg beilleszkedni, tanuld meg eldönteni, hogy egy közösség mely részéhez kívánsz csatlakozni. Ha elég erős jellem vagy és nem tetszik minden igazán, alakíts ki magad körül egy új stílusú társaságot. Ez a kollégium igazán szívesen látja a sokszínűséget, mindig örül egy-egy újabb felfogású rendezvénynek vagy közösségnek, mert – s ez nem demagóg szöveg, ahogy Te, -emc- véled – ez a kollégium az ország legjobb kollégiuma, óriási bulik színhelye, s itt minden van... Ebből a mindenből találd meg a Neked megfelelőt!

Családi környezetből bekerültél ezer ember társaságába. Nem gondolhatod komolyan, hogy mindenki úgy él, ahogy az Neked tetszik. Problémáidat olvasva igen felháborodik az ember. Szomorú, hogy egy elsős azért vállal közösségi munkát, mert retteg, nehogy kirúgják passzivitása miatt a koliból. Én öt év alatt nem éreztem ilyet, és erről Tőled hallottam először, pedig én igazán sok embert ismerek a koliban.

Az, hogy Te ezt mégis így látod, annak két szomorú oka lehet. Az első, hogy nevelőtanáraidtól hallottad, ők "figyelmeztettek erre". Egy elsősnek épp elég stressz a suli, nem szabad őket közösségi munkára erőltetni, főleg nem ilyen ostoba fenyegetésekkel. Igazából ezt nem is tudom elképzelni a nevelőtanárainkról.

Egyébiránt a kényszerű közösségi munkának ilyen eredményei születnek, mint pl. a Te cikked: haszontalan, becsmérlő és dühítő. Csak a vajúdó pesszimizmust érzem ki soraidból, semmi talpraesettséget vagy tartást. A mi szobánkat biztos nem tudták volna WC-nek használni annak idején. A Te megoldásodat elég hisztisnek találom, miszerint ha megtudod a szobaszámát az illetőknek, akkor Te is felriasztod őket álmukból. Ez nem volt igazán jó csattanója cikkednek.

A másik dolog, amiért ilyesmit érezhetsz, még inkább kihoz a sodromból. Nagyon idegesítő, ha valaki egy-két elkapott szóból, liftbéli susmorgásból, netán saját szeme által látni vélt egy-egy eseményből következtet – s ez még nem volna baj –, de fennhangon megbotránkozik és pocskondiázza a kollégiumot vagy valamelyik körét. Van annyi önbizalma, hogy az ismeretlent néhány forgácsából ismertnek véli, s ha ez nem kedvére való, az egész ismeretlent szidalmazza.

Miért nincs annyi tartás az emberekben, hogy utánajárjon valaminek, érdeklődjön, megismerjen, és csak azután alkosson hangosan véleményt?

Itt van például Sün barátunk, aki a pénteki buliról ill. annak hiányáról ír cikket. Amolyan szép termetes hülyeségek voltak leírva a cikkben. Milyen alapon ragad valaki tollat és tiltakozik nem létező dolgok ellen?

Akár évfolyam tart valamilyen bulit, akár kör (Villanytanya, Nápolyi, Táncklub stb.), mindenki sütheti a kis pecsenyéjét, árulhatja a szendvicsét, senki sem tiltja meg neki, csak a 14. emeleti büfében kapható áruk forgalmazását végzi a büfés gárda. Ha egy évfolyam, akik alkalmi bulit szeretnének tartani (tehát nem körként működnek), a büfé főnöktől elkérhetik a büféhelyiségeket, vehetnek fel 14. emeleti büfé áron üdítőtől kezdve a cigiig mindent, és az évfolyam hasznára eladhatják a bulikon.

A legrosszabb fajták vagytok!

A gyámoltalanság, a talpraesettség között lebegtek. Nem mertek megkérdezni senkit, hogy mik a lehetőségeitek, de elég bátrak vagytok hozzá, hogyha kellemetlen történik, telesikítsátok a kollégiumot vélt sérelmeitekkel.

Elsősök! Tanuljatok meg itt élni! Higgyétek el, nagyon meg fogjátok szeretni.

Kiss Zoltán Sch. 1205