Jöttünk. Láttunk. Győztünk?
avagy
Világjáró Klubot alapítunk

Menyus, Szilvus és jómagam ülünk egy Maya piramis tövében, lézengünk a forróságtól és a fülledt párától, hatalmas, majd évezredes kőépítmények merednek fölénk, ameddig a szem ellát őserdő kusza szövődményei, melyek bizarr hangulatot árasztanak magukból. Nyugodtan kortyolgatjuk a kaktuszból készült Tequilát, s az otthoniakra gondolunk. Tegnap késtük le a visszamenő repülőgépet. Mexikó, 199O. február 1O. Te jóságos ég! Mikor fogunk mi egyáltalán hazajutni?

Ülünk egy sivár kollégiumi szobában, kezünkben kőbányait szorongatunk, nézegetjük a diáinkat. Holnap ZH, arra is kéne valamit tanulni. Egy-egy képet megmosolygunk, oly távolinak és hihetetlennek tűnik, hogy ott jártunk. Budapest, 1992. szeptember. Te szent Maya! Mikor fogunk mi egyáltalán újra kijutni Mexikóba?

Már régen nem jártunk semerre, már régóta itthon csücsülgetünk az emlékeinken. Gondoltunk egyet, alapítsunk olyan klubot, amelyben az emberek gondolkodása, igénye megegyezik a mienkével, aztán majd meglátjuk. Kiraktuk az első szándéknyilatkozatunkat, s meglepő módon jöttek az emberek, hívtak, kerestek. Ki az USA-ban járt, ki Izraelben, ki a Távol-Keleten. Jöttek a Műszaki Egyetemről is, meg más főiskolákról, egyetemekről is. Lányok, fiúk vegyesen. Eleinte beszélgettünk, teázgattunk, kit mi érdekel, merre járt. Öt alkalommal tartottunk eddig klubgyűlést, minden szerdán 19 órától a 9. emeleti klubban. Közülünk páran bemutatták diáikat is. Így került sor egy két részes USA beszámolóra; Finnország, Párizs és Kuba volt még terítéken.

Ilyen klubgyűlésen ismerkedtünk meg közelebbről Stankovics Andrással, aki egy komoly expedíción vett részt Izlandon. Az első nagyrendezvényünk előadója ő volt; remek fotóstehetsége megmutatkozott szemetkápráztató diafelvételein. Ebben a félévben még két nagyrendezvényt tartunk, amelyeket az élvezetes diás élménybeszámoló mellett még kiegészítünk büfével, számítógépes adatbank-rendszerrel, természeti, expedíciós videofilmek vetítésével. Legközelebb november 29-én vasárnap este jelentkezünk.

És mi csak diákat tudunk nézegetni és beszélgetni? Itthon akarunk csücsülni egész életünkben? Nem!!! Amint lehetőség van valami jobb kalandra, utazásra, esetleg expedícióra, bátran belevágunk. Hisz közülünk sok ember nagy tapasztalatokkal rendelkezik, és nem csak a szomszéd faluba jutott el birkaterelgetés közben. Vannak már terveink, persze túlzott önhittség lenne most itt ezeket felsorolni. De ha neked vannak ötleteid, szívesen látunk magunk között. Várunk, ha van kedved rendezvényeket rendezni, a klubba belépni. De a csak klubunkat segítő egyéb ötleteket is szívesen fogadunk. Gyere el!

Kis baráti társaság ül a szobánk előtt, teát szürcsölgetünk, jóízűeket nevetgélünk. Túl vagyunk az első nagyrendezvényünkön, a vártnál nagyobb sikerrel, több mint százan jöttek el. Hangulatos előterünket a Világjáró Klub különböző plakátjai övezik körbe. mberek, akiket még két hónapja nem is ismertem, kellemesen mosolyognak vissza, beszélgetésünk tárgya még mindig a gejzírek és vadvizek világa.

Budapest, 1992. november 4. szerda este. Csörög a telefon.

– Sipi, téged keresnek! – kimegyek, ma már huszadszor veszem fel a kagylót.

–Igen, igen, itt a Világjáró Klub. Szeptemberben alakultunk...

Sipos Csaba
Világjáró Klub Főrendező