Szép új épület
Lassan már egy éve, hogy a Villanykar és az új Informatika épület "használatba vette egymást". A furcsa szószerkezet nem véletlen, hiszen mostanra mindkét fél az erős elhasználódás jeleit mutatja. Fokozottan igaz ez az oktatókra, akik nehezen szoknak hozzá például ahhoz, hogy miközben zavartan zongoráznak a kapcsolók tömegein, a tábla és a világítás önálló életet él. Persze csak akkor, ha egyáltalán sikerül elérni, hogy legyen áram a teremben. Ehhez ugyanis először áramkulcsot kell szerezni, aminek megvan a maga szertartása. Nem lehet olyan szabályellenes dolgot tenni, hogy valaki bennhagyja a teremben, mert aki felvesz egy kulcsot, akkor amíg le nem adja, csak a portás testén keresztül juthat ki az épületből. Ez azért nagyon jó, mert így az előadó érkezéséig a teremben uralkodó sötétséggel csak néhány kicsi lámpa veszi fel a harcot, elég kevés sikerrel. De még ez is nagy előrelépés, hiszen az első nyolc hónapban az áramkulcs eltávolításakor még a vészvilágítás is kialudt...
Az áramkulcs azonban nemcsak fényteremtésre használható, hanem az előadótermekben levő projektorok minőségellenőrzésére is alkalmas. Az eljárás egyszerű, mindössze két csuklómozdulatot igényel (gyors ki- és bekapcsolás). A projektor ugyanis nem szereti, ha hirtelen áram nélkül marad, és nemtetszését azonnali elhalálozással juttatja kifejezésre. Igaz, ez eddig még csak kétszer fordult elő (talán azért, mert a javítás hónapokig tart, így nem volt alkalom sokszor próbálkozni...). Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy ezek az amúgy elég drága berendezések mit tudnának produkálni egy hirtelenjött áramszünet hatására?
A fenti kérdés nem elhanyagolható, hiszen az épület varázsához hozzátartoznak az áramszünetek is. Ezek ugyan általában nem meglepetésszerűen következnek be, de hiába jelentik be előre az egyórás áramszünetet, ha az délután egytől este hétig tart. Az UPS sem mindentudó, és ha egy gép sokszor marad betevő áram nélkül, azt előbb-utóbb a disc is megsínyli... Így aztán a rendszergazdák sirathatják a szervert, a felhasználók meg az adataikat.
Persze az épület nem csak bosszúságot okoz, gondoskodik a szórakoztatásunkról is. Az előtérben a beépített hangszórókból mindig szól a rádió (néha az előadótermekben előadás alatt is), és a fontos tudnivalókat is azonnal közlik a hangosbeszélőn át. Így előadás közben értesülhetünk róla, hogy melyik takarítót várják a portán, vagy hogy egy, az épület előtt parkoló fehér Ladának világítanak a fényszórói. Ezekről az információkról kár lenne lemaradni, kit érdekel ilyenkor, hogy ott elől a táblánál valaki elszántan igyekszik túlharsogni a bemondót, meg a légkondicionálást, ami barátságos (és kikapcsolhatatlan) dorombolással kíséri az oktató szavait. A kegyelemdöfést egyszer az adta meg, amikor az előadás közben megtudhattuk, hogy "Az automatikus vészbemondó rendszer hangpróbája folyik", mindez szelíd szirénavijjogással fűszerezve, tizenöt percen át.
Vannak azonban örök elégedetlenkedők, akik ezeket a dolgokat nem tudják igazán értékelni. Ők gyakran szokták kérdezni: most mi vagyunk az épületért, vagy az épület van értünk? Ennek a kérdésnek az eldöntéséig még sok víz fog befolyni a kevesebb, mint egy éve átadott épület mennyezetén.
vIstván