Számomra legkedvesebb történet

Nem ballagok idén és a történet másik főszereplője se, de ez a történet kifejezetten ilyen kiadványokba való. Szerintem akár jövőre is találkozhattok vele, amikor a szerkesztő gárda némi segédanyagokat felhasználva elkészíti az évezred legutolsó ballagóját.

Csütörtökről péntekre virradt. Utolsó előtti hét, tavaszi félév. Hetek óta jó idő, napközben verőfényes napsütés. Az ivócimboráim többsége a Vásárhelyi kollégiumban tett hosszabb látogatást. Én második nekifutással próbálkoztam a Gépelemek III. tantárgy félévi követelményeinek teljesítésével. Ezért nem voltam velük. Hajnal 5 felé – már világosodott – megérkezett Sanyika.

Toti, menjünk Rómába! – hogy pontosan ezeket a szavakat használta-e nem tudom, de a lényeg ez volt.

Eleinte tiltakoztam. Legkésőbb negyed hatra megegyeztünk, hogy egy jegyzőkönyvet leadok, és a Gépelemek házit hagyom későbbre. (Hogy ennyire későbbre azt akkor még nem gondoltam.) Délután indultunk, addigra sikerült megtenni minden szükséges előkészületet.

Csomagolás, útlevél, egyetemi ügyek rendezése. Ebben nagy segítségünkre volt a Magyar Peti és Hangyász páros. A következő üzenetet hagytuk a szobájuk asztalán:

"Peti! Hangyi!

Elmentünk Rómába. Légyszíves csináljátok meg az ÁTG jegyzőkönyvet!

Köszi:

Sanyi, Toti"

Az elérhetőségünkre is gondoltunk, hátha valakinek időközben szüksége lehet ránk. Az ajtóra a következő felírat került:

"Elmentünk Rómába, Olds-ra visszajövünk!"

Persze még Olaszországba se engedtek be, nem volt elég pénzük. Ezért a maradék időt a horvát tengerparton töltöttük, stoppolva.

Tóta Gábor