Téridő

Nagyon sokáig semmi sem volt. Olyan sokáig, hogy ahhoz képest ez a pármilliárd év valami szemvillanásnak tűnik csupán. Először hideg lett. Mert addig az sem volt. Egyedül néhány kósza foton haladt át hosszú időn keresztül. Aztán más részecskéket is láttam. Galaxisok kóboroltak erre néha, ködök, csillagok. Aztán egy bolygó. Hatalmas vulkánok fortyogtak, meteorok ütöttek vérző sebeket itt, az elemek kavarogtak az őslevesben. Szélfútta fennsík volt, rajta pár élőlénnyel. Teltek az évszakok, az évmilliók, sokan jöttek, páran mentek. Egy kunyhót is építettek rám. Aztán sok háború volt, fájdalom és öröm sikolyait hallottam. A faluból város lett, a kunyhóból ház. Egy háború porig rombolta, inkább utcát terveztek ide. Aztán buszmegállót. Sok-sok busz érkezett meg ide, és indult el innen. Aztán jött egy fiú meg egy lány. Egymás szemében keresték az örökkévalóságot. A lány megcsókolta a fiút, kezét a nyaka köré fonva, és felsóhajtottam. Aztán jöttek buszok újra, később már az eget sem lehetett látni a sok épülettől, aztán évezredek alatt minden elcsendesedett. Megint por volt mindenütt. Nemsokára hőség, és egy csillag közeledett. Aztán még jártak erre fotonok, meg mások. Jártak erre elég sokáig, majd többé nem. Megint semmi sem lesz, nagyon sokáig.

Nagyon sokáig semmi sincs. Olyan sokáig, hogy ehhez képest ez a pármilliárd parsec szinte bolhavese méretűnek tűnik. Aztán egy kóbor galaxisba ütközöm. A merev anyagnak nagyon sietős dolga lehet, ha ennyire igyekszik a semmi felé. Ezután átvánszorgok néhány kvazáron, szupernóván, jön a tejút. Egész véletlenül veszem az irányt egy naprendszer felé. Meg a kék bolygó is véletlenül akad utamba. Ritkás gázok, aztán levegő. Nyers föld. Hatalmas őserdőből kacsintok ki, és máris egy óceán közepén vagyok. Dermedt halak lebegnek a vízben. Szélcsend. Aztán egy város. Szép modern házak, fák, sok-sok autó az utcán, verőfényes tavaszi nap. Az utcán emberek mennek munkába, ebédelnek, nézelődnek, intézkednek. Végig a forgalmas utcán. Látok valamit, és felsóhajtok halkan. A megállóban egy lány csókol egy fiút, az örökkévalóságig. Emelkedek fel, egyre magasabbra a fagyott pillanatban. El a földtől, a galaxistól, az anyagtól. Itt már semmi sincs, ahol most vagyok. Csönd van. Nagyon sokáig.

carlos