Rohanás

"Hogy marad meg a pillanat,

Ha folyton rohan és szalad?

Az emberek házat építenek,

Képeket festenek, megfogják

A muzsikát. Így tartják meg

A pillanatot..."

Reggel. Ébredés. Felkelés. Zuhany. Rohanás. Emberek. Tömeg. Villamos. Metró. Rohanás.

Pár napja csak, hogy feltűnt. Mint a filmekben, amikor felgyorsítják a filmkockákat, és minden elmosódik. Valahol, valamikor elkezdődött, de soha nincs vége. Próbálok lassítani. Időt nyerni. Nincs idő. Elfogyott. Pedig mennyi volt! És most még sincs... elég. Csak kis adagokban adagolja magát. Mindig amennyit ő akar. De nekem sosem elég. Túl sok dolgom van. Enni. Inni. Aludni. Menni. És mennyi más fontos dolog. Itt sorakoznak előttem. Nem is sorakoznak, tolonganak. Várják, hogy válasszak.

Elkezdtem valamit. Fontos, le kell adnom. Persze időre. Belekezdtem már rég, de nem haladok. Nincs időm. Kinézek az ablakon, zuhog az eső. Eltűnődöm. Rossz az idő. És már megint ezen jár az eszem. Újból az idő. Hányféleképpen jelenik még meg előttem? Hát sosem hagy békén?

Nézem az esőcseppeket. A sötétben fénycsóvaként tűnnek fel az utcai lámpa fényében. Kétségbeesetten száguldanak lefelé. Meteor az éjszakában. Na de hova rohannak ők is? Sietnek meghalni. Látom, hogy lesz végük. Belevágódnak a földbe, vagy társaikkal úsznak tovább, amíg fel nem száradnak. Néhány az ablakomba ütközik, szétkenődik.

Reggel lett. Ébredés. Felkelés. Zuhany. Rohanás. Forgóajtó. Beleütközöm. Szétkenődök. Hmm. Fura. Déjà vu.

Megint zuhog. Befejeztem a feladatot. Sokat dolgoztam vele, hogy számomra tökéletes legyen. Talán ezért nem volt időm. Megnézték. Páran megvitatták. Döntöttek. Nem kell. Kárba veszett idő...

Reggel. Ébredés. Felkelés. Zuhany. Rohanás. Nincs megállás.

- Tücsök -