Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Villamoskari induló

Tréffy Répi

Fiókmélye

SPOT

Deep Zone D&B Club

Impresszum

Egyetemi nagyszótár

Törölve, tandíjat befizette, szigorlat, kollokvium, nem tetszik az arca stb.

Kalap

Fúj a szél.

ISO

Kedves Olvasó!

Loreena McKennitt

Alapvetően két albumáról írnék (és írok is): The book of secrets, The Visit. (Mindkettő fellelhető nálam audio track formátumban, javasolt mindenkinek.)

Csak azért írok egyébként róluk, mert most ehhez van kedvem. A bekezdések nem fognak következni egymásból; hallgattam a zenét és ez jutott róla eszembe. Leírtam a gondolatokat. Néha visszatértem egy-egy bekezdéshez és javítottam rajta.

A hang: fényes, fényességes, tiszta, ragyogó, felemelő, elragadó, beszédes, kíméletlen, leíró, akaratos, kedves, bántó, ugyanakkor bele is hasít az elmédbe, felboncolja azt és a legbensejében fejti ki hatását. Azt a hatást, hogy elkábit; hogy azt tesz veled, amit akar.

Ha bárki belehallgat egyszer is a fenti két album valamelyikébe, meghallhatja, miért ez az, amit először leírok róla. Megszólal, és azonnal magával visz. Ez a hang nem elragad: nemes egyszerűséggel megszűnsz eddigi helyeden létezni, és eltávozol abba a képzeletvilágba, amit a hangulattal, a hangszerekkel, a hanggal, a MUZSIKÁVAL megteremt. A poénja az a dolognak, hogy ha egyszer sikerül ebbe a világba eljutnod, akkor soha többé nem akarsz onnan eljönni. Vélhetően az ember egyszerűsége folytán odatartozónak véli magát, miközben az ott levő legutolsó porszemmel sem ér fel; csak szeretne, de soha sem fog összejönni, hiszen jelleméből fakadóan rossz, távol áll mindaz széptől, amit a muzsika nyelvén meg lehet fogalmazni.

A nagy klasszikusokon kívül soha nem hallottam még olyat, hogy bárki hasonlóképpen beszédes címet tudjon adni szerzeményeinek, mint Loreena. A Tango to Evora című számát – emlékszem – kismilliószor hallgattam meg, és mindannyiszor két ember táncoló képe lebegett a szemem előtt, ahogyan a férfi vezeti a nőt tánc közben... Aztán egyszer a Winamp indította a CD-t, így letöltötte a számcímeket a CDDB-ről... Mondanom sem kell, kicsit lehaltam a cím láttán, és rögtön javítanom is kell önmagam: nem a címek beszédesek – mint ahogy a nagy "öregeknél" sem –, hiszen maga a zene az, ami mindenről beszámol. Ha egyszer csinálhatnék egy diktatorikus birodalmat, Liszt Ferenc Krisztus című oratóriuma alapműveltség lenne. Ha valaki nem tudná elmondani, hogy az utolsó előtti részben miért csak egy orgona és egy alt szólam van, akkor azt ott helyben megölném. Minimum kétszer. Hasonló következményeket vonna maga után Loreena muzsikájának nem ismerete.

Az albumain mindig megtalálható az instrumentális és az énekes zene. Ha jól tudok számolni, akkor 8. éve éneklem többféle stílus basszusát, és kijelenthetem, hogy a legcsúnyább szólam, hiszen mivel az alapját adja a zenének, nincs benne dallamív, sokkal inkább csúnya nagy ugrások jellemzik a hangterjedelmen belül, hol kitartott, hosszú hangokkal, hol borzasztó módon elaprózva. Ezzel ellentétben a szoprán maga a dallam. Zengzetes, fényes, magas szólam. Magyarul irigykedem rá. Loreena zenéjében az ének (az instrumentális részeknél a hegedű) a dallam. Viszont! Viszont erre nem irigykedem. Erre vágyom, erre szükségem van. Mindezt önzetlenül. Olyan, mint reggelente meginni az első kakaódat, kávédat; elszívni az első cigidet. No comment.

És ugye akkor megemlíthetjük a dalszövegeket. Amikről ugye nem tudok túl sokat írni, mivel eddig mindig elvesztem a zenében. De az is biztosan jó. Hiába, én is egyszerű bunkó vagyok.

Tallér Tamás