Extrapoláció 4.

– Vészkijáratok –

Halk szisszenés, tompa puffanás, megnyíltak előttem a világ kapui. A vonat kocsiszínbe megy, utasokat nem szállít, kérjük, ne szálljanak be. Fényes és kivilágítatlan kocsik váltakoznak. Öt perc huszonöt másodperc, öt perc huszonhat másodperc, öt perc huszonhét másodperc, megállt. Három számjegy, huszonegy szegmens, vörösen izzik. A vonat kocsiszínbe megy. Négy szikra villan, füst homályosítja látásom. Neoncső mellől ágaskodó drótkarok... kocsiszínbe megy. Törött korlát, sárga-fekete, torkomba kúszó sav, görcsös hányinger...mennybe megy. Utasokat nem szállít. Haragosan szisszenő parázs, cigarettapapíron felkúszó pocsolyavíz. Koszos ablak, horpadt motorház rohan a busznak, tenyérbe simuló fokos. Eloszlik a köd, éles körvonalak, fény. Látok. A kék ember ellenség. Most egy éppen háttal áll. Látok. Fekszik. Kék vér a fokoson, tört dimenziós lyuk a koponyán. Utasokat nem szállít. Csapágysikítás, remegő kéz. Mellém ül egy kék ember, felpattan. Még elérem, hosszú a nyél. Mérges szisszenés, durva csattanás. A világ kapui megnyílnak előttem.

*

Diffúz parfümillat tölti meg a levegőt, meg tiszta, hűvös köd. Sárgálló, eltúlzott ornamentikájú házak tetejéről sugárzó színes neonfény az örök világosság illúziója.

lsp