Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Sziget 2002 nyár

DUE Sajtófesztivál 2003

BME SZMSZ

Kultúra?

Impresszum

Idén Köztársasági Ösztöndíjat kapott kari hallgatók

HK news

Csillag túrás

"Pedig ez nem így van."

Há-há! Én már átmentem!

Villanykari HKnews

Elképzelhető, hogy egyes tárgyak vizsgaidőpontjai felkerültek a Neptunba már szorgalmi időszak elején, és jelentkezni is lehetett rájuk.

Molnár Ágnes (Ághy), III. Info.

Kb. másfél éve kerültem először közelebbi kapcsolatba a Hallgatói Képviselettel, megválasztott képviselőként egy éve tevékenykedem. Kezdetben főként tanulmányi dolgokkal foglalkoztam, elsősorban a hallgatók napi ügyeit próbáltam orvosolni.

Tavasszal komoly szerepem volt az építész-ötlet által született GólyaTanács megvalósításában, s ezzel egy időben a Külügyes Csoport munkájába kapcsolódtam be.

Áprilisban, júliusban és október elején részt vettem a HÖOK Vezetőképző táborában, ahol a megszerzett hasznos információkon kívül az ország más egyetemeivel, főiskoláival sikerült kapcsolatba kerülni, illetve a már meglévőket elmélyíteni, szorosabbá fűzni.

A pécsi Egyetemi Hallgatói Külügyes Bizottsággal való együttműködésünk eredményeként július végén Budapesten láttunk vendégül egy lengyel-litván csoportot. E háromoldalú csere további programjai a közeljövőben várhatóak.

Augusztusban Varsóban került megrendezésre a EuroWeek, ahol különböző workshopokon többek között nemzetközi diákcserék szervezéséről, az Európai Uniónál igényelhető támogatásokról kaphattam felvilágosítást, s öt ország hallgatóival cserélhettem tapasztalatot ezen a területen.

Szeptember elején a Hallgatói Képviseletnek és a GólyaTanácsnak tartott vezetőképző tábor megszervezésében is oroszlánrészt vállaltam, valamint ez évben is engem ért a megtiszteltetés, hogy a Hallgatói Gyűlés levezető elnöke lehettem.

A jövőben továbbra is szeretnék külüggyel foglalkozni. Célom olyan kapcsolatok kialakítása, melyeknek köszönhetően a Kar összes hallgatója számára elérhetővé válhatnak a különböző nemzetközi vagy hazai programok, diákcserék.

Emellett szeretném, ha a Hallgatói Képviselet olyan csapatként tudna dolgozni, ahol mindenki jól érzi magát, s a hallgatók is tisztában lehetnének munkánkkal, döntéseink hátterével.

Úgy érzem, az elmúlt időszakban folytatott széleskörű tevékenységemnek köszönhetően elég tapasztalat és ismeret birtokában vagyok ahhoz, hogy ezt a munkát a megfelelő színvonalon végezhessem.

Bizalmatokat előre is köszönöm.

E-mail: magnes@hk.sch.bme.hu