Étterem(anti)ajánló
avagy hova ne menjünk enni: Trófea étterem
Hősünk minap botor módon elvállalta egy vacsora szervezését egy kb. tíz fős társaság számára, abban a hiszemben, hogy ekkora embermennyiség a legtöbb magyar vendéglátóipari egységnek jól jön, ezért könnyű dolga lesz. Tévedett. Úgy tűnik, egyes helyek még mindig abban a hitben élnek, hogy a vendég van értük...
Mivel ár/teljesítmény viszony szempontjából az egyik legjobb megoldásnak "az előre fizetek x összeget, eszek ezerrel" rendszerű éttermek mutatkoznak, hősünk is egy ilyen mellett döntött. A PastaDostban legutóbb kifogtak egy ritka bunkó felszolgálót, ezért ez a hely skippelve lett. Előkerült a történetünk mozgatórugóját alkotó Trófea étterem. Vágjunk hát bele egy teljesen hétköznapi(nak hitt) asztalfoglalásba.
Hála a modern telekommunikációs eszközöknek, nem szükséges személyesen meglátogatni a kiszemelt egységet, elő a telefont szombat este:
– Jó estét kívánok, holnap estére szeretnék asztalt foglalni 10 ember számára.
– Azt sajnos nem lehet.
– ???
– Be kell fizetni 30% előleget, csak úgy érvényes a foglalás.
Hősünk ugyan ilyenről még nem hallott, de hát ha ez a rendszer, akkor ez a rendszer. Meg is állapodtak, hogy másnap bemegy és lepengeti a 30% előleget. Furcsa volt, bár akkor még nem tűnt fel, hogy az illető nem kérdezte meg a nevét.
Másnap reggel egy órai BKV-zás után megérkezik a helyszínre. Bemegy.
– Jó napot kívánok! Tegnap beszéltem Önökkel telefonon, szeretnék asztalt foglalni kb. 10 fő számára.
– Szia! (Na, itt megborzongott hősünk lelke egy pillanatra. Már évek óta hozzászokott ahhoz, hogy komolyabb helyeken magázzák. Nem baj, akkor vegyük kötetlenre a hangnemet.) Mikorra kellene az asztal?
– Ma este kilencre, ha van akkorra asztalotok.
A srác (a bizalmas viszonyra való tekintettel hívjuk így) előveszi a teljesen üres(!) 9 órai asztallapot és közli, hogy felveszi hősünket és társaságát várólistára(!). Így persze nem kell előleget fizetni. Hősünk még mindig naiv és reménykedő. Megadja telefonszámát és kétszer megígérteti, hogy délután 3-ig minden esetben feltétlenül felhívják. A srác megígéri. Ezután még egy óra BKV vissza, tehát két óra teljesen feleslegesen, miközben mindezt telefonon is el lehetett volna intézni.
Fél négy. Hősünk kezd aggódni. Ha nem lesz asztal, akkor kezdhet másik hely után rohangálni, ha nem fut ki az időből. Telefonál. Háát, igen, a kolléga ide is írta, hogy telefonálni kell, de sajnos még nincs meg a végleges beosztás. De négyig feltétlenül telefonál, akár rendben van az asztal, akár nem.
Fél öt. Hősünk kiábrándult. Úgy dönt, hogy másik helyet keres, különben nem lesz vacsora. Jól tette, a vendéglő egész este nem telefonált neki.
Így ért véget a dolog. És mint minden jól megszerkesztett írásban, következzék itt is a tanulság levonása:
Lehet, hogy a mai magyar viszonyok között még mindig naivitás elvárni a korrekt viselkedést? Lehet, hogy bár egy vendéglő a fizető vendégekből él, megteheti, hogy így viszonyul az emberekhez? Lehet, hogy egyszerűen csak nem tűntünk elég zsíros falatnak, ezért úgy érezték, hogy ez elfogadható magatartás? Meglehet. Személy szerint én most nyitottam egy listát olyan helyeknek, ahová sem diákként, sem a jövőben végzett mérnökként nem áll szándékkomban betérni. Hősünk viszont marad továbbra is naív és bizakódó. Reméli, hogy egy ekkora városban van olyan hely, ahol szívesen veszik, ha náluk akarja elkölteni a pénzét.
Rzsó