Karlsruhe, Wintersemester 2001/2002

A karunkon is működő német nyelvű képzésről már bizonyára mindenki hallott. Maga a német képzés 2 évig tart, és utána azok, akik bentmaradnak (és nincsen pechük) az 5. félévet Karlsruhéban töltik. Erről a félévről mesélek most el néhány dolgot. Annak ellenére, hogy még csak november van, már bőven van mit mondani.

Az indulás napja október 3. volt, mivel itt a félév csak 15-én kezdődött. Többségben busszal jöttünk, jól megpakolva, mint azt bizonyára sejtitek. A fogadtatás szerintem jó volt, majd kb. háromnapos - szerencsére jól szervezett - hivatalos rohangálás következett. Mindez akkor, amikor még javában tartott a XXX. Schönherz Qpa. Az első teljes hét érdekesen telt, mivel a hivatalos ügyek elintézése után semmi teendőnk nem volt. A bőséges punnyadás mellett felfedeztük a közvetlen környéket, mint pl. a bevásárlóutcát és a kastély parkját. Ez a hét is jól telt, de azért már az egyetemre is kíváncsiak voltunk. Nos, újdonság az volt szép számmal.

Az itteni oktatás egyik jellegzetessége, hogy az első évek matematikaáradata után most már sokkal gyakorlatiasabbak a tantárgyak, mint otthon. Ennek egyik oka, hogy az oktatók olyan dolgokat tanítanak, melyekkel az oktatáson kívül is foglalkoznak. Ennek megvan az az előnye, hogy szerintem ők is nehezebben unják meg. A tantárgyaink:

Datenbank Praktikum (Adatbázis "labor"): ez egy érdekes dolog: általában három hét egy periódus, melynek elején van egy előadás (ebben lenyomnak három hétre elegendő elméletet), utána egy Tutorium (gyakorlat), melyen még meg lehet beszélni a balladai homállyal fedett részeket, ezután pedig neki lehet állni megoldani a feladatokat, melyek megoldásait a periódus végén kell bemutatni. Háromfős csapatokban dolgozunk, így a bonyolultabb részeknél már egész Projekt labor feeling lesz. A tananyag: SQL és Java, Objektum-orientált adatbázisok, ER és UML modellezés. A vizsga pedig 3x8 óra egy picike kis feladattal... Van egyébként hasonló témájú előadásunk is, de az egyelőre csak mérsékelten izgalmas. Nekem ez a tárgy tetszik a legjobban.

Ez a tantárgy egyébként nincs mindenkinek, mivel van egy rakás ún. Praktikum, melyből választani lehetett. Van még például mobilkommunikáció, robotok szimulációja és programozása, algoritmus-technológia, rendszerarchitektúra alapok, grafikus adatfeldolgozás, fordítóépítés stb.

Az első olyan tárgy, mely minden infósnak van, az a Mensch-Maschiene Dialog, mely egyelőre arról szól, hogy mit hogyan érdemes elrendezni ahhoz, hogy a derék felhasználónak minél kevésbé vegyük igénybe az elméjét. A második a Telematik, mely olyan, mint az SzgHálók, de erre majd még visszatérek. A Formale Systeme amolyan MaLo++. Ez az egyetlen előadásunk, mely tényleg nagy létszámú (250-300 fő). A többin szerintem papíron sincs száznál több ember. Végül de nem utolsó sorban meg kell említeni az Übersetzerbau ("Fordítóépítés") tantárgyat, mely akár a FoNy folytatása is lehetne.

Az első Telematik előadás gyakorlatilag reklám volt: miről is lesz szó, milyen a tanszék, milyen tevékenységekbe lehet bekapcsolódni és hasonlók. Rengeteg kisebb-nagyobb hallgatói csoport van, melynek tagjai hetente találkoznak, és egy kis kaja társaságában beszélgetnek olyanokról, mint például az e-Learning, a következő generációs Internet és hasonlók. Amit szerintem első közelítésben sokan megállapítottak közülünk: itt bizony sok pénz van. Ez természetesen az infrastruktúrán is látszik: az előadótermek világítását, hangosítását, sötétítését és az 1-2 projektort érintésérzékeny képernyőről lehet vezérelni, bár ez azért nem megy minden esetben zökkenőmentesen... Az persze triviális, hogy mindenki a saját kis notebookjáról tartja az előadást.

És ha már az infrastruktúránál tartunk: a menza. Ez egy kicsit más, mint a Goldmann. Igaz, 30000 hallgató mellett kell is nagy kajálda, de nem a méret az igazán érdekes: a dolog úgy kezdődik, hogy vesz az ember egy kártyát, melyre külön kis automatával rakhat pénzt. (Papírpénzt fogad el, aminek a szélét néha érdemes kisimítani, mert különben nem tetszik neki.) Ha ez megvan, akkor a nagy kijelzőn kiválasztja, hogy mit is szeretne enni, és ennek megfelelően áll be a 7 sor valamelyikébe. A sorok olykor igen hosszan kígyóznak, de viszonylag gyorsan haladnak, mivel nem kell a pénzzel bajlódni: a pénztárgép a kártyáról szedi le a pénzt. Persze az érintésérzékeny LCD a pénztárgépen is ott figyel...

Evés után, ha nincs több óra, lehet menni hazafelé: kollégium sok van, és az egyetemtől mért távolságuk is sokféle. Mi főleg a Waldhorn Str. 36-ban és a Tennessee Allee 8-ban koncentrálódunk. A Waldhornban van három lépcsőház, ezekből nyílnak a folyosók, melyeken 6-10 szoba van konyhával és zuhanyzó+WC-vel. Mindenkinek saját szobája van, mely nem túl nagy, de tiszta és kellemes. (Na jó, igen: net is van, de kifelé proxy nélkül borzalmas.) Az unalom nem jellemző (legalábbis felém nem), mivel folyton megyünk valahova kis, 5-6 fős csoportokban: elég lyukacsos az órarend, így gyakran főzünk magunknak, este néha filmet nézünk, és hétvégéken kirándulgatunk is. (Kihasználjuk, hogy néhányan autóval jöttek, mert a vonat meglehetősen drága.)

Maga Karlsruhe egyébként tényleg egy igen csendes város: a bevásárlóutcán végigsétálva alig hallani kiabálást, nem dudálnak folyton az ideges emberek és egész kedvesek.

És ha már a kedvességnél tartunk, akkor érdemes megemlíteni a kiszolgálást, melyre három igen szép példát láttam:

- Az első eset akkor történt, amikor az útleveleinkbe rakták be a tartózkodási engedélyt: a hivatalnok nem tudta, pontosan mi is a helyzet, így maga ment át az információhoz és várta ki, míg az előtte álló befejezi ügyes-bajos dolgának előadását. Otthon szerintem legalább három sort álltam volna végig.

- Kaptam csomagot, és elmentem érte a postára. Ott is (látszólag) mindenki nyugodt, szükség esetén lassan beszélnek, és még akkor sem lesznek idegesek, amikor ötpercbe telik kibogozni az útlevélből a szükséges adatokat. (Nem volt egészen triviális, hogy a "BM Adatfeldolgozó Hivatal"-ban a "Hivatal" nem a város neve. :) )

- Mentem számítástechnikai boltba, mert kellett nekem egy kevésbé gyakori kütyü. Miután előadtam, hogy mi is kell nekem, megállapították, hogy az sajnos nekik nincsen. Miután ez kiderült, az eladó elkezdett telefonálgatni, és felhívott három másik céget. Kettőnek nem volt, a harmadik egy héttel későbbre tudott szerezni, mire a srác egyből azt mondta, hogy az neki késő. Végül abban maradtunk, hogy egy hétig keresik és felhívnak, hogy mire jutottak. Az eredmény: másnap délután hívtak, hogy mehetek is érte. Ez gyorsan ment. Az egésznek olyan feelingje volt, hogy ha én bemegyek a boltba és közlöm, hogy kell egy olyan herkentyű, mely így villog és úgy forog, akkor szereznek nekem olyat, ha kell, a föld alól is. És az egész természetesen vidám beszélgetés formájában megy. Ilyen az a bolt, ahova az ember szívesen visszamegy.

A korrektségre egyébként van még egy jó példa: a Rechnenzentrumban (itteni HSzK) lehet nyomtatni, csak kb. 12 óra, mire készen lesz. Ha az ember úgy véli, hogy most már rendben van, akkor besétál egy terembe, mely tele van polcokkal, kikeresi a saját kupacát, berakja a táskájába és kisétál az épületből... Van egy olyan érzésem, hogy otthon nem feltétlenül találnám meg a 600 oldalas jegyzetemet.

Bizony az itteniek korrektsége, a rend és a precizitás olyan dolog, amit igen könnyű megszokni. Kíváncsi vagyok, a precizitás elég lesz-e a zökkenőmentes Euró-átálláshoz. Egyes helyeken most már csak Euróban vannak kiírva az árak, a telefonfülkéket sorban szerelik át, a bankok már Euróban tárolják az egyenlegeket, a TV-ben pedig megy az "Auf Wiedersehen, DM!"...

Most kb. ennyi az, amit meg akartam veletek osztani. Karácsonyra hazamegyünk, az előadások utána még februárig tartanak, melyet egy 2 hetes vizsgaidőszak követ.

Addig is legyetek ügyesek és hallgassatok Nightwish-t!

Sziasztok!

Kristóf

Eddigi legfontosabb megállapításaink:

- A gofri Erős Pistával nem is olyan rossz...

- Hóban jégkrémet enni jó!