A föld mélyén
Azt hittem, hogy ilyen csak a filmekben történik. Egy speciális effekt, amely a hatás növelésére szolgál. De nem... A csőből továbbra is ömlött a gőz, csöpögött a forró víz és mi haladtunk tovább. Egyenesen, előre, görnyedve, oldalazva. A dübörgés fokozatosan erősödött. Kísérőnk előrement, hogy megnézze, tiszta-e a levegő. Miután jelzett, hogy mehetünk, elkezdtünk lépkedni a fény irányába. Belekapaszkodtam egy csőbe és ugrottam előre. Zuhanás lefelé...
Nem kell megijedni, nem egy horrortörténet részletét közöljük. A Budavári Schönherz Stúdió szervezett egy utat a K épület alatti alagútrendszerbe. Pontosabban az egész egyetemet behálózó fűtőrendszer alagútjába. (Köszönet érte, hogy velük tarthattam). Az 1900-as évek elejére épült ki az a fűtőrendszer, amely az egyetem fűtését biztosította. Igaz, akkoriban még szénfűtéssel: a talajszintről egy tárolóhelyiségbe öntötték le a szenet, ahonnan csillékkel szállították el a kazánokig. Kopott sínek őrzik ezen kor emlékét. A csövek pedig az egyetemi komplexum nagy részét behálózzák – így a hozzájuk tartozó járatok is. Persze az elmúlt évek során újabb és újabb csövek és kábelek kerültek ide, a járatok mérete egyre kisebb lett...
Egy kedd délután találkoztunk a "kapcsolatunkkal" és elindultunk a kazánház felé. Arról az épületről beszélek, amely az F mellett áll és egy szép nagy kémény tartozik hozzá. Egy irodában leraktuk a cuccainkat, megszabadultunk a nehéz kabátoktól és egy lépcsőn leereszkedtünk a föld alá. A hőmérséklet a kellemes és a még elviselhetően meleg között ingadozott. Mi először a K épület felé vezető úton indultunk el. Nagyon sok érdekes kép ugrik be, ha visszagondolok erre: különböző tárolók, rengeteg cső, szigetelőanyagok, kábelek, egy döglött macska, meleg levegő, raktárak. Kísérőnk buzgón nyitogatta kulcsával a különböző ajtókat, kapcsolgatta a világítást – legalábbis a legtöbb helyen. Mindeközben pedig magyarázott, minden egyes kis helyről volt valami érdekes története. Hiába, már elég régóta dolgozik itt. Persze amikor még kezdte, akkor 25 ember dolgozott a föld alatt, mára már csak négyen maradtak. Igaz, a fűtést is már a FŐTÁV Rt. szolgáltatja... Néhány kanyar után világosság tűnt fel a járat végén. Mielőtt elértük volna, meg kellett küzdenünk egy rosszul tömített csőillesztéssel – kísérőnk laza mozdulattal befogta a lyukat és így az untukat elálló vízeső megszűnt. A K épületben éppen munka folyt – ahogyan az év többi napján. Az épület süllyedésének megállításán dolgoznak a munkások. Tettünk egy szép nagy kört az alagsor alatt. Többek közt benéztünk a lőtérre, éppen lőgyakorlat volt. Két srác egy puskával, egy harmadik pedig pisztollyal lőtt – igaz, a céltáblát nem sikerült eltalálnia, de legalább a lövések jó hangosak voltak. (Pisztollyal lövő ember mellé fülvédő nélkül odaállni nem jó, értem?) Majd számtalan raktár, egy, a múltat idéző "A jövő mérnöke" újság, poros női cipő, lyukas lefolyócső. Egykor talajvízzel elöntött terem. A Duna áradásakor ilyen magasan szokott itt bent állni a talajvíz – mutatott a kísérőnk egy vonalra, vagy másfél méterre a padlótól. Egyikünk egyedül elindult a CH épület felé vezető folyosón – egy kanyar után eltűnt a szemünk elől az egyre szűkülő járatban. Hősies útjának egy lezárt ajtó vetett véget, mely mögött a CH épület pincerésze rejtőzött. Évekkel ezelőtt vettek egy speciális szivattyút, hogy a vegyi hulladékot megfelelő módon tudják továbbítani és tárolni (hisz a CH épület a vegyészek körében népszerű). Nos, kis idővel később a rendszer leállt, és a hiba okára csak akkor derült fény, amikor kiemelték a szivattyút. Pontosabban a maradványait. Ugyanis a speciális, vegyi anyagoknak ellenálló szivattyúból nem sok maradt.
Túránk a kazánházban ért véget, pontosabban kezdődött el újra az R épület irányába. De ez már egy másik történet...
Bacsi