I Love Szlovaki

Hurrá, tél van, lehet síelni. Nosza, rajta, elmentem síelni egy hétre Szlovákiába.

Az utazás elég érdekes volt, csak 2 órát kellett várni a határon, hogy átjussunk, pedig nem volt előttünk senki. Közben néhányan leszálltak cigizni, őket az éppen arra járó határőrök figyelmeztették, hogy ez a határ, és nem dohányzásra kijelölt terület. Szerencsésen átjutottunk, este megérkeztünk a szállásra. A szobákban hely alig volt, főleg, hogy plusz ágyakat tettünk be. A falak papírvékonyak voltak, így minden reggel kb. fél hétkor arra ébredtem, hogy a panzió tulajdonosai hallgatják a szlovák rádió reggeli adását, majd félóra múlva a szomszéd szoba lakói is bekapcsolják a magnójukat. Egyébként a hőmérséklet vagy nulla alatt volt, vagy pedig 100 fok volt. Ez persze csak a szobákban, különben a folyosón konstans mínusz értékeket mértünk. Még szerencse, hogy volt néha melegvíz. Na jó, irány a sípálya.

Chopok-észak lejtőin. Egy hatalmas pályarendszert alakítottak ki. Még versenypályák is vannak, többségében fekete és piros pályák. Hétfőtől péntekig hatalmas tömegek jönnek, hogy síelhessenek, persze inkább szlovákok, és néhány elvetemült magyar. Mi is köztük vagyunk. A felvonóknál kb. 10-20 perceket kell várni, hogy feljuthassunk. Persze ha kivárnánk a sort. Néha megúnva a várakozást betolakodunk a sorba, persze a szlovákok ezt nem nézik jó szemmel, és ennek hangot is adnak, pláne, ha tudják, hogy magyarok vagyunk. Igaz, mikor ők – szlovákok – tolakodnak be, akkor nem szól rájuk senki, érdekes. Volt egy kétszemélyes felvonó, ahol mindig nagy tömeg volt, és a kialakult sor inkább egy emberkupacra hasonlított. Ott a feljutás, ha rossz helyre álltunk, kb. 45 percig tartott, de ha a sor bal szélére álltunk, akkor kb. 5 perc alatt ott voltunk a felvonóknál. Csakhogy ez sem tetszett a helybéli embereknek, akik mint a megvadult csorda nyomultak a felvonó felé, közben mindenki mindenkit lökdösött, és ordítoztak. Az egyik ilyen alkalommal, mikor beálltunk a sor bal szélére, és már majdnem a célnál voltunk, egyszercsak nagy nehezen oda furakodta magát belülről egy nő, és kissé furcsa akcentussal kérdezte, hogy "Magyarok?" Mi csak pislogtunk, erre ő szlovákul elkezdett valamit magyarázni nekünk, és a sor jobb vége felé mutogat, közben a mellette álló emberkék is felkapták a fejüket, és most már ők is beszóltak nekünk. Sőt, az előttem álló ember miközben az anyanyelvén sértegetett, megpróbált kilökni. Oké, gondoltam megkérdezem mi baja, és németül megkérdeztem, mit akar most csinálni – erre ő továbbra is szlovákul szövegelt és mutogatott, és a lökdösést is csak azért hagyta abba, mert a sílécét majdnem elejtette. Közben megindult a sor, mi pedig értetlenül fogadtuk, hogy ez most mi volt. Továbbra is mások is beálltak oda, ahonnan mi vágtunk neki a sornak, és őket senki sem lökdösi, igaz ők szlovákok.

Nem ez volt az egyetlen érdekes dolog. A pályák elvileg 16 órakor zártak, ám a csoportból két gyerek négy óra előtt pár perccel, az egyik felvonónál állt sorba, és éppen a buszhoz igyekeztek, amely a felső pályáknál állt. Épp sorra kerültek volna, mikor a kezelő eléjük állt, és közölte, vége, bezártak. A lány értetlenül próbálta magyarul magyarázni, hogy még nincs négy óra, erre az egyik kezelő lökdösni kezdte, miközben azt a fiút akivel volt, a másik kezelő egy hólapáttal fenyegette. No igen, ez Európa.

Az egyik alkalommal elmentünk uszodába, a pénztárnál szerettük volna megkérdezni, hogy meddig van nyitva az uszoda. Próbáltuk németül, angolul, franciául, erre a pénztáros közölte, hogy ő csak szlovákul hajlandó beszélni, majd mikor látta, hogy még tovább próbálkozunk a kapcsolatfelvétellel, nagy nehezen kirángatta az úszómestert, aki valamit gagyogott németül.

Hát igen, a sípályáknál is egyetlen magyar feliratot találtunk, az is annyi volt, hogy csomagmegőrző.

Egy ország Európában, ahol alig beszél valaki idegen nyelven, viszont majdnem mindenki ért magyarul. Egy ország, ahol a turizmusból nagyon jól meg lehetne élni, csakhogy a gyűlölködés fontosabb nekik. Egy ország, amely az Európai Unióhoz szeretne csatlakozni.

Strang