Ha én ezt a klubban elmesélem...

Mindnyájan tudunk a klubról, amiről nem beszélünk. Mindnyájan tudjuk, hogy vannak sportok, amelyekben az ellenfél kisebb-nagyobb mértékű szétverése a cél. Ezekről beszélünk, a ringsportokról. Lássuk hát, miből választhattak volna Tylerék.

Kezdjük az ökölvívással, ez közismert. Sztárolt, menedzselt versenyzők jellemzik az élvonalat. Egyszerű szabályok: kesztyűben üti egymást két (azonos súlycsoportban) küzdő ember. Öv alá nem megyünk, ütni csak a kesztyűvel szabad. A szabályok közül érdemes felemlíteni a pontozást és a kiütést, mely minden további sportnál döntő erejű lesz, még ha nem is emelem ki külön. Több szót nem is vesztegetek a bokszra, ezt mindenki ismeri. A kickbox már komolyabb a boksznál, itt már lehet rúgni is. Néhány országban legalább olyan népszerű, mint a nyugati boksz, ilyen helyeken szintén komoly sztárolás folyik. A sport mesterséges, egy amerikai és egy német férfi hozta létre, megpróbálva ötvözni távol-keleti harcművészeteket.

Akárcsak a boksz, ez is ringben vívott, súlycsoportokra bontott sport, öt szabályrendszer szerint vívható, ezek egyike a thai box.

Most a full contactos küzdelemről pár szó:

–Vannak védőfelszerelések, talán itt a legtöbb, vegyük is őket gyorsan szemügyre.

–Kesztyű, értelemszerű.

–Lábvédő: ezeknek teljesen be kell fedniük a lábfejet (a talp kivételével), beleértve a sarkat is, és legalább öt centiméterrel a boka fölé kell érnie.

–Fejvédő: több típus van, az amatőr ökölvívásban ismert, és a járomcsontot is takaró ún. sparring fejvédő. Utóbbi nem használható.

–Sípcsontvédő: értelemszerűnek tűnne, ám nem tartalmazhat semmiféle kemény anyagot (kemény műanyag, fém, fa)

–Általános még a fogvédő, férfiaknak szuszpenzor, nőknek mellvédő.

–Még viselhető védőfelszerelések: könyökvédő, térdvédő, ezeken nem lehet fémcsat, kapocs, vagy bármely sérülés okozására alkalmas rész.

Miután már majd' mindent védünk, küzdjünk is egy kicsit! Támadható – pontot érő – felületek: az arc, a homlok, és a fej oldalsó része illetve a felső test elöl, nyaktól lefelé övig, oldalt a test középvonaláig. Pontot nem érően lábsöpréssel támadható felület a lábfej boka alatti része. Mindezt pedig az ököl elülső részével, lábéllel, lefeszített lábfejjel, esetenként a talppal lehet csépelni.

Egy versenyzőnek egy menetben legalább hat értékelhető lábtechnikát kell végrehajtania, különben figyelmeztetést, pontlevonást, majd leléptetést kap.

A thai box – mint már említettük – a kick-box egyik szabályrendszere, ami már közelít a nagy őshöz, a muay thaihoz. A thai és a kickboxhoz képest sokkal inkább igénybe veszi a teljes testet, ugyanis már alkarral is szabályos ütni, akár a teljes testfelületet (kivéve szem, tarkó, gerinc). Így ez a sport már kezd valódi, éles küzdelmekhez hasonlítani. Ám van ennél sokkal keményebb, életszerűbb dolog is a tarsolyban.

Muay Thai. A sport talán Van Damme: Kalandor (The Quest) című, kivételesen jóra sikerült filmjéből lehet ismerős, illetve reméljük hamarosan idehaza is láthatjuk az Ong Bak című alkotást.

A Muay Thai ősi thaiföldi harcművészet, mára ringsporttá "szelídült", de létezik katonáknak oktatott változata is. Bár bokszringben vívják, a muay thaiban mindent szabad. Ütni, rúgni bármely testrésszel, bármely felületet, illetve földre dobni is lehet az ellenfelet. Mindezen technikák csak akkor érvényesek, ha a Muay Thai harcművészet technikái. A földre került ellenfelet már nem támadhatják, a küzdelmeket bokszkesztyűben vívják. Ez a ma, elsöprő erejű küzdelem, látszólag brutális. Ám régen, az 1920-as évekig a sport tényleg brutális volt. Egyedül az öklökre tekert kenderkötél tompította az ütések erejét, fojtások (a burmai boxban még ma is technika), közvetlenül szemre irányuló támadások, harapások fűszerezték az összecsapásokat, melyek vagy az egyik küzdő harcképtelenségéig vagy feladásig tartottak. Egy halállal végződő összecsapás után vezettek be egyértelmű szabályokat a bíráskodásra, és tiltottak meg technikákat, bár még a 80-as években is szabadott lágy részekre – akár térddel is – rúgni. A kickboxszal ellentétben itt sosem voltak előírt támadások, akár végig rúghatott térddel valaki egy teljes küzdelmet.

Súlycsoportok vannak, női versenyzők szintúgy. A cikk írójának véleménye szerint az egyik leglátványosabb, legszebb ringsport, sajnos hazánkban alig ismert és művelt.

Van azonban egy lassan nálunk is egyre népszerűbbé váló sport, a K1, ami ha nem is ennyire kemény, de nem is széplelkű pacifistáknak való.

Több törekvés volt (van) összevont küzdősport létrehozására, ahol bármilyen stílusból jövő küzdő indulhat, mindezidáig ez tűnik a legsikeresebb próbálkozásnak. A K1 Japánból indult hódító útjára, ott hozták létre, többek között a karatét, kickboxot, Muay Thait, Tae kwon dot és Kung fut kombinálva. Kizárólag bokszkesztyű van, lábvédő nincs.

A legbrutálisabb sportnak tartják. Nos ez a kétségkívül kiváló reklámszöveg nagyrészt igaz, ám a Muay Thait elnézve ez azért marketing, hisz könyökütés nincs, lágy felületre sem támadhatnak, és földrevitel is kizárólag lábsöpréssel lehetséges. A K1 ennek ellenére nem leányálom, ugyanis nincsenek súlycsoportok, kizárólag minimum van: 91 kg. Nem kiütés esetén pontozóbírók döntenek a győztesről, elvileg azonban lehetséges két újabb, döntő menet elrendelése. A versenyzők általában valamilyen harcművész múlttal érkeznek a K1-be, ám emlékezetes pillanatokat szerzett már a ringben Beast, egy 155 kilós két méteres amerikai focista, aki többek között szumósokat is kihívott.

A K1 bajnokságok egy este bonyolódnak, egyenes kieséses rendszerben dől el a bajnok személye az indulók közül. Ezen "kisebb" bajnokságokon derül ki, ki indulhat a decemberi tokiói világdöntőn. A körítés a helyszín ellenére is határozottan amerikaias, hatalmas show, bevonulózenék ölik meg azok számára a K1-et, akik a tradíciókat keresik az összecsapásokban.

A sport elismertségére és marketingjére jellemző, hogy egy las vegasi gálán Mike Tyson és Muhammad Ali is jelen volt. Igaz, Ali nagyobb ovációt kapott, mint a végső győztes, ami jól jelzi, hogy a K1 még nem ért el olyan elismertséget mint a régebbi, tradicionális sportok, ám rendkívül gyors, pergő küzdelmei és a küzdelem magas szabadsági foka határozottan népszerűvé teszik. Jóval látványosabb a hagyományos boksznál, a súlycsoportok hiánya illetve a különböző stílusok művelőinek összecsapása pedig – számomra – a ringsportok második helyére teszik a K1-et.

A K1 előzményei között szerepel a Kyokushin karate, a legerősebb, legdurvább karate-stílus. Mielőtt azonban belemélyednénk ebbe, lássunk egy kis történeti áttekintést. Talán nem köztudott, hogy a legtöbb távol-keleti harcművészet őse indiából ered. Daruma Taishi, egy buddhista szerzetes figyelte meg az állatok küzdelmeit, ezekből kiindulva, ezeket megfelelő légzőtechnikákkal kombinálva hozott létre valamit, és már Kínában megalapította a legendás Shao-Lin templomot. Ez aztán sokfele elterjedt ázsiában, a teljes történetet azonban talán csak egy másik cikkben fogom megírni.

A Kyokushin mesterségesen létrehozott stílus, 1964-ben Sosai Matutsau Oyama alapította meg a szövetséget. Eléggé nyílt küzdelmek vannak, védőfelszerelés nincs, ellenben tilos fejre ütni. Rúgni azonban szabad fejre, lágy részekre viszont nem. A dobások szintén tiltottak. Hárításokat jóformán sose látni, ez a stílus nagyon erőszakos, eleganciára nem törekszik. A full contactos küzdelmek nyíltak, így elvileg bárki indulhat, nem kell a kyokushint művelnie, ám elég gyér számú külső versenyzőt látni. Szintén nem ringsport, a Tae kwon dohoz hasonló helyen küzdenek, a végén bírói döntés alapján hirdetnek győztest. A stílus legnagyobb versenye a Japánban rendezett világbajnokság, ahol 2000-ben magyar második helyezés született. Ez a Japán döntő sokban emlékeztet a K1-re, nincsenek súlycsoportok és aki veszít, kiesik. Ez a bajnokság három napos, és aki már látott magas szintű kyokushinosokat küzdeni, az tudja, hogy a kyokushinnál nem kell hangsúlyozni a brutálitást.

A Tae kwon do már előkerült mind a K1 előzmények között, mind a küzdőpást kapcsán. Ez a koreai harcművészet, az 1950-es években alakult meg, egyesítve a nyolc kwant. Kifejezetten katonai stílus, katonák számára lett "kifejlesztve", bár eleinte alig tűnt többnek egy koreai karate stílusnál, ám 1973-ra, a World Tae Kwondo Federation megalakulása jelezte az utat, amit bejártak. A WTF szervezet által fémjelzett sport 2000-re olimpiai sportággá vált. A harcművészet eredeti technikái között rengeteg rúgással és töréstechnikával találkozhatunk, rendkívül látványos bemutatókat tartanak a stílus képviselői.

Az olimpiai sportban a törzset egy szivacsos páncél védi, ez, illetve a fejvédős fej érvényes felület, ám kizárólag kézzel támadva. Ez nem ringsport, a küzdőtér lényegében birkózószőnyeg, egy 12x12 méteres elsztikus borítású pást. A sport sajnos épp olyan mértékben szelidített (butított) ez eredeti küzdősporthoz képest, ahogy a Muay Thaihoz viszonyul a kick box. Ha valaki ebből negatív érzületet vélne kicsengeni, annak számára álljon itt a K1 négyszeres holland világbajnoka, Ernesto Huust egy mondata, amelyet a visszavonulásáról szóló interjúban mondott: "A sérülések nehezen gyógyulnak."

Mindenki saját maga dönti el, meddig küzd, és a legtöbb sport azért vál(hatot)t sporttá, azért vezettek be bíráskodást, hogy óvják a versenyzőket. A küzdelmeknek addig kell tartaniuk, amíg a harcosok állnak.

És ha már állás, következzék az a harcművészet, amelyet szinte kizárólag állóharc céljára fejlesztettek. Ez a San Da/San Shou, egy másik tradíciógyilkos sport. Sportként full contactos, modernizált kungfu bokszkesztyűben, bokszringben. A szépség és akrobatika helyett erő jellemzi ezt az eredetileg katonai harcművészetet. Valójában nem más, mint a tradicionális kungfu-stílusok (Nan Quan, shaolin, wushu, stb.) lecsupaszítása és pusztakezes harc központúvá tétele. Mint minden katonai harcművészetet, ezt is a hatékonyság jellemzi, ám a sport nem engedi meg a könyök és a térd használatát, tiltja a fojtást, bár megtartja a dobási technikákat. Ennek ellenére - vagy épp ezért - látványos ringsporttá válik, amely 1991 óta saját világbajnokságot is jegyez. Mint sport kétségkívül életképes és látványos, mint kungfu azonban megkérdőjelezhető értékű. (A két elnevezés lényegében azonos dolgot jelöl, a San Da a hivatalosabb változat, ezzel a kínaiak a full contactot jelölik.)

Végezetül álljon itt valami, amire egy ismerősöm hívta fel a figyelmemet. Ultimate Fighting. Egyetlen szóval jellemzem: Üzlet. Elsősorban fizetős tv-hez létrehozott interdiszciplináris ringsport. Tulajdonképpen megegyezik a K1-gyel, ám amerikai kezdeményezésű, és ottani irányítású. Súlycsoportokra bontott, kesztyűs ringsport (egy rácsokkal lezárt nyolcszögben vívják), tipikusan amerikai körítéssel, méltóság nélkül. A jó ízlésű harcművész sírva rohan ki a világból egy ilyen láttán.

Hogy melyik a jobb? Ízlés dolga. Hogy melyik a kedvencem? Leírtam. Miért ezekről írtam? Mert ezeket szeretem (szeretném) nézni. És remélem, ha küzdelemhez nem is, egy-egy bajnokság felkereséséhez sikerült kedvet csinálnom!

Kokas