Örülök, hogy Kokas megírta a bevezetést, meg a többi körítést, én nem szeretek ilyenekkel foglalkozni. Nézzük inkább, milyen pillanatok jutnak eszembe az idei Szigetről!
Talán az, mikor cigit vettünk az egyik standnál (természetesen elkérték a személyimet), és egész éjjel másoktól kértünk tüzet, mert nem volt öngyújtónk. Aztán másnap reggel jöttünk rá, hogy az a műanyag valami, amit ajándékba kaptunk mellé, és a gombját megnyomva szép kéken világít, kicsit erősebb gombnyomásra öngyújtóként is jól működik.
Vagy az, amikor kipróbáltuk a rendőrségi helyszínen, a Yard-sátornál (aminek bejáratánál, a felirat elé elég hamar odakerült filctollal, hogy "fuck the"), hogy milyen egy tizenkét km/h-s sebességgel közlekedő autóval frontálisan ütközni, bekapcsolt biztonsági öv mellett. Durva.
Aztán, a Chumbawamba koncert, ami azon kívül, hogy nagyon jó zenét játszottak és (Kokas szavaival élve) "összeszedett, egyéni színpadkép tette felülmúlhatatlanná a produkciót", amiatt lesz sokáig felejthetetlen számomra, hogy a végén az egyik énekesnő lejött a színpadról, és végigkínálta az első sorban állókat a nála lévő üveg whiskey-ből, többek közt engem is.
A nagyszínpados fellépőket se felejtsük el, még ha kicsit viccesnek is hat a lassan nyugdíjas korba lépő Pet Shop Boys által prezentált technobuli, a Bloodhound Gang és Bëlga származású megfelelője a szokásos polgárpukkasztó stílusú koncertet hozzák, a Basement Jaxx fergeteges fellépése elveszett a hangosítás útvesztőjében, a többi magyar zenekart pedig már agyonhallgattuk a nyári fesztiválokon.
Esetleg ott vannak a koncertek közti szünetek, mikor egyik színpadtól a másikig vándorol a tömeg, közben pedig remek alkalmak nyílnak az ismerkedésre, sőt egymást is le lehet locsolni bármilyen kezünkbe kerülő itallal – nem pazarlás, az embernek ettől is hányásszaga lesz másnapra. Erről még eszembe jut az is, hogy egymástól távol eső sátrak keresése közben előfordulhat, hogy véletlenül a gépjármű-bejáraton jutunk vissza a Fesztiválra – a sziget valamelyik távoli végéből.
Nem hagynám ki legközelebb sem a két órás drumnbass őrületet. Még akkor sem, ha közben megint háromszor kérdezné meg tőlem valaki, hogy kérek-e extasy-t. (A Roni Size Live koncertre érzésre legalább egy nagyszínpadnyi ember akart a saját verítékében fürdeni a Wan2 sátorban.)
- b. -