Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja

Felező

Hát eljött ez a nap is, sőt már el is múlt, bár igen sokat kellett rá várni. Pontosan 3 évet. Emlékszem, még gólyatáborban hallottam róla először: aki odáig eljut, az már reménykedhet...

A véleményem a Felezőről elsőre nagyon negatív volt, ezután döntöttem úgy, hogy írni fogok, azonban ahogy teltek a napok, úgy értékelődött át minden.

De inkább az elején kezdem.

A belépő 3500 forintba került, amit azonnal megpróbáltam lealkudni, mivel épp csóró voltam, amikor fizetni kellett. Nem lehetne, hogy nem kell póló, korsó... Nem lehetett, egészen a jelentkezési határidő végéig, amikor kiderült, kevesen jelentkeztek... Na persze, mint gyakorlott morgó, ez is zavart, mert én már fizettem. Utólag azonban csak örülni tudok: a póló igen jó minőségű, és valahogy büszkén viselem... Bekerült a gólyatáboros és qpás pólók közé. A korsóhoz is vonakodva álltam, de amióta megvan, egyre inkább észreveszem a szerkesztőségben is megbújó 2001-2002-es társait. Már nekem is van – mosolyodom el, és kezdek rájönni, hogy egész rossz lenne nélküle.

A nyitás nyolcra volt kiírva, egy kicsit csúsztunk, többször visszaszámláltunk... Belépés arcképes igazolvánnyal – volt akit meglepetésként ért, de mindent meg lehetett oldani. Ott helyben a kezünkbe nyomták a korsót úgy fél liter borral, és a pólót, amit fel is vettünk azonnal. Hát igen, bezöldült a terem... Megint csak bevillant, más lenne az érzés, mondjuk, ha én lennék az egyetlen fekete... (ajaj, remélem senki sem vádol rasszizmussal).

A következő pontot (a sok koccintás után...) a vacsora jelentette, ami mellett már így utólag sem tudok sok pozitívumot felhozni: mivel spéci ételeken élek, megkóstolni sem bírtam, bár a savanyúság finom volt, abból kettőt is belapátoltam. De a gondot nem is az íz jelentette: hanem az, hogy összesen három pincér a 150 résztvevőnek (mert tudtommal ennyien voltunk) nagyon lassan bírt felszolgálni, illetve sehogy, mivel az utolsó asztalsornál, ahol vagy 60-70-en ültünk, kézről kézre kellett a tányérokat adni, miközben a többiek már rég ettek. Hiányoltam a köszöntőt, beszédet vártam. Páran felálltak, és üvöltve énekelni kezdtek: "A jó lovas katonának...".

Ezt egy kicsit igénytelennek találtam, nem egyedül. Ilyen rendezvényen azért köszöntőpárti vagyok – tartson bárki ezért konzervatívnak! Na jó, lépjünk tovább! Első vacsora utáni meglepetés: hastáncosnő! Mindenki szájtátva, megbabonázottan bámult! Ezt onnan tudom, hogy suttyomban egy-egy oldalpillantással felmértem a közönség; sorstársaim arckifejezéseit is: ahogy én láttam, a lányoknak is nagyon tetszett az előadás. Igényes és nem közönséges, sőt, kifejezetten ízléses – ez jutott eszembe. Miközben időben idáig eljutottunk, én is a borom végére jutottam, ami irtózatosan a fejembe szállt. Miután a produkció véget ért, akadálypályán továbbjutva (lépcsők...) felmentünk az "emeletre", ahol félhomályban körbe lehetett ülni egy kis szabad helyet. Az egyik haver azt javasolta, üljünk hátra, a sarokban van még hely... Mivel sejtettem, mi következik, stabilan a második sorban álltam, egy-egy székben kapaszkodva.

És pontosan az következett, amire számítottam: sztriptíz! Ezt már egy kicsit túlzásnak találtam, de el kell ismernem, nem fordultam el, bár közben egy szerencsétlen infós lányt kínoztam a rendezvénnyel és a tánccal kapcsolatos nézeteimmel... (Ezúton is bocsánat J ) Bár tudom, hogy a táncosnő hagyomány, de szerintem a hastánc elég lett volna, a kettő sok, illetve az utóbbi az előbbit méltatlanná tette. A táncosnő a műsorszám keretében egy srácot kikapott a tömeg közepéből, és rajta, körülötte táncolni kezdett, vetkőzése közben őt is alsógatyáig levetkőztette. Eközben beszélgettünk páran: valaki azt mondta: "hú, de a helyében lennék!" Fanyarul visszakérdeztem: "biztos?" A válasz kissé józanabb hangon: "jobban belegondolva, már nem". Ekkor döntöttem el, hogy tényleg írni fogok a történetről, és meginterjúvolom a tánc véletlen szereplőjét is (lásd a következő írást).

A táncosnő után a buli elmaradt, mivel a dékánhoz eljutott sok panasz miatt hét közben nem lehet tartani, így a tánc után zene és iszogatás következett, ami előtt már leléptem, lévén másnap komoly zh-t is írtam, és vidéki bejáró vagyok.

Miután mindent végiggondoltam, úgy vélem, a rendezőség kitett magáért, az egyetlen igazi rossz pont a köszöntő beszéd hiánya, mert én azt, amit a hastánc után az egyik felrángatott résztvevő tartott, azon a címen, hogy ő került "legközelebb" a hastáncosnőhöz, nem nevezném annak. (Na, ezt nevezem igénytelenségnek...) A gondot inkább mi jelentettük, sajnos ezt el kell ismernünk.

hajdupet