Goldfinger – Open Your Eyes
2002, Mojo/JiveRecords
Történelem: Goldfinger... így hívták a harmadik James Bond film fura főgonoszát, és ezt a nevet választotta magának 1994-ben egy amerikai punkzenekar. A 96-os debütalbumuk címe szintén ez lett. Ezt követte a Hang-Ups – amin a banda egyik legjobb számát a Supermant találhatjuk –, majd a Stompin Ground, mely többek szerint az igazi áttörést hozta a srácoknak. (Több kommersz zenetévé nyomta a Nena-féle 99-luftballon feldolgozást, valamint a Counting The Days-t is.)
Több filmzene- (pl. American Pie, The Waterboy) és tribute-feldolgozásalbumon (pl. Duran Duran, Misfits) való szereplés mellett kiadták a Darrins Coconut Ass EP-t, majd egy tagcserét követően 2002-ben a cikk tárgyát képező Open your eyes-t.
A fiúk: Nem normálisak! :-) Röviden ennyivel lehet Johnt, Briant, Kellyt, és Darrint jellemezni. Egyik debreceni pajtásom így fogalmazta meg a stílusukat, zenei megközelítésüket: Boldogságpunk!
A zene: Az alapok a kaliforniai punk-rockban gyökereznek. Kezdetben főleg a ska-s elemeket vegyítették sajátos dallamvilágukkal, mára a trombitás témák valahogy lekoptak, de maradtak a kötelező HC-paródia elemek, az egészséges (?) komolytalanság, a lendületesség, valamint a vagány és színes hangzás.
Az album: Saját véleményem szerint a Goldfinger eddigi legjobb lemeze, ideális a banda megismeréséhez. Változatos, igényes, nincsenek rajta töltelékszámok... azaz itt korrigálnom kell: vannak, de ezek 30-50 másodperces poén-kirohanások, komolyan venni őket nem szabad (és nem is lehet).
Az indító Going Home szélvész témája megadja az alaphangulatot, száguldunk haza ezerrel! A Spokesman-t a Tony Hawk 4-ből a játékosok már ismehetik. Ebben a számban az eMpTyV jól megkapja, de érdekes dolog, hogy a következő nótából készült klippet (Open Your Eyes), ha ügyesek vagytok, elcsíphetitek az előbb említett csatornán [eMpTyV – a Dream Theater alkotta ezt szójátékot, mely remekül jellemzi a fő zenetévé színvonalát]. Decision, Dad, Tell Me: három fogós szám. Míg a Dad egy elég agresszív darab, a legutóbbi picit negédesre sikerült, de azért Blink-es szintekre mégsem süllyed.
A Liar 19 másodperces darája után a January következik, melyben a sziruposság ismét feltűnhet, de annyira frankó és hangulatos a téma, hogy akár estéket is merenghetünk rajta (szinte látjuk a hóesést, ahogy kinézünk az ablakon). Gondolom kitaláltátok: a szerelmes (NEM csajozós) témák hemzsegnek a CD-n, ám ez mégsem zavaró, hiszen (a popzenével ellentétben) itt gondolatokat hordoznak eme elemek, valamint sejtésem szerint megtörtént élményeken alapulnak a szövegek, épp ezért teljesen átélhetőek.
Az ilyen mindenki számára ismerős helyzetek, érzések teszik igazán szívem csücskévé a lemezt. A Happy-t is nagyon kedvelem, egyszerűen hallani kell! A Woodchuck megint egy móka – nagyjából a "mitsütszkisszűcs" amerikai változata HC-módon tálalva. ("How much wood could a woodchuck chuck, if a woodchuck could chuck wood?!") Az Its Your Life megint egy tipikus Goldfinger nóta, melynek refrénjét egész nap dúdolja az ember, a közepén lévő reggae-s lazulás pedig a csúcspont.
A Spank Bank egy ragga-punk szösszenet, a Youth pedig ismét bebizonyítja, hogy a srácok fogós dallamok és hangszerelés terén is zsenik. A Radio egy ugrálós koncertfavorit, mely refrénjére szinte látom a közönséget hullámozni a mosh-pit közepén, a záró FTN pedig megint ökörség: Ted Nugent-et szekálják benne rendesen (F*ck Ted Nugent). [Ted Nugent egy hard-rock gitáros, akinek fegyvermániáját, valamint politizálását kritizálja a banda] Ja, és a "blokkból jött" J.Lo.–nak is jól beszólnak. :-) Ha valaki nem veszi ki ezután a lejátszóból a CD-t, még egy poén track-re lelhet. Ez a "nagyonhülye" dobos Darrin lírai vallomása Wayne Gretzky-ről [tudjátok, legendás NHL hokijátékos]. "Wayne Gretzky, the only man Id have sex with..." ...kéész!
Összefoglalva: Ez egy olyan album, melyet ha feltesz az ember, jókedvre derül. Olyan, amit a buszon, utcán, autóban, bárhol szívesen hallgatunk, hiszen energikus és lendületes. A már említett közvetlensége, ragadós dallamai kiemelik a korongot az átlagból, valamint a tucat kalipunk alkotások közül.
A Goldfingert már csak az egyedi hangszerelés is a legprofibbak közé emeli, hiszen ilyen ötletes hangzást, és ennyi zenei geget még a többszázezres zenei megaprodukciókban sem hallhatunk. Sokan lehet, hogy fanyalognak a könnyed stílusuk miatt – ők meg is érdemlik, hogy elkerüljék a CD-t, és kimaradjanak a jóból, másnak viszont melegen ajánlom, ha másra nem is, esős tavaszi estékre boldogsághormon-szaporítónak. :-)
Egyetlen nagy negatívuma talán a rövidsége, hiszen a 36 perc/16 szám elég kurta (a poénokkal együtt), még egy punk lemeznél is.
A cikk végére a zenekar rajongóinak pedig egy jó hír: megjelent az új album Disconnection Notice címen.
Attila – mcmacko