Az élet értelme

Minap egy volt osztálytársnőmmel és a barátnőjével találkoztam. Rövid pizzázás után az Üllőin sétáltunk. Hideg volt, úgy döntöttünk metróra szállunk. Hülyéskedés, és csevegés közben eljutottunk a Deákra, majd átszállás, és két morcos ellenőrnő után (Na persze, megint engem szúrtak ki, mutatom messziről diákom, bérletem, erre meg különvesznek, és végbéltükrözés. A lányoknál meg diák se volt, azt észre se vették. Valami baj lehet a pofámmal...) az isten tudja hol kötöttünk ki.

– Meddig megyünk? – kérdeztem mit sem sejtve, és hamar jött a válasz:

– Eddig, unom a metrót.

Ok, gondoltam, női logika, akkor irány a felszín. Persze nem hagytam abba az okoskodást:

– Tulajdonképp hova megyünk?

– Sehova, csak úgy utazunk. Kint hideg van.

Na, ezen elég kiakadtam, azt hittem ugrat:

– Azt akarod mondani, hogy értelmetlenül kóválygunk, mert hideg van?

– Igen.

Még mindig kételkedtem, így hát rámutattam az egyik villamosra, ami épp közel volt, jelszóval, menjünk azzal. Megtettük. Néztem egy nagyot, majd hamarosan élvezni kezdtem az utazást. Keresztül-kasul átszállások, hülyéskedések, csevegés kavalkádja, majd egyszer egy villamosról hirtelen ajtócsukódás előtt leugrottam, minden bejelentés nélkül. Integettem is utána nagy bőszen. Hát így történt.

Na persze, mindezt leírni nincs értelme. (Kivéve, ha Impinél nagy a cikkhiány). Persze a történetnek nincs vége. Pár nappal később végiggondoltam az egészet. (Mit mondjak, későn gondolkozom, hamar cselekszem.) Végül is mi történt:

1.) Igen jól éreztem magam.

2.) Céltalanul rohangásztam, egész délután, a sötétedésig, számtalan úton járva, nem tudva merre megyek, csak azért, mert féltem a hidegtől.

3.) Hirtelen kiszálltam, bejelentés nélkül, és itt vége a történetnek.

Ui.: Nem hasonlít ez valamire?

Ui. 2: Felhívom a kedves olvasó figyelmét az 1-es pontra.

Végkövetkeztetés: a délután nem volt értelmetlen.

Hajdu Péter