Impulzus

 
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Kar Hallgatói Képviseletének lapja
Random cikkajánló

Álljunk meg egy szóra!

"Viszollátásra!"

Lucky

"Istenem, milyen szép, ahogy ki van bontva a haja..."

SPOT

A Balkáni vihar

Szitázó

Kína

Gondolj bele! Egyetlen kínai sem beszél akcentus nélkül más nyelven. A természetes nyelvek feldolgozása mind a mai napig nem tökéletesen megoldott probléma. Ők is hibáznak az értésben, a kiejtésről nem is beszélve!

Megütött a HiFi-guta

Csorba Kristóf, II. Info.

ARTulcsapás

Máshol

Rudolf Pétertől az ír népzenéig

Idén is volt Fesztivál7, immáron tizenegyedik alkalommal, ezúttal a Schimán csapat rendezésében. Azt, hogy milyen örömei és nehézségei vannak az egyhetes program lebonyolításának, Fejes Róbert (Sziffrid) főrendező mondta el nekünk.

– Hogyan került hozzátok a rendezés joga?

– Nyári táborban kezdtünk el beszélgetni arról, hogy szeretnénk valamivel építeni a csapatot. Több lehetőség merült fel, többek között a szokásos szintvacsorák, szintkirándulások, de arra jutottunk, hogy ezek annyira nem hozzák össze a társaságot, ezért próbáltunk valami közös munkát keresni. Felmerült többek között Felező, Farsang, alagsorfestés, tehát egyszerű, "operatív" feladatok, illetve olyanok is, amelyek komoly szervezéssel járnak. Szóba került a Fesztivál7, de elvetettük, mert túl nagy falatnak tűnt. Az őszi félév elején kérte fel Rémusz Loft-ot, hogy próbálja meg elérni, hogy szervezze meg a társaság a Fesztivál7-et. Erről elbeszélgettünk közösen, és úgy találtuk, hogy van elegendő emberünk meg energiánk a rendezésre. Aztán szépen lassan beindultak az előzetes munkálatok.

– Ezek hogyan zajlottak?

– Ilyen nagy kaliberű dolgot még senki nem csinált közülünk, nem volt tapasztalatunk, annak ellenére, hogy többen voltak a tavalyi Fesztivál7-en is mint rendező, viszont csak a pakolásban és ehhez hasonló munkákban vettünk részt, a szervezésben nem. Nem is igazán tudtuk, hogy hogyan kellene nekiállni, így a régiek a Kultúr Reszortból segítettek, adtak néhány ötletet, hogy merre induljunk el. Összeszedtük, hogy milyen feladatok vannak, ezeket hogy lehet strukturálni, embereket választottunk meg a különböző pozíciókra, körvonalaztuk azt, hogy mire van szükségünk.

– Később, gondolom, kezdett összeállni a kép.

– Első időben nagy hangsúlyt fektettünk a szükséges pénz megszerzésére, ezzel a szponzor illetve a pályázati csoport foglalkozott. Az általuk szerzett összeg elköltésére, valamint a színvonalas műsorok biztosítására voltak hivatottak a programszervezők. A Fesztivál7-et népszerűsíteni is kellett, ez a feladat a PR-csoportra hárult. Az erőforrások két részre tagolódtak: anyagi, illetve emberi, ennek a területnek is megvolt a felelőse.

– Mennyire maradt a rendezvény a kollégiumon belül?

– Meglepő módon elég sok külső ember jött be, sőt nagyobb volt onnan az érdeklődés, mint a kollégisták köréből. Ez talán azért van, mert sokan úgy vannak vele, hogy jó, hogy van Fesztivál7, van egy csomó jó program, csak le kell menni, de aztán csak halogatják egyik napról a másikra, amíg vége nem lesz a rendezvénynek. A másik oldalon pedig ott vannak azok az emberek, akik aktív közösségi életet élnek, nekik pedig be van táblázva minden estéjük, és nem egy, hanem több programmal. Azért viszonylag sok kollégista eljött. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy hirdessünk. Megjelentünk a többi kari lapban, és más egyetemek folyóirataiban, ezenkívül plakátoltunk a városban is, az Indexen volt látható bannerünk, és a Magyar Nemzetben is közöltek le cikkeket rólunk. Észre lehetett venni, hogy itt történik valami. Ezen kívül az előadók a saját környezetükben hirdették magukat, mivel próbáltunk olyan fellépőket keresni, akik igényt tartottak arra, hogy a baráti társaságukat elhozzák.

– Mennyire volt nehéz a fellépők megkeresése?

– Előadókat első körben próbáltunk a régiek közül összeszedni, ami nem igazán bizonyult sikeresnek. Aztán úgy csináltuk, hogy minden gyűlésünk alkalmával felsoroltunk 10-20 nevet, és ezek közül mazsoláztunk, illetve próbáltunk egyezkedni az ár és a leadott műsor szempontjából. Erre azért volt szükség, mert pályázati részről az NKA-tól vártunk volna egy nagyobb összegű támogatást, amit nem sikerült elnyerünk, viszont ezt a fellépőkkel való kapcsolatfelvételkor még nem tudtuk, így azt sem tudtuk megmondani, hogy az adott fellépő által kért összeget ki tudjuk-e fizetni. Szponzort találni szintén nagyon nehéz volt, hatvan-hetven cég közül maximum kettő volt az, aki igent mondott a megkeresésünkre, és ezzel összefüggésben volt az is, hogy milyen programot tudtunk összerakni. Ennek tudható be az is, hogy nem tudtuk a Ghymes-t meghívni, ami azért sajnálatos, mert ha sikerült volna, egyrészt kikerülünk a turnéplakátjukra, ami reklám nekünk, másrészt pedig ők is egy nagyon nagy húzónévnek számítottak volna a programban.

– Utólag kit emelnél ki a fellépők közül, akár személyes élmény miatt, akár a közönség visszhangja alapján?

– Az előkészületi munkákban is két komoly pontot neveztünk meg a programban. Az egyik az a Kaláka, a záróprogram volt, akik mint neves együttes már eleve reklámértékkel bírnak, és persze a zenéjük miatt is széles körben ismertek és népszerűek, valamint egy nem ennyire ismert társulatot, a Vakrepülést. Az ő előadásuk különleges, azért, mert vaksötétben egy olyan darabot adnak elő, amelybe bevonják a nézőket. Csak hangokkal, illatokkal, ízekkel, tapintással dolgoznak.

– Összességében milyen visszajelzéseket kaptál a rendezvényről?

– Sikeresnek értékelte mindenki, akivel eddig beszéltem, a KB-tól is ezt a visszajelzést kaptuk, a Kultúr Reszorttól is és az RVT is meg volt elégedve velünk, és ezt alátámasztják mind a költségvetési adatok, mind a látogatók véleménye, valamint az, hogy a harmadik napon már háromszoros látogatószámot értünk, mint amivel számoltunk kezdetben.

– Mennyire volt nehéz összefogni a szervezőket számodra?

– Nem volt komolyabb feladat, mert szerencsére egy nagyon jó csapat alakult ki menet közben. Eleinte nem nagyon találták az emberek a helyüket, de ez a végére megoldódott, és a vezetők megtanultak önállóan dolgozni, mindenki tudta csinálni a munkáját, nem rótt ez pluszmunkát rám.

– Min változtatnál így utólag?

– A feladatok ütemezését, és az egyes feladatkörök meghatározását jóval előbb meg kéne csinálni, hogy mindenki tisztában legyen a rábízott munkákkal és felelősségekkel. Jó lett volna, ha elkészül egy ütemterv, csak ezt sajnos nagyon nehéz összerakni, akár csak vázlatosan is, mert minden épül mindenre.

– Vállalnátok, hogy még egyszer megszervezitek a Fesztivál7-et?

– Tegnap tartottunk egy zárógyűlést, ahol felmerült ez a kérdés is. Hatalmas lelkesedés van a társaságban, és szívesen megrendeznénk még egyszer. Körvonalazódik már, hogy kik, de a konkrét válasszal még várnánk. Ha legközelebb is mi szerveznénk, akkor is szeretnénk új erőt bevonni a szervezői munkába, főleg a mostani gólyák közül.

– Ha mégse így lesz, mi az, amit tanácsolsz a következő rendezőségnek?

– Az egyik az előbb említett ütemterv. Ezenkívül pedig azt, hogy ne szervezzenek párhuzamosan programokat, mivel sajnos nem lehet annyi embert becsalogatni, hogy egyszerre mindkét helyen említésre méltó nézőszám legyen, ezenkívül pedig zavarhatják is egymást, mint ahogy most is előfordult. Ettől függetlenül jó ötlet volt, hogy a videóteremben lehetett párhuzamosan filmeket vetíteni, anélkül, hogy bármit is zavart volna. Felmerült még, hogy a teaházat hozzuk le a földszintre, mert nagyon eldugott helyen van, továbbá nagyon jó újításnak bizonyult, hogy kiállítást is leköltöztettük, mert így az is láthatta, aki csak a földszinti programra volt kíváncsi.

Balázs, Tsaby